22. rész

22. rész

Szokjunk össze…

Reggel hamarabb ébredtem, mint Sebastian és mosolyogva néztem, ahogy mellettem szuszog

-          Ne nézz- morogta álmosan és az arcomba nyomta az egyik párnát. Nekem ettől csak még jobb kedvem lett és elkezdtem csikizni, mire morgott egy sort. Nem hagytam abba, de kár volt, mert 2 percen belül már én voltam alul és sikítottam, hogy ő hagyja abba.

20 percnyi bohóckodás után mind a ketten felöltöztünk és lementünk reggelizni

-          A húgod merre van?- nézett rám kérdően Seb

-          Még biztosan alszik. Délután szokott felkelni…- nevettem el magam

-          Szóval olyan, mint te- jött oda hozzám Seb és szorosan megölelt

-          Ugye tudod, hogy amit tegnap elmondtam az nem vicc, vagy álom?- néztem a szemébe

-          Igen, sajnos tudom, de nehezem megy a feldolgozása…

-          És megértem, ha most azt mondod, hogy viszlát, és visszamész Hannahoz, ahogy a szüleid akarják- hajtottam le a fejem

-          Te bolond vagy- fogta meg az állam és a szemébe kellett, hogy nézzek- nem érdekelnek a szüleim, a volt barátnőm meg végképp nem. Szeretlek, akár beteg vagy, akár egészséges. És ezt nem tudják megmásítani

-          Örülök- bújtam hozzá- nem akarsz mondani valamit?

-          Mit, Kicsim?

-          Azt csak te tudhatod… de elég félve ölelsz meg…

-          Nem, semmi gond, csak tudod… még új, hogy még jobban óvnom kell…

-          Majd elmondod, ha akarod- mosolyogtam rá és hosszan megcsókoltam. Ebből egy heves csókcsata lett, mialatt Sebastian a pultra rakott és a pólóm alatt járt a keze

-          Nekem csak narancslé kell, meg egy kenyér és már megyek is- mondta mosolyogva Claudia, mikor meglátta, hogy mit csinálunk. Én erre rögtön leugrottam a pultról és Seb mellé álltam, akinél talán egy negyedárnyalatnyival kevésbé lehettem vörös…

-          Bocsi- nyögtem ki, mire Claudia felnevetett

-          Folytassátok csak én úgy is Márkkal beszélek- kacsintott rám, majd visszament a szobájába

-          Ez kínos volt- kezdte Seb

-          Mint látod, nem zavarta- kezdtem Seb hasán lefelé haladni- és szerintem fogadjuk meg a tanácsát… folytassuk- mosolyogtam Sebastianra, mire felkapott és az felvitt az emeletre. Ledobott az ágyra és vagy 2 órán keresztül nem is mentünk le, vagy keltünk ki az ágyból…

-          Ezeket a kielégült fejeket- nevetett ránk Claudia a konyhából, mikor egymás mellett, kézen fogva jöttünk le a lépcsőn.

-          Köszi a tanácsot, húgi- öleltem át

-          Nincs mit- kacsintott és elénk tett 2 tányér tojásrántottát, mire mind a ketten kérdően néztünk rá- Ugyan… 2 órán keresztül voltatok együtt én meg terhes vagyok. Elmentem a boltba, vettem kaját és csináltam pár finomságot- vette ki a sütőből az utolsó adag muffint- kívánós vagyok- nevetett fel és magunkra hagyott minket

Nyugodtan megreggeliztünk, majd miután az elpakolást is befejeztük kitaláltuk Sebbel, hogy elmehetnénk edzeni.

-          Nálam a kedd pihenőnap- nyöszörgött a szőke német, mikor a 15. kilométer után erősítenie kellett

-          Ha rajtad múlna, minden nap az lenne- mosolyogtam rá, és miközben a karjait erősítette, az ölébe ültem- így könnyebb?

