34. rész

Sziasztok! Tudom, hogy még van 6 óra a szavazás végéig, de szerintem már semmi nem változna és a rész is elkészült, így nem akarlak váratni Titeket. Remélem nem baj :$ Jó olvasást!

Puszii.

34. rész

Ismeretlen kezdetek

A buszon hazafelé csak azon járt az agyam, hogy hogy volt képes ilyeneket írni. Nagyon sok mindenen mentem keresztül és ezekkel ő is tisztában van. Oké, hogy nem volt mellettem, mikor ezek a dolgok történtek, de akkor is lehetne megértőbb. A mondatfoszlányok, amelyek olvasás közben a szívembe hasítottak még most is ugyanilyen hatást keltettek. A levelet újra és újra végigpörgettem az agyamban, szóról szóra. Elég volt egyszer elolvasnom ahhoz, hogy megjegyezzem az összes betűt. Soha nem bántottak még meg ennyire. Lehet, hogy komolyan fontolóra veszem a Magyarországra való visszaköltözést…

-          Igen?- vettem fel a telefonom a buszról leszállva. Valaki már 10-szer hívott, csak a buszon nem hallhattam…

-          Szia, Hanna vagyok- szólt bele félénken

-          Szia- mosolyodtam el egy könnycseppet letörölve az arcomról. Bár a mosolynak semmi értelmét nem láttam, hisz nem láthatta a reakcióm és legszívesebben sírtam volna tovább

-          Sebastian elment… nincs nálad?

-          Bocsi, Han, de gondolom, nem lepődsz meg, ha azt mondom, egyáltalán nem érdekel, hogy mi van vele

-          Nézd… nem tudom, hogy mi történt köztetek, nem voltam ott, hogy hallhassam. De ami a lényeg, hogy Sebastian teljesen kiakadt. Mikor kimentem hozzá, azt kérte, hogy menjek haza és mikor nemet mondtam, egyszerűen elrohant

-          Ne aggódj, csak fut 1-2 órát és hazamegy. Olyan mint az éhező kutya….

-          Gréta!- förmedt rám Hanna

-          Bocs, de most jelenleg ennyire áll közel a szívemhez

-          Elmondod, hogy mi történt?

-          Esetleg… de nem ma, és lehet, hogy az előzményekről nála kéne érdeklődnöd

-          Van előzménye?- lepődött meg, mire én csak hümmögtem- nézd, tudom, hogy nagyon nem jöttem jókor és szétszakítottalak titeket. Én mondtam Sebastiannak, hogy nem kell együtt lennünk, csak azért akartam tudatni vele… az ő gyereke, tudnia kellett!- veszítette el türelmét a végére

-          Han, ne legyél ideges, én nem haragszom rád…

-          Lehet, hogy csak mondod, de a lényeg, hogy tudd… én felajánlottam Sebnek, hogy maradjon veled, én pedig nevelem egyedül a kicsit és akkor láthatja, mikor akarja

-          És erre mit mondott?

-          Hogy nem szeretné, ha a gyereke apa nélkül nőne fel

-          Megértem… de azt nem, hogy mi most miről is beszélünk

-          Csak ne haragudj rám!

-          Nem haragszom, már mondtam

-          Akkor elmondanád, hogy mivel bántott meg ennyire?

-          Majd… mit szólnál szombaton egy kávéhoz? Akkor elmondok mindent

-          Oké… nem lehetne korábban?

-          Igazad van… én sem élnék együtt szívesen egy hazuggal- lett enyém az utolsó szó és köszönés nélkül kinyomtam a telefont. Nem fogok neki magyarázkodni, majd az édes kis vőlegénye beszámol, hogy mit csináltunk addig, amíg ő menyasszonynak tartotta magát.

