3. rész

Sziasztok! Hétfő van, szóval itt a következő rész. Most is várom a hozzászólásaitokat, és nagyon örülök, hogy ennyi állandó olvasóm van. :) Nem is rizsálok tovább, itt a 3. rész! :D Jó olvasását.

3. rész

„Kérlek, dönts, mert már nem bírom…”

Majd egy erős szorításra és egy ziláló testre lettem figyelmes. A szemem nem nyitottam ki, csak éreztem, ahogy hideg lesz, majd rám terítenek egy törülközőt. Mikor kinyitottam a szemem, egy aggódó szempár meredt rám.

-          Mit történt?- kérdeztem nagyon halkan, szinte semmi erőm nem volt, de nagyon kellett köhögnöm

-          Sajnálom, nem kellett volna, hogy elengedjelek- jelent meg egy könnycsepp a szőke német szemében

-          Miért sírsz, Sebastian?- néztem kérdően

-          Nem is emlékszel, hogy mi történt?- kérdezte csodálkozva

-          Nem- ráztam meg a fejem óvatosan, mert nagyon fájt- az utolsó emlékem, hogy veszekszünk…de már nem tudom, hogy miért… és a nézésed… megbántottalak, igaz?

-          Nem, nem bántottál meg. Csak kicsit rosszul esett az, amit mondtál, de igazad volt…- mosolyodott el- Nem akartalak elengedni, mikor ott voltál nálunk, de valahogy nem tehettem mást. Aztán azt éreztem, hogy valami bajod eshetett és gyorsan átrohantam hozzád. Kopogtam, csengettem, de nem válaszoltál, így betörtem az ajtót és gyorsan keresni kezdtelek. Mikor megtaláltalak, a víz alatt voltál, szinte nem is lélegeztél. Gyorsan kikaptalak a kádból és ébresztgetni kezdtelek. Azt hittem, hogy elveszítelek- gördült végig az előző könnycsepp az arcán

-          Aranyos vagy- simítottam végig a kezem az arcán, és letöröltem a könnyeket. Most megkérhetlek arra, hogy beviszel az ágyba?

-          Hát persze- mosolygott és rögtön felkapott, majd az ágyra tett. Betakart és indulni akart

-          Várj, Seb- szóltam utána és aggódva fordult vissza- mikor megy Kimi?

-          Nagyjából 10 perce ment el…mielőtt átjöttem hozzád. Tudom, hogy nem tudtatok elbúcsúzni- hajtotta le a fejét

-          Nem baj, gondolom még úgy is látom- húzódott meg egy apró mosoly az arcomon- én azt akartam kérdezni, hogy nem maradnál itt velem? Jól esne, ha lenne velem itt valaki- és felemeltem a takarót.

Először még gondolkozott, de aztán befeküdt mellém. Hátulról átölelt és irtó jó érzés volt. Éreztem az illatát, a mozdulatait, mindet. Mikor arccal felé fordult a heves szívverésére aludtam el. Félálomban még éreztem, hogy ad egy puszit a fejem búbjára, majd kimászott mellőlem, Később visszajött és ő is elaludt.

Mikor reggel felkeltem már nem fájt a fejem és egész vidám voltam, főleg, mikor megláttam egy mellettem édesen szuszogó, kócos, német pilótát.

Kikászálódtam az ágyból, hogy véletlenül se keltsem föl és a fürdőbe mentem. Akkor láttam meg a kádat, teli vízzel és minden eszembe jutott. Kicsit elmerengtem és csak arra eszméltem föl, hogy egy puha kéz megérinti a vállam, és ad rá egy puszit

-          Minden rendben?- kérdezte Seb

-          Persze, csak eszembe jutott, hogy mi történt tegnap… hogy mit tettél értem- hajtottam le a fejem, majd felé fordultam és mélyen a szemébe néztem- köszönöm

-          Igazán nincs mit- mondta komolyan, majd megölelt. Nagyon jól esett- nekem az a legfontosabb, hogy Te biztonságban legyél

Elengedett, majd kiment a fürdőből. Egy gyors fésülködés után én is utána mentem. A konyhában találtam rá, a hűtőt bújta.

-          Második polc- mosolyogtam, majd odaléptem hozzá és kivettem neki azt, amit akar- éppen csak a szemed nem szúrja ki- nyújtottam ki rá a nyelvem és a kezemben lévő vajat a magasba emeltem, de könnyedén kivette a kezemből. Nem vagyok valami magas

-          Úgy látom már jobban vagy- vigyorgott, de mikor meglátta az arcom elkomorodott

-          Seb- kezdtem neki félénken- ugye nem gondolod, hogy én… hogy én öngyilkos akartam lenni

-          Ez megfordult a fejemben- vallotta be- de mikor kivettelek a kádból és a karomban tartottalak egyből elszállt ez a gondolta. Tudom, hogy csak baleset volt.

-          Ugye Kiminek nem mondod el?- néztem rá, majd a fejrázása után felsóhajtottam

-          És, mit tervezel mára?- kérdezte már megint vigyorogva. A jókedve állandóan átragadt rám

-          Milyen nap van ma?.. és egyáltalán mennyi az idő?- néztem rá kérdőn, majd kinyitottam egy ivójoghurtot és szürcsölni kezdtem

-          Augusztus 5. 2 óra múlt pár perccel. Miért?

-          Basszus!- kaptam a fejemhez és rohantam az emeletre készülődni

-          Mi az?- jött utánam kétségbeesetten, de mikor meglátott fehérneműben elpirult és nehezen bár, de elfordult

-          Ugyan már, Vettel!- szóltam neki rohanás közben- mikor a kádból kiszedtél semmi nem volt rajtam..

-          Ez igaz- helyeselt- de mégis hova rohansz?- még mindig háttal állt

-          Ma be kell mennem az egyetemre, mert ma van a beiratkozás.. Jeszus!. 15 perc múlva ott kell lennem és még azt sem tudom, hogy mit veszek fel

-          Nyugodj meg- mondta higgadtan. - Én mindenhonnan elkések- vigyorgott, majd mögém lépett- Elviszlek kocsival. Én úgysem megyek be veled, szóval mindegy, hogy én miben vagyok, Te pedig abban a ruhában gyere- bökött az egyik kiakasztott mini ruhára a szekrényajtón. Nem is volt buta gondolat.

Gyorsan felkaptam magamra, felvettem hozzá a barnás topánkám és némi ékszert, beledobáltam pár dolgot a táskámba, majd a jelentkezőlapot, és a felvételt igazoló lapot a kezembe vettem.

-          Mehetünk- mondtam Sebnek és még egyszer visszanéztem a lakásba. Reméltem, hogy nem hagyok itt semmit és bezártam az ajtót, majd az autóhoz siettem, ami már a ház előtt állt. - tényleg, nagyon köszönöm- fújtam ki a levegőt és bekötöttem az övem. Sebastian gázt adott

-          Igazán nincs mit, már mondtam. Itt vagyok kéznél, elviszlek- mosolygott rá és az utat figyelte.

Az út végig csöndben telt, már az a 10 perc, mire odaértünk, mert Seb nem igen vette figyelembe a táblákat. Tényleg sietett, hogy időben odaérjek, és ez nagyon jól esett nekem. Ez végül is a törődés első jele, nem?

-          Grétaaa- rángatott meg kicsit Seb, mikor az egyetem elé értünk, mert elkalandoztam

-          Oké, megyek- motyogtam és kinyitottam az ajtót. Mielőtt kiszálltam volna, Seb megragadta a karom.

-          Amíg benn vagy, én elmegyek vásárolni, kb. 15 perc. Itt foglak várni- nézett rám, és mikor látta, hogy vissza akarom utasítani kijelentette, hogy nincs semmi apelláta, és megkérdezte kell-e valami a boltból.

Én félve léptem be az egyetemre, hisz ez egy egészen másik hely. Nekem először a „központba” kellett mennem, ott lehetett intézni a beiratkozást. Már voltak páran az épület előtt, de reméltem, hogy ők már végeztek. El sem hiszem, hogy itt vagyok. Egész idáig ezért küzdöttem és most megvalósulhat. Remegő térdekkel és gyomorral mentem föl a lépcsőn, majd be az épületbe a, titkárságot keresve.

Hamar megtaláltam az irodát, mert végig táblákkal jelezték az utat. Mikor odaértem várt ott 3-4 ember. Mind beszélgettek, majd mikor észrevették, hogy egyedül leültem tőlük nem messze, rögtön odajöttek.

-          Szia, én Laura vagyok- mutatkozott be az egyik lány, és nyújtotta a kezét.

-          Gréta Bánfy- nyújtottam viszont, és mosolyogtam

-          Nem német vagy, igaz?- nézett rám kérdően majd megráztam a fejem- honnan jöttél?- kérdezett rá, de mire válaszolni tudtam volna, egy férfihang közbeszólt

-          Hagyd szegényt, csak most jött, új ez még neki. Először mutasd be neki a többieket- jött közelebb felém. Magas volt, barna hajú és zöld szemű. Elég helyes volt.. - egyébként meg magyarnak nézem- mosolyogott és nyújtotta a kezét- a nevem Stephan Gross

-          Gréta Bánfy- nyújtottam a kezem majd felálltam. –igen, magyar vagyok.. de honnan tudtad?

-          Csak a magyar lányok lehetnek ilyen szépek- bókolt, majd egy kicsit elpirultam. Igazán kedvesnek találtam

-          Ne higgy neki- nevetett Laura- melegebb, mint egy júliusi nap a Karib- szigeteken

Egy kicsit ledöbbentem, hát persze, miért is ne…vagy buzi, vagy van barátnője. Megszokhattam volna. De ilyen az élet.

-          És sokat járok Magyarországra- tette hozzá, majd leült velem szemben

-          Ők itt még egyébként Sophie, Anne és Katy- mutatott végig a mellettük álló lányokon.

A neveket próbáltam megjegyezni, de ez sosem volt az erősségem. Az volt a jó, hogy szinte mind különböztek. Laurának szőkés barna volt a haja és kék a szeme és egészen magas volt. Sophie szőke volt, alacsony, barna szemekkel. Katy pedig középmagas volt, szép alakkal, vörös hajjal és kék szemmel. Ő volt a legtermészetesebb, neki nem volt festetve a haja és a smink is kevés volt rajta. De valahogy nem is kellett neki. Különleges volt nélküle is. Már elsőre is nagyon szimpatikus volt, de mikor beszélgetni kezdtem vele már biztossá vált számomra, hogy ebből barátság lesz.  Végül Anne. Fekete hajú, barna szemű. Közülünk a legidősebb. Azt hiszem eddig modellként dolgozott, csak már megunta és beiratkozott az egyetemre.

 Már vagy 20 perce beszélgettünk és elmondtam magamról szinte mindent, mikor Stephan kérdezett

-          És egyébként mire vársz?

-          A beiratkozásra jöttem. Ti már voltatok, vagy még a sorotok várjátok?

-          Mi már beiratkoztunk- legyintett Anne és nevetett

-          Melyik szakra mész?- kérdezte Laura

-          Az orvosira- mondtam természetes hangon, mire mindhármuknak leesett az álla. Stephant nem láttam

-          Egy okos magyar- szólt közbe Stee és nevetni kezdett

-          Mikor mehetek be akkor, ha ti már végeztetek?

-          Most van benn egy lány, de kijön és mehetsz is utána- mosolygott Katy, majd számot cseréltünk és munkára hivatkozva elment.

-          Tehát akkor- kezdte az összegzést Laura- magyar vagy, most kezded itt az egyetemet és orvosi szakra mész. Baar-ban van egy bérelt lakásod és 3 nyelven beszélsz

-          Hát majdnem- mondtam neki, mikor a nyelv témát említettük. Katy-vel csak angolul tudtam beszélni, mert francia volt és a német még nem ment neki. Ő is csak nemrég érkezett

-          Milyen nyelven beszélsz még?

-          Egy kicsit spanyolul- mosolyodtam el- tetszik nekem a nyelv

-          Egy nagyon okos magyar lány- nevetett fel megint Stee

-          Ha most jöttél, akkor gondolom nem ismersz erre senkit és semmit- kezdte Anne

-          Hát.. a szomszédomat már ismerem- mosolyodtam el- de a várost még nem nagyon. Eddig csak kétszer jártam itt

-          Mit szólnál hozzá, h este eljönnél velünk bulizni?- csillantak fel Laura szemei- erre szinte minden nap van valami jó kis szórakozási lehetőség

-          Hát nagyon szívesen mennék, de a ma este nem jó. Mit szólnátok a holnaphoz? Péntek este.. mondjuk fél 9? Nálunk általában akkortájt kezdődnek a bulik

-          Remek- csapta össze a tenyerét Stee

Mielőtt bementem volna Laura és Anne is elmentek, mert vásároltak. Szobatársak voltak a Campusban. Stee még maradt, nem tudom, hogy mire várt. A viselkedése alapján nem tudtam elképzelni, hogy tényleg meleg legyen… Legalábbis amit mutatott, az alapján nem.

      Végre bementem beiratkozni. Nagyjából 30 perc volt. Beszéltem egy kicsit az igazgatóval, átvettem a könyveket, beadtam a lapot az ösztöndíjról és boldogan láttam, hogy a tankönyveim is finanszírozva vannak. Mikor kiléptem a kezem tele volt tankönyvvel és az ajtó előtt Stee várt rám

-          Majd segítek- mosolygott és elvette a tankönyveim

-          Köszönöm, életet mentettél- viszonoztam a mosolyt és egy kicsit rendbe szedtem magam. Mikor az ajtóhoz értünk drága barátom már bele is rakta a könyveket egy zacskóba. Hogy honnan szedhette?! Na mindegy is, nagy segítség volt!- telefonszám?- néztem rá, mire már elő is vette a telefonját.

-          Ez meg is volt- bólintott és már az ajtó előtt adta vissza a telefonom. Ő írt mindkét telefonba, mert az én kezem ugye tele volt.

