41. rész

41. rész

A legrosszabbak tudják az igazat

Mikor leült az asztalhoz, próbáltam úgy tenni, mintha emlékeznék arra, hogy én idehívtam és beszélnem kell vele valamiről. Biztos meggyőző lehettem, hisz itt van…

-          -    Christian, Dan- fordultam a szintén meglepett fiúk felé- arra szeretnélek kérni titeket, hogy most menjetek haza, és ha látjátok Dávidot, mondjátok neki, hogy ne most jöjjön. Ígérem, nemsokára mindent elmondok majd

-         -      Ki az a Dávid?- kérdezte kérdően Dan, de erre Christian már indult is kifelé, és egy gyors köszönés után mindketten elhagyták a lakást

-         -     Egyszerre 4 férfi? Ez teljesítmény- mondta gúnyosan- a fiamnak nem kell egy cafka

-          Kér valamit inni?- kérdeztem műmosollyal, mintha az előbbit meg sem hallottam volna

-          A végén még megmérgeznél- húzta végig az ujját az asztalon, hogy az tiszta-e

-          Délelőtt törölgettem- jegyeztem meg, míg töltöttem magamnak egy kis fekete ribizli levet és leültem Heikke-vel szembe

-          Miért vagyok itt?

-          Szeretnék beszélni veled…- hezitáltam kicsit a mondandómmal, hisz fogalmam sem volt, hogy milyen ösztönzésre jött ide

-          Nem bántam ám meg- jelentette ki 2 perc hallgatás után

-          Mit is?- kérdeztem vissza

-          Ne játszd itt nekem a hülyét! Azért hívtál fel, hogy a fejemhez vágd, hogy én írtam a levelet. Eddig tagadtam, de gondoltam majd személyesen jobb lenne közölni, hogy én, azaz mi írtuk- mosolygott sátánian, mire csak kikerekedtek a szemeim, és a fél korty innivaló is megállt a torkomban

-          Hogy mit csinált?

-          Csináltunk!- javította ki magát- remélem nem gondoltad komolyan, hogy Melanival hagyni fogjuk, hogy Seb a tiéd legyen? Ennyire buta még te sem lehetsz!- nevetett fel, de nekem kedvem lett volna ráborítani az asztalt

-          De… mégis mire volt jó ez az egész?- kérdeztem már majdnem sírva, de erős akartam lenni előtte, így az összes könnyem visszanyeltem

-          Úgy látom, nem igazán bánt…

-          Csak azok érdemlik meg, hogy előttük sírjak, akiket tartok is valamire

-          De nagy szava egy kislánytól

-          Milyen alattomos tettek egy szertő anyától

-          Na idefigyelj, kislány. Nem akarlak meglátni a fiam közelében. Ne mutatkozz vele sehol, Seb még csak a nevedet se említse, és még csak eszedbe se jusson hogy írj, vagy telefonálj neki. Számodra ő legyen a múlt

-          Sebastian a barátom volt, akármennyire is nem akarja és a kapcsolatunk igen… virágzó- használtam egy kétértelmű szót, hisz Heikket akármennyire is nem kedvelem, Hanna szimpatikus és Sebet sem szeretném bajba keverni

-          Hogy érted, hogy virágzó?- ijedt meg, hisz gondolom a valóságra gondolt

-          Egyre többet beszélgetünk.

-          Az ágyban?- kérdezte gúnyosan

-          A fiának menyasszonya van, és gyereke. Nem vagyok az olcsó ribanc típus

-          Pedig annak tűnsz

-          Igen… nem olcsó ribanc vagyok, hanem pénzes- kortyoltam egyet, mire elfelejtett levegőt venni- ne aggódjon. Sebastian biztosan kíváncsi lesz erre az információra. Szaladjon és gyorsan mondja el neki- gúnyolódtam

-          Tudod. Te aztán nem vagy semmi. Azt hittem… az, hogy írok egy levelet, elég lesz ahhoz, hogy leszállj a fiamról. Nem tetted. Erre felrakattam a házát az internetre hirdetni. Erre sem hátráltál meg. Beszerveztem Christian Hornernek egy régi baklövése miatt egy nőt, akit el kell vennie, így ösztönözve téged, hogy menj Horner után, ne az én fiamat akard. Te erre sem reagáltál. Mégis mit kéne tennem ahhoz, hogy leszállj a fiamról??

-          Takarodjon a lakásomról- mondtam, szinte suttogva

-          Ennyivel nem úszod meg- nevetgélt ördögien, mire épp tenni akartam, valami nem éppen kedveset, de csöngettek. Megálltam a nő fölött, de inkább úgy döntöttem, hogy kinyitom az ajtót. Elfordítottam a zárban a kulcsot, lenyomtam a kilincset, és aki előttem állt, teljesen meglepett. Először átölelt, adott a fejem tetejére egy puszit, majd a konyha felé fordult

-          Mégis hogy képzelted azt, hogy ezt nem fog kiderülni?- kérte számon anyját szinte ordítva, de ezt nem tudtam hallgatni, így csak megfogtam a kezét és a hátát kezdtem el simogatni. Jól tudom, hogy ettől mindig megnyugszik

-          Te ennek a kis cafkának adsz igazat?- háborodott fel Heikke és felállt a székről

-          Ne beszélj így Grétáról, anya! Azonnal hagyd el ezt a lakást

-          Ezt nem teheted- volt még mindig elégedett- nem is a te lakásod. Addig vagyok itt, ameddig akarod

-          Ebben tévedsz. Ez az én lakásom, kb. 1 hónappal ezelőtt vettem meg

-          Ennek a kis… kis hazug terhes ribancnak?- hangzott a válasz, de engem ez úgy ért, mint derült égből villámcsapás.

-          Terhes vagy?- fordult felém megenyhülten Seb és egy félmosoly volt az arcán

-          Nem tudok róla- ráztam a fejem, mire Seb kicsit elszomorodott és ismét az anyja felé fordult

-          Mégis honnan veszed a bátorságod, hogy ilyeneket hordj össze róla?- lett megint hangosabb Seb hangja a szokásosnál, és ahogy ment fel benne a pumpa, egyre jobban szorította a kezem

-          Még le is tagadja- hitt tovább a saját igazában. Mindig a kórházakban mászkál!

-          Ezt honnan tudja?- képedtem el csöndesen

-          Tényleg terhes vagy?- fordult felém megint Seb és úgy éreztem, kezdte elveszíteni a bizalmam

-          Nem- mondtam szinte suttogva és megint megráztam a fejem- ha terhes lennék tudnád, hisz Te lennél…

-          Ő lenne az apja?- sikította szinte Heikke és az arcára döbbenet ült ki

-          Igen, anya, én lennék az apja, mivel akármivel is próbálkozol, szeretem Grétát és habár Hanna is az én gyerekem várja, nem hiszem, hogy el fogom venni

-          Ezt mégis hogy képzeled??- hökkent meg ismét- de legyen…- nyugodott meg egy kicsit és lábával dobolni kezdett- de akkor hogy lehet- kezdte megint az áskálódást- hogy egy héten legalább 2 nap kórházba jár??

-          Kicsim?- fordult felém Seb ismét

-          Kicsim??- döbbent le megint Heikke, de Seb most nem foglalkozott vele, végig az én tekintetem fürkészte

-          Mikor azon a kedden bevittél a kórházba… megállapították, hogy agydaganatom van. Mikor Claudiához mentünk, és Friedrich megállított minket, akkor te a kezelésre azt mondtad, hogy igen, habár azt sem tudtad, hogy mi az. Én egy új orvossal kezdtem el konzultálni és ő a műtétet javasolta, vagy a gyógyszeres kezelést. Én a gyógyszereket választottam, mert nem lenne elég pénzem a műtétre, és tőled már rengeteget kaptam. Mikor egyszer itt voltál és túl sokat aludtam, az a gyógyszerek mellékhatása volt… Sajnálom, hogy most, és így kellett megtudnod, de azt gondoltam, hogy nem szólok senkinek és egyedül győzöm majd le a betegséget és senkinek az életét nem teszem tönkre azzal, hogy értem kell aggódni

-          Olyan buta vagy- suttogta Seb és szorosan magához ölelt és ölelésében a könnyek már utat törtek maguknak, habár tudtam, hogy Heikke még mindig a szobában tartózkodik

-          Sajnálom- zokogtam arcom kockás ingébe fúrva

-          De miért nem mondtad el?- tolt el magától, hogy a szemembe tudjon nézni

-          Már mondtam… nem akartam, hogy aggódjanak értem…

-          Gréta, tudom, mikor hazudsz- tűrt el hideg kezével egy tincset a arcomból

-          Nem akartam elmondani nektek, hisz lehet, hogy hatással lenne Hannara és elveszíthetné a babát, és te sem lennél soha vele, hanem inkább engem sajnálnál, vagy ha nem is, de akkor is itt lennél és nem a menyasszonyoddal. És ő ettől is elvetélhetne.