-          Sokkal- csókolt meg és kb. fél óra alatt az erősítéseket is befejezte. Ugye tudod, hogy megint „felhúztál”?- kérdezte a zuhany alatt

-          Tényleg?- néztem rá ártatlan tekintettel, mire megint nekem esett és újra a csúcsra jutott

A fürdőből kiérve megint ugyan úgy mentünk le, mint délután

-          Ha tudtam volna, hogy ennyit csináljátok és így, hozok egy határidőnaplót és egy füldugót- nevetett Claudia

-          Hangos volt?- kérdeztem rá elpirulva, mire Sebastian is vörös lett

-          Kicsit- nevetett fel és a kanapéról fölállva ő is bejött a konyhába- nagyon elfáradtatok?

-          Miért?- kérdezte Sebastian ivás közbe.

-          Elmehetnénk sétálni…

-          Ez jó ötlet- mosolygott rám Seb, de én csak húztam a szám…- ugyan, Kicsim… gyere már el… nem is csináltál semmit edzés alatt. Mindig én dolgoztam…

-          Mindig te?- csattantam fel. Délelőtt is én voltam fe…- mondtam volna a magamét, de mikor megláttam, hogy Seb és Clau majd kipukkad a nevetéstől morcosan bólintottam és felmentem átöltözni

Kint az idő kicsit hideg volt, de elég egy hosszú ujjú és egy hosszúnadrág, de a biztonság kedvéért kabátot is vittem magammal. Ezt persze nem használtam, de sapim kellett Claudiának. 

Délután 4-kor indultunk el és este 6 körül értünk haza. Tényleg jó volt kicsit kimozdulni és nagyon örülök, hogy Sebastian kedveli Claudiát. Kicsit féltem, hogy mit fog szólni, de egy ilyen reakcióban szinte reménykedni sem mertem.

            A levelek már hullottak a fákról és miden ezer színben pompázott. Nem akartam volna visszaérni, de Claudia elfáradt, Seb meg fázott, mert csak egy rövidebb nadrágban jött el.

-          Mégis hol voltál te lány?- kérdezte kicsit idegesen a telefonban Fanni, mikor este vacsi után felhívott

-          Bocsi, csak nagyon elvoltunk Sebastiannal, meg van pár újságom is- mosolyogtam, de a jókedvem nem ragadt át rá. - Mi a baj?

-          Kicsit összekaptunk Hanssal, te nem adsz magadról életjelet és 2 hét múlva kémia zh… csupán ennyi

-          Min kaptatok össze?

-          Holnap elmondom, oké?

-          Most A vagy B hét van?

-          B

-          Kár… nem kellett volna bemenni…

-          Tudom, nekem is jobb lenne, mert akkor tudnék beszélni Hanssal. De mind egy, majd hétvégén. Akkor holnap találkozunk. Aludj jól, szia

-          Szia- köszöntem el,  és letettem a telefont.

Lent még beszéltem pár szót hugival, aztán felmentem az emeletre. Lezuhanyoztam és befeküdtem Seb mellé, aki valami hülye német sorozatot nézett. Mikor látta rajtam, hogy mennyire nem tetszik, kikapcsolta és megcsókolt

-          Nézd nyugodtan- nevettem el magam- de nem tudom elhinni, hogy neked ez tetszik

-          Más az ízlésünk- nyújtotta ki rám a nyelvét és felém fordult

-          Ma be kellett volna mennem az egyetemre, de őszintén szólva semmi kedvem nem volt. Inkább veled maradnék mindig

-          Hát akkor maradj- mosolyodott el és adott egy csókot

-          De ez nem így van… tudod, hogy nekem ez az álmom

-          Nekem pedig az, hogy a nap minden percében velem legyél

-          Kicsit lehetnél megértőbb velem…

-          Tudom- suttogta és megcsókolt.

Már nem beszéltünk, csak átkarolt és így aludtunk el. Nem gondoltam volna, hogy azt mondja, hogy lehetne megértőbb. Szerintem vagy beszélt Tommival, hogy ilyen választ adott, vagy csak nem volt kedve veszekedni… Viszont még mindig izgat az, hogy mit nem mond el nekem.

