47. rész (2/2)

47. rész

2/2

A brazil hétvége

Én remekül néztem ki, de az önbizalmam a béka feneke alatt hevert. Mindenki minket bámult és elég érdekes alakok vonultak fel… Mindenki gyönyörű, napbarnított lányokkal érkezett, csak én álltam egyedül, mondhatni fehéren. Látszott rajtam, hogy európai vagyok, és szerintem pont ezért voltam nekik annyira különleges. És Dávid is…

-          Mikor lesz vége?- kérdeztem Dávidtól

-          Már most menni akarsz?- mosolyodott el- régen is utáltad az ilyet

-          Soha nem fogom szeretni…

-          Minél normálisabban viselkedsz, annál hamarabb

-          Mit jelent a normális?

-          Dobd be magad- vigyorgott, és még mindig kételkedtem abban, hogy igazam lehet Dáviddal kapcsolatban

Az este végére kiderült, hogy szerencsére csak tévedtem. Gyógyszeripari vállalkozók gyűlésén voltunk. Dávid állítása szerint. Ő maga sem mondta meggyőzően és igazából engem sem sikerült meggyőznie, de már nem érdekelt. Csak az ágy melegében és puhaságában akartam érezni testem

-          Fáradt vagy?- nézett rám Dávid a kocsiban, mert nagyokat pislogtam és ásítoztam

-          Eléggé- nyomtam el egyet ismét

-          Pedig- csúszott közelebb és én egyre jobban tudtam, hogy mit akar- azt hittem együtt leszünk

-          Bocs, de már vagy 20 órája nem aludtam

-          Na- markolt bele hajamba, de én legszívesebben beleharaptam volna karjába- most miért vagy ilyen?- dőlt rám hirtelen, mert kanyarodott az autó. Fejét undorral szedtem ki ölemből, de muszáj volt választ adnom, mert csak tovább nyaggat

-          Majd máskor, most tényleg fáradt vagyok. Ilyenkor… nem tudom a maximumot nyújtani- próbáltam feltűnés nélkül hazudni

-          Te nekem most is elég jó vagy- közelített felém csücsörített szájjal, de én hirtelen kipattantam az autóból, mert a sofőr nyitotta azt ajtót.

Gyors léptekkel haladtam szobám felé, és amint beértem, magamra zártam az ajtót és végre kifújhattam magam. Nehezebb, mint gondolnám, de csak kibírom még két napig, nem?... Levettem a cipőm, amiben már nagyon fájt a lábam és kimentem a teraszomra. A tenger sós illata csapta meg orrom, még jobban, mint ezelőtt és lágy szellő játszott hajammal. Ott, abban a pillanatban csak arra vágytam, hogy Seb betörje az ajtót és elvigyen innen, de tudtam, hogy ez lehetetlen.

            Pár perc ácsorgás után beléptem és akkor láttam meg telefonom az üzeneteket. Sebastian adott helyzetjelentést, és kérdezte, hogy hogy vagyok. Válaszom egyszerű és tömör volt, de ügyeltem arra, hogy ne vegyen ki belőle semmi aggasztót. Hadd higgye, hogy velem minden rendben, koncentráljon csak a versenyre.

            Lefürödtem, majd fáradtan ágyba dőltem. Azt hittem, hogy ennek a napnak sose lesz vége, de szerencsére semmi nem történt igazán. Az álom szinte pillanatok alatt elért, s reggel a sirályok hangjára és a szobába betűző Napra ébredtem.

            Kikászálódtam, megigazítottam a hajam és felkaptam egy kis köntöst, ami a fotelem szélén volt. Nagyot szippantottam a friss levegőből és a kulcs elfordítása után kiléptem az ajtón. A konyhában egy álmos és másnapos Dávid várt. Remek…

-          Szia- köszöntem neki, amilyen jókedvvel csak tudtam

-          Hm?- riadt fel, de mikor meglátott tágra nyíltak a szemei és végigmert. Én csak álltam ott, de egyszerűen már nem tudtam szó nélkül hagyni

-          Utálom, mikor ezt csinálják. Főleg, mikor ilyen feltűnően…- lépdeltem a kávéfőzőhöz

-          Utálod?- állt fel a helyéről és mögém lépett. Karjait a pultnak támasztotta és én pont közéjük kerültem

