2012. október 5., péntek

21 ( /1). rész


21. rész
/1
Egy hétvége otthon

A vacsora gyorsan eltelt, anya rántott zöldséget és krumplipürét csinált. A hangulat kissé siralmas volt, de jó volt őket újra látni… mindhármukat.
  Miután végeztünk mondtam anyunak, hogy majd mi elmosogatunk, és csak menjen föl apuval. Így is tettek és mi elkezdtünk pakolni Clauval. Most ugyanúgy éreztem magam, mint 2 éve. Claudia 14 volt, én 16. Vártam a babát és együtt csináltuk meg a vacsora utáni teendőket. Jókat beszélgettünk, és mindaddig, amíg én terhes voltam, Clau nagyon sokat segített és én ezt sosem felejtem el.
-          Feljössz hozzám?- kérdeztem húgom, miután befejeztük a mosogatást
-          Szerintem tudod a választ- mosolygott rám és megölelt. Már amennyire tudott… Felmentünk a szobámba 2 forrócsoki keretében és beszélgetni kezdtünk.
-          És ugye tudod… tudod, hogy ki az apja?- kérdeztem rá félénken
-          Persze- mosolyodott el- az az igazság, hogy már több, mint fél éve együtt vagyunk, csak anyuéknak még nem mertem bemutatni…
-          De anya nekem azt mondta, hogy utoljára „rémes állapotban” jöttél haza…
-          Igen, mert akkor pont elég rossz periódusban voltam… nagyon rosszul voltam a terhesség miatt, állandóan hányingerem volt. A kapcsolatunk is meggyengült a babák miatt, de aztán szerencsére rendbe jött minden- mosolygott
-          Mit szólnál, ha holnap elmennék vásárolni?
-          Legyen- dobta fel őt is az ötlet- de addig innen nem megyünk el, amíg nem mondod el, hogy mi van veled Svájcban!
-          Hát… nagyon jó- pirultam el és mosolyogva a földet kezdtem el bámulni
-          Te szerelmes vagy- jelentette ki sikítozva és megfogta a kezem- mesélj, milyen a srác? Aranyos, kedves okos, helyes?
-          Hát… mindegyik- nevettem el magam
-          Ne kelljen már mindent harapófogóval kihúzni belőled- ripakodott rám
-          Oké… szerintem ismered- kezdtem el megint vigyorogni
-          Személyesen? Tuti nem…
-          A képernyőkről… forma1-es pilóta- mondtam büszkén, mire húgomnak leesett az álla
-          Az egyetlen pilóta, aki Svájcban él és hozzád el tudnám képzelni-gondolkozott el, de visszatérve csak sikított egyet- te Sebastian Vettellel vagy együtt?
-          Igen, vele- mondtam kicsit elpirulva
-          Na és? Milyen?- kezdett faggatni
-          Hát… nagyon kedves, előzékeny és vicces. Meg sportos
-          És ha most 14 éves lennék, leginkább ez érdekelne…
-          Oké… fantasztikus- mondtam nevetve és elpirultam, ismét- Annyira érzéki és határozott és és… erős- folytattam teljes átéléssel, de Claudia vigyora visszahúzott a valóságba
-          Ezt most mondod el bárkinek először ugye?
-          Aha- bólogattam
-          Szóval jó az ágyban- vigyorgott
-          Eszméletlen- pontosítottam és megint paradicsom lett a fejem helyén
-          És mennyire komoly?
-          Hát… Tegnap előtt voltunk 1 hónaposak és azt hittük, hogy terves vagyok… pont az egyik versenyhétvégén volt…
-          És? Nem jött össze?- szontyolodott el