Hamar eljutottam Katyhez és barátnőm persze már otthon volt. Mikor meglátta arckifejezésem azonnal leültetett és kifaggatott a történtekről. Nekem sem kellett több, kezdtem mindent az elejéről, és barátnőm persze végig csak hallgatott meg bólogatott. Mondtam neki az új lakást is és hogy holnap költözöm majd át, vagy inkább csütörtökön, mert akkor még napot sem hagynék ki. Hajnali fél 2-kor ágyba keveredtem és nagy nehezen sikerült elaludnom.

            Reggel Napsütésre és friss kávé illatára keltem. Még sosem éreztem magam ennyire kialudtan és olyan volt, mintha a tegnapi nap meg sem történt volna. Viszont amikor az órára pillantottam, már értettem, hogy miért érzem magam kialudtnak… Délután fél 1 volt, ami azt jelentette, hogy a kémia órára talán van esélyem beesni. Végül aztán csak rántottam egyet a vállamon, és hagytam az egészet. Ma inkább költözködöm.

            A nappaliba lépve még jobban megcsapott a kávé illata és barátnőm csengő hangját véltem felfedezni. Gondoltam, hogy nincs egyedül, így a hang forrását kerestem. A nappaliban ült a kanapén és pont a csészékbe öntötte ki a kávét. Nem akartam bemenni, hátha megzavarok valamit, de mikor megláttam, hogy ki áll az ajtóban, gyorsan visszaszaladtam a szobámba. Már hallottam Katy bátyjáról, aki nagyon helyes és kedves meg vicces, de nem gondoltam volna, hogy láthatom majd élőben… és tényleg ilyen helyes. Nem akartam megzavarni őket, főleg, mivel semmi közöm ahhoz, hogy mit csinál a húga házában, így gyorsan összeszedtem magam, megmosakodtam, felöltöztem és készen álltam arra, hogy egyik lakásból a másikba költözzem.

            Gyorsan felkaptam a kabátom és a táskám, és már indultam is a kijárat felé.

-          Gréta, várj!- kiabált utánam Katy, akinek a szavára persze rögtön megálltam

-          Igen?- fordultam felé mosolyogva és ő egy gonosz vigyort villantott- bocsi, de sietek, mert ma még sokat kell cipekednem… köszönöm, hogy itt lehettem

-          Segítsek?

-          Tudom, hogy még a teáscsészét sem szívesen emeled meg... - mondtam gúnyosan, mire egy férfi hangosan felnevetett

-          Igazad van. Húgi kicsit lusta- veregette meg a vörös szépség vállát, mire csak egy erős ütést kapott a vállába- Dan vagyok- mosolygott és kedvesen felém nyújtotta a kezét. Sebastian tekintetében el lehetett veszni, de az Ő kisfiús mosolya mindent felülmúlt. Egyszerűen első látásra beleszeret az ember… ha tinédzser lenne. Gréta! Térj már észhez! Utasítottam magam.

-          Gréta- nyújtottam viszont a kezem és egy megilletődött mosolyt varázsoltam arcomra

-          Most költözöl?

-          Igen…

-          Kat nem is mondta, hogy ilyen lakótársa van. Ha ezt tudom… hamarabb jövök- mosolygott

-          Milyen lakótáram van?- kérdezte még mindig ördögi vigyorral a vörös démon

-          Ilyen… gyönyörű- jött zavarba a kérdéstől

-          Köszi Katy, ezért még számolunk. De ha már nincs kedved emelgetni, a füzeteim nem szednéd össze?- vettem könyörgőre- Ma már a saját lakásomban szeretnék aludni és pénteken Zh-t írok- néztem kutyus szemekkel

-          Oké, összepakolom

-          Kösziiii. Meg segíthetnél pénteken…- vigyorogtam

-          Miben?- kérdezte rosszat sejtően

-          Lakásavatót akarok csinálni, és kellene az ötleted, meg a segítséged

-          Neked is vannak ötleteid…

-          Héj! Te divattervező szakra jársz, mert kreatív vagy, én meg az orvosira, aki majd segít kivitelezni- kacsintottam