-          Igen- fordultam meg, de rájöttem, nem kellett volna. Hirtelen kiverte kezemből a bögrét, amely hangos morajlással tört szilánkosra a konyha csempéjén. Úgy álltam ott, mint egy megszeppent kislány, de nem akartam megadni neki azt az örömöt, hogy engem félni lásson- hol van másik bögre?- utaltam arra, hogy még mindig kávézni akarok

-          Takarítsd fel- távolodott el tőlem és a földre mutatott, ahol a kávé és a szilánkos bögre volt

-          Nem cselédkedni jöttem ide. Kérd meg azt, akinek ez a dolga

-          Neked most ez a dolgod. Csináld meg

-          Ha azzal kezded, hogy inkább egy boltban vegyem a kávém, nekem könnyebb lett volna- fordultam meg és felmentem a szobába.

Felkaptam magamra pár ruhadarabot és a napszemüvegem a fejemre téve ismét a földszintre értem.

-          Hova mész?- kérdezte kíváncsian a konyhából. Kicsit ideges volt a hangja

-          Amit az előbb nem voltál képes hagyni. Kávézni- mentem az ajtóhoz és hangos becsapása után elindultam az utca felé

Hívtam egy taxit és a belvárosba vitettem magam. Nagyon szép helyen voltam, bár a város nevét őszintén nem tudom. Dávid nem mondta, engem pedig nem is érdekelt csak az, hogy minél hamarabb legyek túl ezen a hétvégén.

            Már megittam a kávém és reggelire is bekaptam valamit, mikor kirakat nézegetés közben ismerős zaj ütötte meg a fülem. Egy forma1-es autó motorjának morajlása volt az, egész közelről. Gyors léptekkel haladtam a hang irányába, amely egyre csak erősödött.  Sao Pauloban voltam…

            Szinte nem is gondolkoztam, csak az első taxit leintve a pályához kérettem magam. Mivel a szabadedzések mentek, Christiannak írtam, hogy jöjjön ki elém a kapuhoz. Kijött, és segítségével kaptam egy belépőt és végre átölelhettem valaki olyat, akit szerettem. Pont a büfében voltam, mert Chris visszament dolgozni, mikor valaki megszólított

-          Nahát, az elveszett bárányka. Nem tartanak elég szoros pórázon- nevetett fel

-          Hát igen…Én nem vagyok olyan, mint te- fordultam meg, és persze, hogy Hannacska volt ott

-          Mégis… miről beszélsz,- lett rögtön zavarban

-          Tudok mindent- állítottam magabiztosan, habár még azt sem tudtam, hogy ami Dávid meg közte van, azt eszik-e vagy isszák

-          Elmondta neked az a vadbarom?- lett kicsit ideges

-          Nem azért vagyok én is?

-          Megkértem, hogy engem hagyjon ki belőle

-          Gondoltad, hogy nem jövök rá, ha téged nem mond bele?

-          Jó, nem volt szép tőlem…

-          E miatt lehetsz terhes is?

-          Ezt meg nem mondta, mi?- kérte ki magának

-          Gondolom, majd te el fogod- kezdtem menni hátulról és úgy tűnt, sikert aratok

-          Az ő cégének is kellett a pénz, én meg tök egyedül voltam- ült le mellém, az egyik asztalhoz- és belevitt ebbe az egészbe Danan keresztül- kérdőn néztem rá- Dant sem mondta?

-          Nem- rántottam meg a vállam, nehogy észrevegye, az égvilágon, semmi fogalmam nincs a dolgokról

-          Kellett a gyógyszervállalatához a pénz, ezért beszervezett lányokat, hogy pasikkal feküdjenek le, de közben kábítsák el őket. Bevitték őket az egyik orvos ismerősének a műtőjébe és pár szervüktől megszabadították őket. Ilyen csaj voltam én is… akinek elég volt az ígéret és a későbbi fizetés

-          De nem Dan az az orvos, ugye?

-          Amint megtudta, hogy mi folyik itt, azonnal a rendőrségre akart menni, de mivel akkor már engem is bajba sodort volna, nem tette. Így csak simán kiszállt

-          De te nem…- próbáltam tovább játszani, de a hírek sokkoltak. Tudtam, Sebastian veszélyben van.

-          Én… próbáltam kiszállni, de ez egy ördögi kör. Abbahagytam, de mikor nem voltam együtt Sebbel, nagyon híján voltam a pénznek és Dávid meg egyre többet kínált a visszatérésemért.