-          Nem, de a ciklusom eléggé megzavarodott… ezért is jöttem haza. Holnap kérek egy időpontot kontrollra
-          És tudja, hogy beteg vagy?
-          Nem… csak a vetélésről tud…
-          Ha hazamész, mond el neki- lett komoly a hangja
-          De nem akarom, hogy sajnálatból legyen velem… és a főnöke… annyira cuki…
-          Te lefeküdtél a főnökével?!
-          Nem, csak majdnem…- hajtottam le a fejem
-          Úgy utálom, hogyha valamit kihagysz, azt megbánod… akkor miért nem tetted meg később?
-          Mert… Sebastian megcsalt és nekem nagyon rossz érzés volt… nem akarom, hogy ő is ugyan ezt érezze…
-          Megcsalt?- kelt ki magából Claudia
-          Igen… de elég sokat veszekszünk és akkor pont mélyponton voltunk… én meg egy randiról jöttem haza… a főnökével…
-          De ez még akkor sem ad okot ilyenekre… nem áll valami biztos lábon ez a kapcsolat…
-          Hát nem… de képzeld. Egyszer elkísértem Milton Kaysbe és összefutottam egy régi ismerőssel
-          Tényleg?- lepődött meg- és kivel?
-          Dáviddal…
-          Azzal a Dáviddal?
-          Igen, vele… Brazíliában van valami cége és jött támogatni a csapatot…
-          És, milyen? Azt hallottam, hogy megváltozott
-          Igen. Teljesen más ember lett. Külsőleg is és belsőleg is… Egyszer eljött hozzám Svájcba…
-          És?? Volt valami?
-          Nem, mert együtt vagyok Sebbel!
-          Jó, jó, oké… de nagyon lehatárol téged ez a német gyerek… biztos jó döntés?
-          Nem tudom, de a szülei a volt barátnőjét akarják mellette látni…
-          Már találkoztál a szüleivel?
-          Ismételt veszekedés terménye- nevettem el magam
-          És? Nagyon rémesek?
-          Az apukáját és az öccsét nagyon megkedveltem, de a nővérei meg az anyja… bár Stefanie aranyos...
-          Hát engem kedvel Márk családja…- mondta szégyenlősen
-          Tényleg? És milyenek?
-          Hát az anyukája, Lili nagyon kedves és egyáltalán nem ellenséges. Mikor eltűntem itthonról hozzájuk mentem, mert féltem anyuék elé állni… főleg, azok után, hogy hogyan bántak veled is…- kicsit szomorúbb lett a hangulat- az apukája, Géza 40 körül van és nagyon türelmes és segítőkész. Van 1 bátyja, Dani és 2 húga, Lilla és Kata.
-          És Ő milyen?
-          Nagyon kedves, leginkább az anyukájára hasonlít. 20 éves, de nagyon jól kijövök vele és mondhatni egy szinten érzem magam vele…
-          Az jó- mosolyodtam el- 4 év nem sok idő…
-          Igen. És aranyos, hogy velem együtt tervez
-          Tényleg? Lesz esküvő- tettem nyelvem a szám szélére, mire csak meglökte a vállam és az ágyra zuhantam
-          Nagyon vicces. Még nem tervezzük, csak az eljegyzést
-          Az is elég- kacsintottam- de figyelj! Nem jársz suliba, igaz?
-          Suliba? 4 padba nem férnék el- nevetett fel- jó nagyok lesznek- simogatta meg a pocakját
-          Akkor gondolom nincs kedved itthon lenni
-          Hát, nem igazán…
-          A barátod dolgozik valamit, vagy tanul?