Reggel fáradtan ébredtem, de muszáj volt kelnem, mert suli van… A készülődés minden pillanatában az a gondolat járt a fejemben, hogy Seb azt szeretné, ha a nap minden percében vele lennék… Ennek én is örülnék, de nem lehet… vagy mégis?

A szokásos reggeli tortúra után (haj, smink, ruha) teljes késében voltam, így muszáj volt felvernem Sebatian. Ő persze először morgott, de aztán bevitt, így nem késtem el.

Jó volt újra látni Fannit és elmeséltem neki mindent, ami most zajlik nálunk… mármint a betegségemen kívül mindent elmondtam. Ő erre csak csodálkozott, leszidott, hogy miért nem mondtam előbb aztán együtt nevettünk. A második órán róla derültek ki érdekes dolgok…

-          Szóval? Min vesztetek össze?- kérdeztem, mire csak egy nagyot sóhajtott

-          Megígéred, hogy senkinek nem mondod el?

-          Meg- bólintottam és felé fordítottam a fejem

-          Szóval… babát várok, és azt mondtam Hanssnak, hogy el akarom vetetni

-          Hogy mi?- kerekedtek ki a szemeim- nehogy megtedd!

-          De én most az orvosira akarok járni, nem anyuci lenni

-          Nézd, ez már nem gimi. A gyerek mellett is tanulhatsz.

-          Oké, de…

-          Nincs semmi de! Most hány hónapos?

-          talán 1…

-          Akkor május környékére várjátok?

-          Nem tudom, még nem voltam orvosnál…

-          Akkor menj el és legyél boldog és okos anyuka. A május általában vizsgaidőszak, vagy felkészülés. Simán meg tudnád csinálni, csak kicsit bonyolultabb lenne, mint általában… majd a jövő évi simán fog menni- mosolyogtam rá

-          Lehet, hogy igazad van…

-          Biztos- jelentettem ki és vártam már, hogy az óra 2-őt mutasson és az utolsó órára üljünk be.

-          És veletek mi a helyzet?- kérdezte Fanni már kémián

-          Hát… elég nagy gondban vagyok…

-          Mégpedig?

-          Sebbel beszéltem tegnap este, hogy ugye semmi kedvem nem volt jönni se ma, se tegnap…

-          Tegnap be se jöttél- nézett rám mérgesen Fanni

-          Igen, nem jöttem be, mert nagyon jó volt vele. És én ezt elmondtam neki, erre meg azt mondta, hogy hagyjam itt az egyetemet és inkább legyek vele mindig…

-          Ugye nemet mondtál??

-          Azt kértem tőle, hogy legyen egy kicsit megértőbb…

-          És erre mit mondott?

-          Hogy tudja, hogy lehetne megértőbb…

-          Uh. Mi történt vele? Ha ez 2 héttel ezelőtt történik, már rég utálnátok egymást

-          Nem tudom, és nem akar elmondani nekem valamit… és nem szoktuk egymást utálni. Amióta ismerem, szeretem

-          Hát… ha most hazaérsz, beszélj vele és szerintem minden meg fog oldódni.

-          Oké…

Az óra innen egész hamar elment. Még beszélgettünk egy két apróságról, meg hogy mi van Laurával és a többiekkel. Az óra végén siettem a buszhoz és szerencsém volt, mert el is értem. Amint leszálltam azonnal Sebastian háza felé indultam, de mikor elhaladtam az enyém mellett, görcsbe rándult a gyomrom és felmerült bennem egy kérdés… „Jó ez így?” A házam még vagy 10 percig nézegettem, de aztán a postaláda kiürítése után továbbmentem és beléptem Sebhez. Letettem a kulcsokat az asztalra, mikor meghallottam Sebastian és Claudia hangos nevetését a konyhában. Odaléptem és akkor láttam, hogy milyen jól elvannak. Nem volt szívem megszakítani a beszélgetést, így az ajtónak támaszkodva néztem, ahogy bohóckodnak. Kb. 15 percig lehettem ott, mikor Sebastian észrevett és a lisztes karjaival átkarolt, megpörgetett a levegőben és adott egy hatalmas csókot.