-          Segítsek esetleg?- zavart bele az eszmecserénkbe Dan

-          Megtennéd?- pirultam el- komolyan menne egyedül, de nincs kocsim…

-          Sebas- kezdte volna el mondani a tegnap esti sztorit Kat, de egy szúrós nézéssel belé fojtottam a szót

-          Persze, nagyon szívesen- mosolygott és a szobámban lévő 3 dobozt pár perc alatt levitte a kocsijába és rövid időn belül már az új lakásomba cipelte fel. Az autóban sokat beszélgettünk és igazán kedvesnek tűnt. Sokat nevettem mellette és Katyről még többet megtudhattam. Ciki sztorikat. Legalább lesz mivel zsarolnom- szép hely- szólalt meg a liftben, miközben az utolsó dobozt hozta- de nem kellett volna le és föl kísérni mind a háromszor…

-          Ha hagytad volna, hogy segítsek, most nem kellene kísérgetni

-          Férfi is van melletted, nehogy már te cipeld- mosolygott és előre engedett a liftből kiszállva. A nappali közepére tette a csomagokat és ahogy látni véltem, indulni készült

-          Sietsz, vagy főzzek esetleg egy kávét?- kérdeztem kedvesen, főleg úgy, hogy még csak azt sem tudtam, hol a kávéfőző, vagy, hogy van-e egyáltalán

-          Ne haragudj, de mennem kell, mert egy konferenciám lesz. 20 percen belül- pillantott az órájára

-          Ó, értem. Akkor siess, ne késs el, de majd bepótoljuk ezt a kávét- fenyegettem meg ujjammal nevetve az ajtóban

-          Szavadon foglak- nevetett ő is, és egy arcra adott puszi után elviharzott.

Miután eltűnt, még egy jó darabig álltam az ajtóban. Elég mély benyomást tett, és nem tudtam rájönni, hogy csinálta. Egyszerűen az illata, a beszédkészsége, a mosolya, a gesztusai teljes mértében rabul ejtettek, és ebből az ámulatból, csak a húgom tudott kizökkenteni, remek időzítésével. Becsoszogtam a telefonig és kicsit mérgesen szóltam bele

-          Igen?

-          Mit zavartam meg?- lett kicsit boldogabb a hangja

-          Semmit. Miért?

-          Sebastian?

-          Mi van vele? Visszament Hannahoz egy darabka csontért?- kérdeztem gúnyosan, mert eszembe jutott a levél

-          Te hülye vagy! Szeret!

-          És más nőket dug meg, és az írásai sem valami kedvesek

-          Kérj bocsánatot!

-          Én???- akadtam ki teljesen- te tudod egyáltalán azt, hogy miről van szó?

-          Nem, de azt igen, hogy Kimi már a 20. SMS-t küldi egy órán belül, hogy miért nincs még mellettem

-          És miért nincs?

-          Mert épp Sebastian sírja neki a bánatait

-          Tőlem bőghet is, akkor sem érdekel

-          Min akadtál ki ennyire?

-          Ha holnap átmegyek, az jó?

-          Aham. Akkor már otthon leszek. Gyere olyan 1 körül. Akkor már be is rendezkedem

-          Mi?

-          Kimihez költözöm- kezdte beleélve mesélni, de a végére rájött, hogy semmiről nem tudok- többet kéne látnom- jegyezte meg

-          Szerintem is- mondtam rosszallóan, de végül mindkettőnkből kitört a nevetés

-          Szóval akkor várlak az új helyemen, holnap délután 2-kor. Ez így jó lesz?

-          Persze, csak add meg a címed- kértem húgom, aki gyorsan lediktálta nekem. Hamar kerítettem egy papírt és egy ceruzát, amiről eszembe jutott, hogy a könyveim még Katynél vannak. – Egyébként én is az új lakásomban vagyok- mondtam már a kanapén ülve

-          Komolyan? Az jó. És szépet választott Sebastian?