-          Hát jelenleg tanul és elég sokat, meg dolgozik is, hogy össze tudja szedni a pénzt a külön lakásra. Nehéz szegénynek…
-          Én tök egyedül vagyok, mikor Seb elmegy a versenyekre… Nem jössz ki velem mondjuk 1 hónapra? Vagy ha itthon nincs nőgyógyászod, kint is kereshetünk egyet… jó orvosok vannak, ezt garantálom- kacsintottam rá
-          Komolyan képes lennél elviselni?- lelkendezett az ötlettől
-          Hát persze- válaszoltam és azonnal a nyakamba ugrott.
Még beszélgettünk pár percet, majd áthozta a saját takaróját meg párnáját és együtt aludtunk el.
            Reggel én keltem hamarabb, de már így is 11 óra volt. Anya meg apa munkában, Claudia még alszik… Gyorsan megkerestem a kórház számát és kértem egy időpontot hétfő reggel 9-re. Remélem sikerülni fog felkelni, mert minél hamarabb haza akarok érni, hogy együtt lehessek Sebbel. Bár ezt majd még neki is meg kéne magyarázni…
            Amint letettem az egyik telefont, már nyúltam a másik után, hogy felhívjam Fannit. Mondtam neki, hogy hiányozni fogok és ha a tanár nagyon erősködik, mondja meg neki, hogy beteg vagyok. És ez végül is igaz…
-          Jó reggelt nővérkém- köszöntött Clau egy öleléssel
-          Szia. Mit szólnál egy közös reggelihez?
-          Oké… de most mondom, nagyon rosszul szokott kinézni az, amit megkívánok- nevetett fel
-          Majd kibírom- legyintettem rá- te mit ennél?- néztem be a hűtőbe
-          Tojásrántotta?
-          Te csinálj azt, de én amerikai palacsintát ennék…
-          Oké… csináld meg előbb te, én addig előkészülök.
Sokat beszélgettünk főzőcskésé közben, meg mondtam is, hogy holnap után reggel akkor 9-re megyünk az orvoshoz és egy délutáni géppel már utazhatunk is haza. Tetszett neki az ötlet.
Mikor azt mondta, hogy össze- vissza eszik, nem gondoltam volna, hogy képes lesz megenni a tojásrántottát mézzel leöntött amerikai palacsintával… Mikor megláttam, hogy ezt csinálja, majdnem én szaladtam a WC-re hányni, pedig nem vagyok igazán finnyás… erre persze szépen ki is nevetett.
  Sokszor néztem az órára, de valahogy mindig sikerült azt bemesélnem, hogy Seb autóban ül, vagy interjúzik… Hugi gyorsan felkapott magára valami ruhát és én is követtem a példáját. Őszintén szólva érdekesen néztünk ki egymás mellett… Bár nem érdekesnek, hanem röhejesnek mondanám.
A bevásárlás kb. 4 órán keresztül tartott és szerencsénk volt, mer apuék egy kocsival mentek, így mi el tudtuk vinni a másikat.
  Bementünk 4 cipőüzletbe, 7 ruhaüzletbe, 3 dorgériába, egy étterembe és 2 fehérneműboltba. Sokáig tartott, de jól éreztük magunkat és sajgó bokákkal léptünk be a lakásba. Szegény Claudia tényleg kész volt… 2 gyereket cipelni nem lehet semmi
-          Na, kaptatok valamit?- kérdezte anya, mikor meghallotta a hangos nevetésünkből, hogy megérkeztünk
-          Én csak egy hosszúnadrágot vettem- mutattam anyának és megpusziltam
-          Én viszont találtam magamnak egy cipőt, 2 pólót és egy nagyon jó parfümöt- újságolta Clau
-          Örülök- szólalt meg végül anya és huginak is adott egy puszit