-          Bolond vagy- nevettem rá a csókunk után- mit csináltok?- néztem be a konyhába

-          Meglepi- nevetett Clau és ő is megölelt

-          Megleptetés- nyújtott felém Sebastian egy tál gőzölgő Lasagne-t

-          Ez most komoly?- ült ki hatalmas vigyor az arcomra- ezt imádom

-          Még jó, hogy itt a húgod. Most nem lett volna, mivel meglepjelek- mosolygott, majd letette az asztalra a tálat és együtt megvacsoráztunk. Nagyon jól sikerült, szóval én kétszer is ettem és a végére majdnem kipukkadtam. Claudiával még beszélgettünk mosogatás közben, majd ő elment aludni, én pedig követtem Sebastiant a hálóba. Megint azt a bugyuta sorozatot nézte. Gyorsan lefürödtem, majd bebújtam mellé az ágya

-          Lekapcsoljam?- nézett rám kutyus szemekkel

-          Nem kell- nevettem el magam- tudom, hogy szeptember 18-án lesz az évadzáró… az már csak 2 nap. Nézd végig

-          Édes vagy- adott egy puszit a fejemre és 10 perc után vége is lett- aludjunk

-          Beszélnünk kéne…

-          Olyan komoly vagy… nem szeretem, mikor nem nevetsz

-          Tudod, hogy egy kapcsolat nem mindig fenékig tejfel…

-          Tudom, mindig mondod- komorodott el egy kicsit és átölelt- mondhatod

-          Ma, ahogy jöttem haza, megálltam a házam előtt és elgondolkoztam azon, hogy jó ez e így…

-          Micsoda?

-          Hogy tulajdonképpen nálad lakom…

-          Nem szeretnél?

-          Nem tenne jót a távolság?- kérdően néztem a szemébe, de láttam, hogy ez nagyon fáj neki

-          Túl sok vagyok, vagy ha már nem szeretsz, mond meg…

-          Erről szó sincs! Nagyon szeretlek és próbálom ezt kimutatni… csak… annyira elvonod a figyelmem a suliról. Ha veled vagyok, legszívesebben magamhoz láncolnálak…

-          Akkor majd én is bejárok veled az egyetemre- hülyült és erre én is elmosolyodtam

-          Kár, hogy ez nem ilyen egyszerű…

-          De amit most mondtál… én pont az ellenkezőjére gondoltam

-          Hogyan?- kerekedtek ki a szemeim

-          A húgoddal pont ma beszéltük, hogy neked jövő héten szerdán nincs sulid, de én akkor már Milton Kaysbe leszek. Szóval pénteken elmennék vele keresni egy jó nőgyógyászt meg egy magánkórházat.

-          Ezt képes lennél megtenni érte?- gyűltek könnyek a szemembe

-          Igen, mert tudom, hogy ez téged boldoggá tesz és nekem semmi nem fontosabb ennél

-          Aranyos vagy- simogattam meg az arcát- és mire gondoltál?

-          Hogy a húgod és a barátja beköltözik a te lakásodba, te meg ideöltözöl hozzám. Talán így lennél hozzám a legközelebb, még ha a versenyekre nem is jöhetnél velem…

-          Ez kedves gondolat. Nem gond, ha még alszok rá egyet?- lett egy apró mosoly az arcomon és válaszul csak egy érzéki csókot kaptam. A nap kicsit fárasztó volt, így hamar elaludtam és álmomban sikerült választottam, hogy a Sebastiannal való kapcsolatom komolyabb, vagy gyengébb legyen. 

***

Sziasztok! Itt van az új rész, remélem elég hamar volt és tetszett is :))

Köszönöm az előző részhez a komit és az értékeléseket. El sem tudjátok képzelni, mennyire sokat jelentenek nekem. :)

Sietek a következő résszel, remélem nem érzitek laposnak a sztorit :$$

Puszii.