-          De… de legalább a műtétet hadd álljam

-          Nem- ráztam a fejem- ideje lenne a magam lábán állni. Amióta Svájcban élek, mindig a te segítségeddel vagyok. Nem akarok rajtad élősködni

-          Ez nem az

-          De akkor sem szeretném

-          Szülinapi ajándék?- mosolyodott el, mire arcom ismét ingébe fúrtam, de már viszonylag mosolyogva

-          Sajnálom, hogy ennyire mindent a fejedhez vágtam- szólalt meg végül suttogva Heikke- de nagyon féltem és szeretem a fiam. És Hannat… Seb már nagyon rég ismeri és…- akarta volna folytatni, de Seb belé fojtotta a szót- végig, mondom, fiam- folytatta Heikke- Melanie döntésére írtam, és tettem azokat a dolgokat, amiket és nekem már ezek akkor sem tetszettek, de ő mindig meggyőzött, hogy ezekkel Seb érdekeit képviselem. Már tudom, hogy nem így volt, és ezzel nem azt akarom elismerni, hogy én nem hibáztam. De Mel nagyon akarja, hogy Seb Hannaval legyen, mivel Hanna egyszer segített Melaninak egy fiúval kapcsolatban és most Mel is szeretné viszonozni azt a segítséget. Sebastian- fordult a fia felé, mert eddig végig a szemembe nézett, vagy a földet kémlelte- Te vagy Hanna mindene, és látnod kellett volna az arcát, hogy mekkora örömmel fogadta a baba hírét, és milyen erővel döntött amellett, hogy elveteti…

-          Hanna el akarta vetetni a picti?- döbbent le Seb

-          Igen, de aztán az unszolásunkra mégsem tette meg. De akármikor találkozok vele, látom rajta, hogy bánja, hogy hallgatott ránk. Akkor… nem hittem volna, hogy tényleg szereted Grétát. De most már be kell látnom- hajtotta le a fejét

-          Már késő- szólaltam meg végre én- köszönöm, hogy ezt most elmondta nekem, de jelenleg nem áll szándékomban megbocsátani és nem tudom, hogy a jövőben képes leszek-e rá. Remélem megért… És most- bontakoztam ki Seb öleléséből és az ajtóhoz léptem, majd kinyitottam- kérem, távozzon a lakásomból. - Heikke vetett még egy utolsó pillantást a fiára, majd az ajtóhoz lépett és mielőtt még kiment volna, felém fordult

-          Igazán, sajnálom- suttogta- de ha egyszer sikerülne megbocsájtani nekem, újra kezdhetnénk, tiszta lappal és Sebbel eljöhetnél hozzánk

-          A múltat ne akarja kitörölni, ugyanis azt is maga tette, az is maga volt, és az is az életét képzi, és formálja. Viszlát- mondtam, majd átlépte a küszöböt, én pedig rácsaptam az ajtót.

Csak bámultam magam elé egy jó ideig, mikor megéreztem magamon Sebastian kezét, aztán karjaiba font és belőlem kitört a sírás. Nem tudtam megálljt parancsolni a könnycseppeknek, így Seb felkapott, bevitt a hálóba és egészen addig simogatta a hátam, és próbálgatott nyugtatni, mígnem álomba sírta magam. Jó volt érezni közelségét, hogy tényleg számíthatok rá, de tudom, hogy el kell mondanom majd neki mindent a kezelésről és az orvossal is beszélni akar majd. Félek a gyógyszerek hatásaitól, de nem akarom, hogy megint Sebastian segítsen. Amióta tudom, hogy már csak pár évem van hátra... úgy érezem elpocsékolom az életem és bele kéne vágnom a közepébe. Már nincs Dávid, nincs Seb, nincs kötöttség, komoly kapcsolat, gyerek... Mostantól azt hiszem... az életem kihasználása lesz a cél. 

Reggel egy édes csókra ébredtem, és már tudtam, a hétvégét várnom kell.

***

Sziasztok!

Nos megszületett a rész, remélem pár szálat el tudtam varrni...:D

Végre hétvége, így mindenki pihenje ki magát, és vasárnap lesz a döntő futam!!!

Szurkoljunk együtt Sebnek, remélem, hogy meglesz a 3. címe!!

Köszönöm, hogy olvastok, és köszönöm mindenkinek, aki eddig részt vett a szavazáson! 

Puszii.