-          És te elfogadtad- néztem rá

-          Igen- bólintott aprót

-          Mert egy hülye kurva vagy- álltam fel és kiviharzottam a büféből.

Nem találkoztam Sebbel, de nem is terveztem, hogy ebben az állapotomban megláthasson. Kisétáltam a bejárathoz és beültem a taxiba. Hazamentem, majd mivel nem találtam Dávidot, átvettem a fürdőruhám és a medencében kezdtem el úszni, egymás után a sok sok hosszt. Már vagy a 20. után egy erős kéz ragadta meg karom, mikor gyorsúszásnál kiemeltem a vízből. Hirtelen dugtam ki a fejem és persze nem ért meglepetés. Dávid állt ott

-          Mi van?- vettem le az úszószemüveget a fejemről

-          Mi zaklatott fel?- vigyorgott. Jól tudta, hogy mikor úszom, akkor le tudom vezetni a feszültséget

-          Szerintem tudod. Mindenkit ismersz ebben az városban… országban

-          Igen…- ragadta meg kezeim és kihúzott a vízből, a medence szélére

-          Nem akartam kiszállni- simogattam csuklóm helyét a földön gubbasztva és már kezdtem volna el sírni

-          Mégis hogy képzelted, hogy odamész?- járkált fel-alá. Ideges volt én pedig féltem tőle, de nem akartam mutatni.

-          Meghallottam az autó hangját és követtem- mondtam nemes egyszerűséggel, de neki ez nagyon nem tetszett. Hirtelen felkapott a hátára és befelé kezdett el cipelni

-          Ha Hanna mondta, hogy mire kellett, hát már tudod, hogy te miért vagy itt- mentünk fel a lépcsőn és egyenesen az ő szobájába. Próbáltam kapálózni, de minden egyes mozdulatomra még erősebben szorított- és én mindig letesztelem a lányokat, mert nem akarom, hogy bármi elégedetlenség legyen- dobott az ágyra és elkezdte kigombolni nadrágját

-          Nem… nem akarom- húzódtam egyre feljebb az ágyon és a könnyek is utat törtek maguknak. Hangom akadozó és vékony volt. Eddig talán még soha nem féltem ennyire.

-          Hát ez most már késő- fogta meg bokáim és visszarántott az ágy elejére.

Rám nehezedett, majd csókra kényszerített, melyet nem akartam megadni neki. Ruháim fél mozdulatokkal tépte le rólam és hamar ráeszméltem arra, hogy eszében sincs megállni. Nyelvét már rutinosan dugta le torkomon és merev testem sem jelentett neki akadályt. Bugyimat fél pillanat alatt tépte le rólam és boxerét pár centivel lejjebb csúsztatva hirtelen és erőszakosan belém hatolt. Életemben nem éreztem még akkor fájdalmat és undort, mint akkor. Ütemtelenül mozgott, én pedig már szabadultam volna. Mikor végre kielégült, megmoccani sem bírtam.

-          Ha nem csinálod azt, amit délelőtt, ez elkerülhető lett volna- állt fel elégedetten és felvette a nadrágját- pedig már ismertél… nem tudom, hogy miért voltál ilyen merev. Legközelebb legyél jobb- ment ki mosolyogva a szobából, de nekem egyetlen dolog, amit akkor tenni tudtam, hogy magamra terítettem a takarót és átevickéltem a saját szobámba.

 Lábaim szinte nem is vittek, medencém fájt, égett vaginám és semmi erőm nem volt. A szobába érve bezártam az ajtót és az ágyra esve elaludtam, bár azt inkább ájulásnak nevezném.

            Reggel sajgó tagokkal és álmosan ébredtem. Erőm még mindig nem igazán tért vissza belém, de egy kávé reményében lesántikáltam a földszintre. Ismét Dáviddal találkoztam. Nem bírtam ránézni, mert mikor csak megtettem elfogott az undor. Imádkoztam, hogy ne történjen meg az, mint tegnap és ne kössön belém

-          Szia - köszönt, mikor már a kávét öntöttem a bögrémbe és nem kicsit remegett a kezem

-          Szia - suttogtam, mert több hang nem jött ki a torkomon

-          Sajnálom…- kezdte el, de nekem nagyon nem volt hozzá kedvem- sajnálom azt, amit tegnap tettem- állt fel és közelebb lépett hozzám. Nekem azonban beindultak védekező reakcióim és szokatlanul bár, de ismét erős voltam. Igen, ez vagyok én… kellő helyzetben bármire képes vagyok, és ha védekeznem kell, erős leszek

-          Mindig is tudtam, hogy egy undorító alak vagy. Nem is értem, hogy élhettem veled- néztem szemeibe, majd belekortyoltam kávémba

-          Ha nem ismernélek, még azt hinném, élvezted a tegnap estét…- mondta félve és még közelebb lépett

-          Ha nem te lettél volna, talán- rántottam meg a vállam és kikerülve ismét a szobába vettem az irányt. A lépcsőn tartottam, mikor valaki megszólított

-          Te mit csinálsz itt?- hallottam meg egy férfihangot, amely túl ismerős volt. Ijedten fordultam hátra

-          Seb?- kerekedtek ki szemeim és hirtelen Dávidra néztem, aki csak elégedetten vigyorgott- neked… nem a pályán kéne lenned?

-          Még van idő a versenyig. A lényeg, hogy te mit keresel itt?

-          Én…- kocogtattam bögrém falát- Dávid meghívott egy hétvégére és mivel jó barátok vagyunk, igent mondtam

-          Értem… csak tegnap mondta Chris, hogy kinn voltál és rosszul esett, hogy nem vártál meg

-          Ne haragudj, de itt volt dolgom- próbáltam mosolyt erőltetni magamra, de nem sikerült valami jól

-          Biztos, hogy minden rendben?- kezdett el gyanakodni Seb

-          Persze- bólintottam, és ismét mosolyogtam. Nem akartam, hogy a verseny közben értem aggódjon.

-          Kijöttök 1 óra múlva?- nézett mindkettőnkre, mivel addigra Dávid már mellémért

-          Nem, sajnos dolgunk lesz válaszolt a mellettem álló férfi

-          De biztosan ígérem, hogy nézni fogom- mosolyogtam bíztatón

-          Remélem- mosolyodott el és köszönés után elment. Amint átlépett a küszöbön, rögtön Dávid felé fordultam

-          Már is nem vagy erős- simította meg arcom- tudom, hogy ki a legfontosabb neked, és ki az, aki meg tud törni. Remélem… a tegnap este után most már tudod, hogy mi a dolgod… és mi a tét- biccentett az ajtó felé, utalva Sebre

-          Ezt… ezt nem  teheted- suttogtam

-          Csak egy éjszakát kérek- rántotta meg a vállát

-          És… kivel?- gyűltek könnyek a szemembe és utat törtek maguknak

-          Egy gyógyszeripari vállalkozó. A tegnap előtti partin láthattad. Vele kell lenned egy éjszakát

-          És utána békén hagysz?- szipogtam

-          Emiatt nem kell sírni- mosolygott bíztatóan és letörölte a könnycseppet arcomról- Hanna is sírt az első pár alkalommal… de neked ez lesz az egyetlen

-          Ígéred?

-          Ígérem

-          A gyerekeink életére?

-          Azokra

-          Látom, neked már nem jelentenek semmit. De legyen…

-          Na azért- mosolygott és megpuszilta a szám.

Amint elfordult, letöröltem nyomait, és felsietve a fürdőbe, körömkefével súroltam végig testem minden egyes porcikáját. Még kifeküdtem a Napra egy kicsit, majd megjelent ő és el is rontotta a varázst. Elmondta a részeteket, és én lehajtott fejjel vettem tudomásul. A verseny után kellett indulnom, így legalább annyi örömöm lehet majd, hogy a győzelmével tudok foglalkozni, nem pedig a kedves „klienssel”.

            A versenyt nagy izgalommal néztem végig, és sírva fakadtam, mikor Seb megnyerte a versenyt. Dávid persze kifejezte ez iránt a nem tetszését és feltessékelt a szobámba. Akármennyire is nem akartam azt az éjszakát, mosolyogva készülődtem, hisz Seb háromszoros bajnok.

            Este 8 körül indultam el, és egy fekete autóba beszállva nagyjából 20 percet utaztam. Egy gyönyörű ház előtt szálltam ki, és megvártam, amíg az autó elhajt. Nagy levegőt vettem, és pont indultam volna, mikor valaki megszólított

-          Ne tedd- közeledett a hang

-          Mi?- fordultam meg- Hanna?- kerekedtek ki szemeim

-          Egy szőke lányt várnak, igaz?- hajtotta le fejét

-          Igen- suttogtam

-          Akkor tűnj el innen, és mikor mennél haza, gyere vissza ide

-          Micsoda?