-          Igen, jól néz ki, de szerintem egy élet lesz, mire visszafizetem neki...

-          Visszakérte az árát?- hökkent meg Claudia

-          Nem, dehogy. Még egy kocsit is vett

-          Ez jó hír

-          Nem, visszaadtam neki… egy kis „búcsúszöveg” keretében…

-          Mit mondtál neki?

-          Azt sírja Kiminek… gondolom én…

-          Ahha… most leteszlek, itt van Kimi. Majd beszélünk, akkor holnap gyere. Kimi már nem lesz itt, mert utaznak el. Sajnos

-          Oké, akkor Sebet sem kell látnom. Szeretlek, vigyázz magadra. Puszi

-          Kórházban vagyok, nem lehet bajom- nevetett fel, és mielőtt letette volna még hallottam Kimi mély hangját, amint köszönti hugicám.

A könyvekért még gyorsan visszabuszoztam Katyhez, de beszélni sajnos nem tudtunk, mert neki vacsorameghívása volt. Gyorsan leadtam neki a kulcsokat, átvettem a könyveim és már mentem is vissza az újdonsült lakásomba. Még vagy 3-szor, 4-szer körbejártam, mert annyira tetszett és egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy az enyém. A kilátás gyönyörű volt, a berendezésről nem is beszélve. Evőeszközök, tányérok, minden volt bent, teljesen be volt bútorozva, felszerelés, minden. A kanapén ücsörögve a telefonom pityegésére riadtam fel, mivel egy kicsit elbóbiskoltam. Hanna írt, beszélni akart velem. Majd holnap. Könyveltem el magamban, majd elmentem fürdeni. Megmostam a hajam és vagy fél órán keresztül folyattam magamra a vizet. Mikor kiléptem hamar megtörölköztem és beleugrottam a pizsimbe. Az ágyon fekve ismét szólt a telefonom. A szám ismeretlen volt, így félve bár, de felvettem

-          Halló?

-          Szia- szólt bele vidáman egy férfi hang- Dan vagyok. Gondolom, nem jelez ki a telefonod, mert elég nagyokat hallgatsz

-          Szia- nevettem fel- igen, de… nincs meg a számod… és ha jól emlékszem én sem adtam meg az enyém…- kezdtem kukacoskodni

-          Elkértem Katytől… vagy ez már nyomulásnak számít?- szívta a levegőt a fogai között

-          Nem, ez kedves- nevettem fel, de a végére elhalkultam, mert ez tényleg aranyos

-          Valamikor bepótoljuk azt a kávét?

-          Este 10-kor akarsz kávézni?

-          Most van a műszakom…

-          Tényleg? És mit dolgozol?

-          Most helyeztek át az egyik magánkórházba, itt Zürichbe. Ezért voltam Katynél, lakást keresek. Sebészorvos vagyok

-          Azta- képedtem el, nem gondoltam volna, hogy egy orvosba fogok botlani, a szakításom utáni első órában

-          Miért olyan meglepő?

-          Valahogy… más szakmát néztem ki belőled…

-          Miért? Milyennek nézek ki?

-          A testvéredből indultam ki- nevettem fel, és innen a beszélgetés egészen éjfélig pergett közöttünk, mire a meghosszabbított szünete véglegesen lejárt és még a munkája is szólította. Mosolyogva aludtam el, a levélre és Sebastianra nem is gondolva. Új lakás, új személyek az életemben. Ismeretlen kezdet, de remélem, hogy boldog vég. 
***
U.i.: A választás végül Julian Morris-ra esett. A történetben most már állandó szereplő lesz. Remélem tetszett, köszönöm az előzőkhöz a kommenteket és az értékeléseket, remélem most is véleményezitek és elmondjátok, mit gondoltok :)
(Bocsi, h nem bírom ki rizsa nélkül :$$$$ ) <3