-          Anya… beszélni szeretnék veled- mentem oda hozzá estefelé a konyhába, mikor apa reggeliét csomagolta másnapra
-          Mondjad, drágám
-          Hétfőn megyek a kórházba és délután vissza Svájcba. És magammal viszem Claut is és szeretném ha ott születnének meg a babák…
-          És arra honnan lesz pénzünk?- lett ideges anya
-          Majd megoldom, ne aggódj. Szeretném ha a közelemben lenne, mert tudom, hogy egy ilyen szülésnél a lelki stabilitás elég fontos…
-          És itthon nem stabil?
-          Anya!- emeltem meg a hangom- itthon minden nap a fejéhez vágjátok, hogy terhes. Ne akarj egészséges unokákat, ha mindig azt mondod neki, hogy milyen felelőtlen volt, és a többi…
-          Ezt nem teheted!
-          Sajnálom, de muszáj lesz megtennem. Hétfőn együtt megyünk el, és amint megszületik a baba, felhívunk titeket és repülhettek is hozzánk
-          Nem!- csapta anya a konyharongyot a pult szélére, de én már nem láttam, mivel gyorsan kisiettem.
Felszaladtam a szobámba, elmondtam Claudiának, hogy anya nagyon ellenzi, de velem fog jönni. Ő is helyeselt.
            A szobámba érve láttam meg, hogy Sebastian is keresett és gyorsan visszahívtam
-          Szia, Kicsim, hiányoztál- vette fel a telefont mosolyogva, de a hangja szomorkás volt
-          Szia. Hányadik hely, hogy ennyire nincs jó kedved?
-          5…
-          Az nem is rossz
-          De az autó igen. És délelőtt még nem is volt biztos, hogy tudok indulni az időmérőn… megint rossz a generátorom…
-          Mint Valeciában?
-          Igen. De ezt honnan tudod?
-          Szeretem a forma1-et! Kuka- nevettem fel
-          Olyan más a hangod…
-          Igen, mert itthon vagyok
-          Átmentél hozzám?- kérdezte reménykedve, de nem hazudhattam
-          Hazajöttem Magyarországra
-          Hogyhogy? De…de ugye visszajössz?- kérdezte bizonytalanul
-          Persze! Csak valami miatt muszáj volt, de ezt nem telefonba szeretném elmondani… majd személyesen. Hétfőn, délután megyek, megint egyből hozzád. Jó lesz?
-          Tökéletes- ásított egyet
-          Fáradt vagy?
-          Eléggé…hosszú volt a mai nap
-          Akkor ezt nem most kéne elmondanom…
-          Mit, Édesem?
-          Kérhetnék tőled egy hatalmas szívességet?
-          Persze. Tudod, hogy bármikor számíthatsz rám. Mi lenne az?
-          Ezek után már nem fogod ezt mondani- sírtam el magam- én annyira sajnálom Sebastian
-          De mégis mi a baj, Gréta?
-          Jó lesz, ha hétfőn elmondom? Addig összeszedem a gondolataim és addigra képes leszek eléd állni és a szemedbe nézni
-          Rendben, de remélem tudod, hogy bármi is az, az hogy szeretlek, sosem fog változni
-          Én is szeretlek- sírtam továbbra is. Most valahogy nem sikerült megnyugtatnia…
-          Sajnálom, de mennem kell. Remélem holnap nézed a futamot, és hétfőn mindent meg tudunk majd beszélni.
-          Én is. Nagyon hiányzol és vigyázz magadra. Bocsi, hogy kihagytam az időmérőt.
-          Semmi gond. Pihenj csak, vagy akármi is legyen, amiért hazamentél. Várlak hétfőn. Szia
-          Rendben, igyekszem. Szia- és letette a telefont
A vasárnapi nap egész jól zajlott, mármint a délelőtt. Mivel anyuék munkája a szombatot is igénybe veszi, ezért minden vasárnap otthon vannak és elég frusztrált mindig a levegő. Főleg most, hogy el akarom vinni Claut.
Sebastian rajtja egész jól sikerült, de a vége előtt pár körrel sajnos kiesett. Mikor ezt megláttam, könnybe lábadtak a szemeim. Amúgy sincs jó hétvégéje, erre meg még én is ráteszek egy lapáttal… Gratulálok Gréta, tiéd a legjobb barátnő díj ezen a napon…
  A futam után gyorsan telt az idő. Segítettem bepakolni Claudiának és apával is beszélgettem egy kicsit. Ő sokkal megértőbb, mint anya… nem is értem, hogy hogyan találhattak egymásra… Este egész korán lefeküdtünk, mert holnap korán kelünk, ugyanis a kórház pesten van, és akármennyire is csak 15 kilométer, a közlekedés rémes és az intézmény a belvárosban van.
Mikor Claudiával kézen fogva besétáltunk a kórházba, elmerengtem a múlton. A valóságba a nővér hangja hozott vissza, aki a nevemet mondta.
A vizsgálat után ugyanolyan arckifejezéssel jöttem ki.
-          Na, mit mondtak?- kérdezte izgatottan Clau
-          Csak a szokásos, hugi- mosolyogtam rá- de a nővér már az agyamra ment, mert állandóan azt hajtogatta, hogy: „a kezelés 60%-ban sikeres”
-          És nem hallgatsz rá?
-          Már mondtam, hogy hogyan döntöttem, nem?
-          Igen, tudom… És mennyi?
-          Legjobb esetben még 20 év… de az orvos szerint ugyan ott vagyunk, ahol elindultunk
-          És ha itt megállna, akkor mi lenne?
-          Ugyan úgy pereg a homok, hugi. Már eltelt 2 év… Seb nekem ajándék, úgy gondolom, hogy pont emiatt
-          És elmondod neki, ha hazaértünk?
-          El kéne…- húztam a szám, de már indultunk is a repülőtérre



