2013. január 1., kedd

3. rész


                                                                    3. rész

Viszonylag hamar megéreztem és leszállva az első szállodába bejelentkezve azonnal lefeküdtem aludni. Az utazás gyakran kivesz belőlem, elég sok energiát. Nagy szerencsém volt, hogy Fiedel előre gondolkozott, és foglalt nekem szállást, így hajnali 3-kor nem kellett ilyenek miatt aggódnom…
Reggel 9-kor egészen fittem ébredtem és belevágtam a munkába. Felhívtam pár emberem a rendőrségen és megmondták, hogy a svájci határnál kapták el a szállítmányt. Őszintén szólva, fogalmam sincs, hogy hogy kerül oda, az útvonal igaz, hogy Észak- Európába megy először, és onnan viszik szét, de nem gondoltam volna, hogy ezek az idióták a legveszélyesebb országokon hozzák keresztül. Mostantól ezt is meg fogom szervezni és Carlost páros lábbal rúgom ki.
Felkaptam magamra egy lenge kis öltözéket és béreltem egy autót. Olasz márka a ferrari, de mivel otthon is az van, gondoltam most valami mást választok. Egy szép kis lamborghini-t. A sportautók a szenvedélyem.
Bolognai repülőtéren szálltam le, és örültem, hogy nem is kell sokat vezetnem. Autópályán pár óra alatt a határhoz értem. A határőrök szinte mind férfiak voltak, és egészen szép kis kamionsor gyülekezett. Kiszálltam és az emberem nevét tudva megszólítottam az egyik egyenruhást.
- Elnézést. Meg tudná nekem mondani, hogy merre találom Adolfo Espositot?- olvasom fel a cetlire írt nevet
- Épp nem ér rá- morog nekem, amit nem értek, mivel csak az ő kedvéért beszélek olaszul…
- Nekem most kell vele beszélnem. Vár engem- próbálkozok be
- Akkor arra- bök a kamionsor felé
- Köszönöm- biccentek, és elsétálok. Mikor a férfi mellé érek, aki épp ellenőriz, már angolul megszólítom- elnézést. Őn Adolfo?
- Igen- fordul meg, de egy kicsit meglepődik. Nem tudom, hogy mit várt egy drogkereskedőtől, de már látom a szemein, hogy üzletet akar- a lefoglalt árú el van zárva
- Jó. Adja a kulcsot és már itt sem vagyok
- A határon meg fogjuk állítani. Magát nem engedjük egykönnyen- nyalja meg szája szélét
- Majd meglátjuk. De remélem most nem éppen megzsarolni próbált
- Ugyan, kislány. Ilyen könnyen nem fogsz ezen túllépni
- Valami gond van, kisasszony?- száll ki a kamionból a sofőr. A beszélgetésünk hallatán
- Semmi, köszönöm- veszem jelentéktelennek, de aztán egy remek ötletem támad. Megvárom, amíg elmegy az egyenruhás iratokat pecsételni, aztán gyorsan az előbbi férfi felé fordulok- már átvizsgálták a kamionját?
- Igen- bólint
- Lenne kedve egy kis üzlethez?
- Mire gondol?
- Mit szállít?
- Egy forma1-es autó van a raktérben
- És nagy a  hely? El lehet rejteni pár dolgot?
- Mire céloz?
- Nézze- kezdek el hadarni, mivel Adolfo vissza fog jönni- kábítószert foglaltak le, ami az enyém. Tovább kell vinnem, mert kifutok a határidőből. Az én csomagterembe- böktem autóm felé- nem lehet betenni, mert át akarják vizsgálni. Betehetem, de akkor le kellene feküdnöm valamelyikkel. Ha el tudnám rejteni a maga csomagterébe, azt már nem vizsgálják át, és később átveszem. Amint kihajt, álljon meg, mintha ki kéne mennie.  Nem tudom, hogy mit kíván, de bármit megadhatok magának. Kérem, segítsen…
- Rendben- mondja kissé bizonytalanul
- Ígérem, hogy nem bánja meg- távolodom el tőle, mivel jött a pasas. A kamion elhajt, én pedig feszülten figyelek, hogy meg áll-e- hol az árum?- fordulok a határőr felé
- Jöjjön- vigyorog. Bemegyünk az egyik épületbe és egyenesen a lefoglalt tárgyakhoz vezet- itt vannak. De előbb… gyere ide- mér végig
- Kérem az árut. Pontosan. Az 5 és fél kilót
- Milyen kis követelőző- nyúl a zacskók után
- Menjen be oda- bökök az egyik ajtó felé, bár azt sem tudom, hogy mi van ott- 1 perc és maga után megyek
- Ne verj át!
- Úgy nézek én ki?- nézek csábosan
- Igaz- fordul meg és bemegy az ajtó mögé.
Megvártam, hogy biztos ne akarjon kijönni, és gyors léptekkel kimentem az épületből. A sofőr, ahogy ígérte ott várt az ajtóban. Gyorsan átadtam neki az a csomagot, ő pedig, már ment is a kamionja felé. Én visszaültem lamborghinimbe és az ellenőrzéshez hajtottam. Mindent rendben találtak és pont átengedtek, mikor Adolfo kirohant az ajtón, kétségbeesett fejjel. Jót kuncogtam rajta, majd követem segítőm és az előtte haladó másik 2 ugyanolyan kamiont.
Az ő tempójában mentünk 3 órán keresztül, majd egy pályára érkeztünk. A várostábla szerint Monzában voltunk… Engem is beengedtek a pályára, bár nem értettem, hogy miért. Érdekes kis helyre csöppentem, amelyet ez előtt még sosem láttam. