13. rész

Hát... remélem az időmérőre meg tudják csinálni Seb autóját, és holnap az első helyről indulhat...:)
      Tegnap megígértem, hogy ma hozni fogom  következő részt és ezt  be is tartom :) 
Jó olvasást, hajrá Kimi és Vettel! ^^
Puszii.

13. rész

Egy teljesen átlagos szerda, Gréta módra

Ha az ember arra ébred, hogy kipihente magát, akkor úgy gondolja, „a mai ébredés nem is lehet jobb”. Eddig én is ezt hittem, de mikor a meleg takaró alatt nyújtóztam egyet és a fejem kicsit elfordítottam, egy édesen szuszogó német pilótát láttam, aki boldog a szerelmével. Ez az érzés valami fantasztikus, és már értem, hogy miért voltam az elmúlt héten olyan hisztis. Nem volt ki mellett ébrednem, kinek a szuszogását éreznem, kinek az illatát beszippantani. De ez csak részben volt igaz… Mikor kimásztam az ágyból, hogy a fürdőben kicsit felfrissüljek és egy kis „testmozgással” rázzam bele Sebit a napba, örömmel láttam, hogy a bugyim és az ágynemű tiszta vér… természetesen megjött.

Eléggé sok mindennel kellett eddig foglalkoznom, az utolsó utáni gondolatom volt az, hogy megnézzem a naptáram. Pedig meg kellett volna, de már mindegy. Gyorsan kirohantam a fürdőbe, rendbe szedtem magam és az ágyneműt nagyon halkan megpróbáltam lecserélni, hogy Seb ne keljen fel. Azt hittem, hogy sikerült, de mikor feljöttem a mosógéptől, mérges pillantást vetett rám, hogy merre voltam és miért nincs alatta lepedő. Azt hittem, hogy egy élet lesz, mire csöndben kihámozom alóla, de sikerült!

-          Hát tudod.. női dolgok- vigyorogtam Sebre és adtam neki egy csókot

-          Jó- fújta ki megnyugodva a levegőt, mire kérdőn pillantottam- az előző napi dolgok részben csak mensi-hisztik voltak. Reméltem is, hogy nem maradsz ilyen

-          Sebastian Vettel!- ripakodtam rá, mire szorosan magához húzott és nyomott egy puszit az arcomra

-          Tudom, hogy most mit gondolsz, de nekem is pont megvolt- mondta vékony hangon és nevetve és a melleim közé tette a fejét. Erre persze már én is nevetni kezdtem.

Lementünk reggelizni és kitalálta, hogyha már úgysem csinálhatjuk azt, amit tervezett (amit kinéztem belőle a múltkor), akkor menjünk el megint kirándulni.. kettesben. Természetesen rábólintottam és elmentem készülődni. Seb is felöltözött, majd míg én csináltam pár szendvicset, ő beparkolt a garázsába a kocsival és visszajött a kirándulótáskával. Én még gyorsan felkaptam a tornacipőm, a hátára adtam a táskát és indultunk is.

Én kényelmesen voltam felöltözve, teljesen sportosan. Seb is követte a példám, csak ő nem fázós, így rövidebb nadrágot vett fel.

   Sebbel kézen fogva léptünk ki a házból és egymás mellett mentünk. Nem ő loholt elöl én meg utána.. Nem is szóltam bele az úti célba, ő vezetett engem végig. Megint azon az úton indultunk el, mint Sandráékkal, csak most lementünk egy másik elágazáson. Nagyon szeretek Sebbel kirándulni. Annyira élvezi a természetet és a kirándulást. Ezt az oldalát a képernyőkön keresztül nem ismertem meg, de a világ legboldogabb emberének érzem magam, mikor megcsókol, vagy átölel.

                        Már vagy 3 órája mentünk és beszélgettünk, mikor Seb egyszer csak megállt és letette a táskát.

-          Most mit csinálsz? Az előbb pihentünk- néztem rá, de már nem volt ott, ahol az előbb állt. Nagyon megijedtem. - Seb! Ez nem vicces! Azonnal gyere elő! Félek.. - forogtam körbe- körbe de nem találtam

-          Gyere a szélére és nézz le- szólt Sebastian valahonnan mélyről, mert az előbb még egy szakadékszerűség szélén állt- itt vagy- mosolygott, mikor meglátott. – Gyere le, segítek.

-          Oké.. de most mégis hova megyünk? Ez nem egy bezárt bánya?

-          De igen. De nem teljesen- nyögött egy kicsit Seb, mikor leszedett a gödör faláról

-          Ilyen nehéz vagyok?- néztem rá kicsit mérges tekintettel, de csak megrázta a fejét. Nem is mert volna mást mondani- szóval akkor milyen bezárt-nyitott bánya ez?

-          Gyere utánam- fogta meg a kezem és a bánya bejáratához húzott.

Ő ment elöl én követtem.  A járat kicsit szűk volt, meg sötét, de Seb hozott magával elemlámpát. Hogy azt mikor tette be?.. Szerencsére nem volt klausztrofóbiám, vagy ilyenek, szóval könnyen tudtam követni a szőke fejet előttem. Kb. 10 perc barangolás után egy gyönyörű tóhoz érkeztünk.

A vize mélykék volt, talán annyira, mint Seb szeme. Nem láttam még szebbet és mikor Seb mondta, hogy nézzek fel, láttam az eget. Egy kialudt vulkánban voltunk és a kúpján keresztül az égre lehetett nézni. Mikor ott voltunk, végig sütött minket a Nap, mert pont ott ált, hogy a kürtőn be tudott világítani. Seb mondta is, hogy ha most nem pont itt állna, akkor nagyon hideg lenne. A víz is csak 1-2 fokos.

                        A kürtőnek a teteje beszakadt mikor kitörés volt, és a folyékony lávát mélye benyomta a talajba és úgy jött létre ez a medence. Egyáltalán nem volt nagy, de pont elég, hogy ámuljon tőle az ember.

-          Megnézem, milyen hideg- vettem a fejembe az ötletet és felálltam. Leporoltam a fenekem, majd odaléptem a medence szélére

-          Óvatosan, mert csúszik- szólt, Seb, de nem nagyon figyeltem rám.

Persze meg is volt a baj.. Megcsúsztam, a lábam szára a vízben kötött ki, a fenekemen pedig holnapra egy nagy lila folt lesz, mert a popómra csücsültem a bazalton.

-          Óvatosan, mondom!- jött oda rögtön nevetve Seb

-          Ne nevess rajtam!- jelentettem és belé kapaszkodtam- eléggé fáj

-          Szegénykém- biggyesztette le a száját, de láttam a szemén, hogy készül valamire- megpusziljam?- kérdezte kaján vigyorral

-          Vettel!- szóltam rá

-          Nem szeretem, mikor így hívsz- jött oda és átölelt, majd óvatosan megsimogatta a fenekem- ez azért még járt- nevetett, de most már én is

-          Mi legyen?

-          Menni kéne- nézett az égre- kezd elmenni a Nap és ez azt jelenti, hogy itt is hideg lesz, de már lesz vagy 5-6 óra, mire hazaérünk.

-          Jó, akkor induljunk- helyeseltem és előre engedtem.

Már kijutottunk a vulkánból (a belsejéből nyerték ki régen a bazaltot, azért volt járat) és elindultunk lefelé. Az én fenekem a „sajog”-ból kezdett átmenni „nagyon fáj”-ba. Próbáltam nem mutatni, hogy van valami bajom, de a vége felé már irtózatosan fájt. Seb persze észrevette a rögtön segíteni akart, e én nem hagytam. 100 méter után persze megint hoztam a formám és megbotlottam, majd elestem. Teljesen felhorzsoltam a tenyerem és a nadrágom is kiszakadt a térdénél. Seb most már kicsit aggódott, hogy mi van velem, és már nem ellenkezhettem. Innentől a hátán vitt hazáig. Szegény jól elfáradhatott, mert a táska a hasán volt, én meg a hátán. Így mentünk vagy még 30 percet, de aztán végre hazaértünk.

-          Köszönöm- mondtam hálálkodva Sebnek, mire óvatosan a kanapéra fektetett. Lerakta a cuccokat, majd ő is odajött hozzám.

-          Tudom, hogy meghálálod- vigyorgott kajánul és levette rólam a vizes meg szakadt nadrágot. – mutasd, megnézem –ült le a kanapéra és kezelésbe vett. A sebeket szépen ellátta, egészen értett hozzájuk

-          Honnan tudod, hogy ezt így kell?- néztem rá kérdően, mikor befejezte

-          Ugyan, Gréta. Van egy öcsém! Én mindent tudok a sebekről- mosolygott és kiment a WC-re

Én nem bírtam nyugton ülni, mármint feküdni, mert a fenekem annyira fájt, hogy nem tudtam ráülni. Kicsit fáztam is, így gondoltam csinálok magunknak egy finom teát. Sebnek is jól fog esni, meg ez egy kis „köszönöm ajándék”, amiért lekezelte a sebeket.

-          Auuuu!- ordítottam fel, mire Seb hirtelen a konyhában termett és mellém állt

-          Mi a baj?- nézett hihetetlenül aggódva

-          Leforráztam a lehorzsolt kezem- mutattam neki a tenyerem és kínomban sírni kezdtem. Seb láttam, hogy igazából csak egy kicsit fáj és nem azért sírok, így elkezdett nevetni

-          Ne röhögj a nyomoromon!- szóltam rá, de belőlem is kitört a nevetés.

-          Gyere, menjünk aludni, mert már nem akarom, hogy megsérülj

-          Jó- egyeztem bele, és Seb felkísért a lépcsőn, majd lezuhanyoztam és befeküdtem mellé az ágyba. Kiderült, hogy nem is WC-re ment, hanem fürdött...

-          Gréta- szólt komolyan Seb és én hirtelen ránéztem- én.. én – kezdete makogva, de sejtelmem sem volt, hogy mit akar mondani- nagyon szeretlek- nyögte kis és teljesen elpirult

-          Én is téged- adtam egy csókot a szájára és visszatettem a fejem a párnára- még ilyen szerencsétlenül is?

-          Így a legjobban- nevetett német szerelmem és adott egy puszit. A mellkasára hajtottam a fejem, és így aludtunk el a fárasztó túra után.

És ilyen egy átlagos nap az életemből. Ha rengeteg sérülést is okozok magamnak, mindenben szerencsétlen vagyok és a testem teljesen elfárad, a nap végén mindig kapok egy olyan lelki löketet, ami elkísér az egész holnapi napomon és még az után is. Ilyen vagyok én. A pozitívhoz kapok negatívat, de fordítva is. És az, hogy most Seb azt mondta nekem, hogy szeret, nekem mindennel felér. Ennyire őszinte és szívből jövő vallomást még sosem hallottam és a legszebb, hogy én is ugyan így érzek iránta. Itt van ő, itt vagyok én és a mi szerelmünk. De az a baj, hogy minden szerelmet beárnyékol valami. Egy másik személy, egy régi emlék, egy különös viselkedés. És az a baj, hogy a mi kapcsolatunkban mind a három fellelhető. Itt van köztünk Christian, még ha nem is mutatjuk, de gondolunk rá. Itt van velünk a sok veszekedés, amelyek végül is megoldásra kerültek, de elfelejteni sosem lehet. És itt van Sebastian állandó féltékenysége és az én döntésképtelenségem. Nem tudom, hogy meddig fog tartani a kapcsolatunk, de az örökként jelentő igenek még csak fel sem merültek és abban biztos vagyok, hogy mindennél jobban beleszerettem, és még az életem is adnám érte.