Ezzel nem is lett volna baj, csak a végét már Seb is látta a kocsiból. Nem gondoltam volna, hogy bármi baj lesz, így 2 puszival elköszöntem Stephtől és beültem Seb mellé. Egész úton nem szólt hozzám, és a lábát szinte le sem vette a gázpedálról. Nem értem, hogy miért ilyen furcsa.

-          Nem jössz be?- kérdeztem, mikor megállt a ház előtt

-          Nem, kösz- rázta meg a fejét, majd már nagyon várta, hogy becsukjam az ajtót. De nem tettem

-          Azt mondtad, hogy ne mondjak mindenre nemet, erre meg most Te csinálod ezt.. Gyere már. Iszunk valamit együtt.

-          Legyen- szállt ki kelletlenül az utóból és hátra nyúlt a nekem vásárolt dolgokért. Szerettem volna nem észrevenni, hogy látványosan szenved, de valahogy nem tudtam kizárni.

-          Mi a bajod?- ripakodtam rá, ami kisé megijesztette.

-          Semmi- vonta meg a vállát és az ajtóhoz sétált

-          Nem értem, hogy mi bajod.. Reggel még aranyos voltál, segítőkész meg az életemért aggódtál, erre most meg nem is szólsz hozzám, teljesen ellenséges vagy- beengedtem a lakásba

-          Csak ilyen a kedvem- mondta kedvtelenül és flegmán, majd lepakolt a konyhába- ha csak ennyi lenne, én mennék is

-          Nem ennyi!- csaptam le a kulcsot a pultra- magyarázd meg nekem Vettel, hogy mi a bajod! Elrontottam valamit?

-          Ki volt az a pasi, akivel kijöttél az egyetemről? Kis puszipajtás. Gondolom rögtön megkapott, mert gazdag és egyetemre jár

Nagyon kevés hiányzott, hogy felpofozzam.

-          Steph, csak egy barát- magyaráztam neki, de hidegen hagyta. Pont mondani akart valamit, mikor csörgött a telefonom a konyhapulton. Seb hamarabb nézett a kijelzőre. Persze, hogy Stee volt az…

-          Na, tessék- 20 percet nem bír ki a kurvája nélkül- nézett a kijelzőre Seb és hozzám vágta a telefonom

-          Ezt most vond vissza- üvöltöttem neki, de meg sem rezzent. Felvettem a telefont és beszéltem Stee-vel.

Megpróbáltam minél nyálasabban és „már voltunk együtt” szövegekkel lekötni telefonos barátom, csak hogy Sebastian agyát húzzam. Nagyon megbántott. Még hogy én kurva?! Mikor letettem visszafordultam Seb felé

-          Szóval, ott tartottunk, hogy vond vissza- mondtam higgadtabban, mert Stee megnyugtatott egy kicsit. Már a hangját is elég volt hallani.

-          Ezt csináltad Kimivel is- mutatott végig ujjával a testemen és lenézően a szemembe nézett.

-          Kimi az a bugyis akciód miatt volt és az nem jelentett semmit, csak viccelődtünk veled, Stee pedig meleg. Érted? Homokos. Langyi. Homár

-          Tényleg?- nézett rám Seb elszégyellve magát

-          Komolyan- néztem rá teljesen biztos tekintettel- és most takarodj a házamból Sebastian Vettel, mert véletlenül felhívom az újságírókat, hogy egy kurva házában vagy

-          Én.. én.. sajná.. sajn.. - habogott össze-vissza, de az ajtó felé toltam és kizártam.

Mikor kiment, lerogytam az ajtónak háttal és sírni kezdtem. Felhívtam Stee-t, hogy beszéljek valakivel. Úgy éreztem, hogy Ő megért engem és igazam is volt.

-          Nem tudom, hogy mi legyen- zokogtam a telefonba, mikor Stee felvette

-          Gréta? Mi a baj? Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Odamenjek?

-          Nem, nem kell, csak beszélni akartam veled. Úgy gondoltam, hogy te tudnál segíteni

-          Miben?- kérdezte és én elmondtam neki az egész „viszonyt” köztem és Sebastian között- hát, érdekes- kezdte a mondandóját - de mindenképpen magadban döntsd el először, hogy mit akarsz

-          Rendben- tettem le szipogva a telefont és a konyhába léptem.

 Minden második percben sírva fakadtam és felhívtam Stee-t. Mikor már legalább huszadjára hívtam volna, valaki csöngetett. Az ajtóhoz léptem, és egy ziháló férfi állt az ajtóban. Nem köszönt, csak betolt a lakásba és mélyen a szemembe nézett

-          Kérlek dönts, mert már nem bírom

-          Döntöttem- mondtam komolyan és tényleg megvolt a döntés, hogy mit kell tennem.