-          Nem hallod?? Menj!

-          De… miért teszed ezt?- habogtam, mert nem hittem volna, hogy valaha is ekkora szívességet fogok kapni

-          Sebnek sokat segítettél. És valahol szeretem és örülök, hogy nem szenved. És megtartottad a titkom… megérdemled. Csúnyán bántam veled, tudom- hajtotta le fejét

-          De… mikor elviszik, nem fogják észrevenni, hogy te nem én vagyok?

-          Most még nem viszik el…

-          Hogy?

-          Minden „áldozat” kap egy „próbakört”…

-          Vagyis most csak szex és ha tetszik neki, utána kábítják el?

-          Igen- bólintott aprót- a bizalom Dávidnál mindig is az alap volt

-          Ígérem, ha most ezt megteszed, soha többé nem kell

-          Ezt hogy érted?

-          Elintézem, nagyon köszönöm azt, amit értem teszel

-          Sajnálom- jött közel és átölelt

-          Én pedig nagyon köszönöm- szorítottam magamhoz erősen, majd amint csöngetett, elsiettem a helyszínről.

Kóborogtam erre-arra, hogy elüssem az időt. Nagyon szép helyen lakott a pasi, akihez mennem kellett volna. Kicsit kezdett lehűlni a levegő és a lábam is fáj már. Szerencsére egész hamar ment az idő, így 12 előtt 10 perccel már a kapu előtt álltam. Pont az egyik bokor mögött álldogáltam, mikor nyílt a kapu és Hanna lépett ki rajta

-          Han!- szóltam neki, mire hátrafordult hozzám- mi volt?

-          Semmi extra. Élvezte a pasi, szóval biztos, hogy akarja majd még. Kért még, de nem adtam meg neki. A lakása nagy volt, de engem csak a nappaliba és a hálóba vezetett be. Nagyon gazdagon felszerelt az egész. Hatalmas csillárok vannak, azok tetszettek a legjobban. Festmények díszítik a falakat és kitömött állatok vannak a nappaliban. Egy nagy perzsa szőnyeg van a kandalló előtt

-          Ezt kell mondanom?- kérdeztem rá félve, mire csak bólintott- és a pasa hogy nézett ki?

-          Nem rossz külsejű, 37 körüli. Fekete hajú és barna szemű. Kubai szivart szív. Öltönyben fogadott. Ennyi

-          Nagyon nagyon köszönöm- öleltem meg

-          Remélem, egyszer előröl kezdhetjük

-          Talán- suttogtam, és Hanna elsietett, mikor megláttuk egy fekete autó fényszóróját.

Értem jöttek és én zavartan szálltam be. Mire odaértünk, elintéztem, hogy olyannak tűnjek, mint aki egész úton sírt. Kiszállva Dávid várt. Arcom láttán elégedetten bólintott, és csatlakozott pár lányhoz, akik a medencében lubickoltak. Én felmentem és lefürödtem. Nézelődtem még egy kicsit az erkélyemen, majd összepakoltam a ruháim. Találtam internetet, így meg tudtam nézni, mikor megy repülő Svájcba. Hatalmas szerencsém volt, mivel 4-kor indult egy járat. Három készülgettem, majd halkan kiosontam. Az egyik sofőrrel, aki egész őszintének tűnt, kivitettem magam a repülőtérre. Megkértem, hogy ne mondjon semmit Dávidnak, és ahogy láttam, megértette.

            4 óra előtt 20 perccel felszálltam a gépre, és egészen megkönnyebbültem, mikor felszálltunk. Az út hosszú volt, és én szinte az egészet végigaludtam. Hazaérve taxiba szálltam, otthon pedig befeküdtem az ágyba és lefeküdtem aludni. Hannanak nagyon sokat köszönhetek ezen a hétvégén és úgy gondolom, beszélnem kell vele.

***

     Sziasztok!
Ahogy ígértem, itt a rész, köszönöm az előzőekhez a hozzászólást. A másik történettel kezdek haladni, remélem karácsony után már tudom hozni!
Mindenkinek szép hétvégét :)
Csók- puszi :*