-           félsz?- kérdeztem Claut a beszállás előtt
-          Kicsit- lett egy vészjósló mosoly az arcán, de mikor délután 2-kor gond nélkül szálltunk le, megjegyezte, hogy nem is volt vészes
A taxi ismét jött és mi betettük a csomagjainkat. A kocsiban nem beszélgettünk sokat, de mikor kiszálltam az autóból nem tudtam megmozdulni. A fuvart kifizettem, majd a ház elé léptem
-          Ez aztán szép- bólogatott Clau, de mikor meglátta, hogy semmi erőm, megfogta a kezem- itt vagyok melletted- súgta a fülembe
-          Nem tudom, mit mondja majd- mondtam halkan, de már késő volt, mert Claudia az ajtó elé húzott és csöngetett. Az ajtó azonnal nyílt, és egy nagyon meglepett Sebastian nyitott ajtót. Erre én csak elengedtem húgom kezét és sírva Sebastian nyakába ugrottam és el sem akartam engedni. 
***

Sziasztok! Először is ezer meg ezer bocsi, hogy ennyire későn jött a rész. Sokkal korábbra terveztem, de ez a hetem kész káosz volt, és 20 szabad percem sem esett...
Köszönöm az előző részekhez a komiakt, meg az értékeléseket, nagyon jó látni, hogy tetszik nektek, amit csinálok. :)
Vasárnap futam, és Seb egészen jól áll. :) Szurkoljunk majd neki, mert ebbe a történetbe még mindenképpen bele akarom írni még legalább 3-szor, hogy Ő lett világbajnok!:D
Kicsit szomorúbb, hogy Schumi visszavonul...:(
Szóval még egyszer köszi az olvasást, és remélem most is kapok hozzászólást, meg értékelést :$
Jó hétvégét, vasárnap szerintem jön az új rész! :))

3 megjegyzés:

  1. Szia :)
    jó lett ez a rész :)
    nem tudom hogy jó ötlet volt-e, hogy Gréta megával viszi a tesóját... és mi lesz így a baba apjával? nem fognak találkozni?? és mit fog ehhez szólni Seb?
    jajj már nagyon várom a kövi részt, remélem, hogy Gréta elnondja, hogy miért is kellett kivizsgálásra mennie.
    siess a folytatással
    puszi
    Reny

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett és az az igazság, hogy ebbe még én sem nagyon gondoltam bele...:$
      A folytatás hamarabb jön, mint ez a rész, ígérem! xD
      Köszönöm a komit:$
      Puszii.

      Törlés
  2. Szia:)
    Jajj én is egyetértek az előttem szólóval :) Nagyon jó rész lett:D Taps!!:)
    Nah, de már megint sok a megválaszolatlan kérdés, ejnye..:)
    De én is arra vagyok a legkíváncsibb, hogy Gréta elmondja-e a "betegségét" Sebnek!!
    Nagyon siess hihetetlenül nagy olvashatnékom van:D
    Pusz-pusz

    VálaszTörlés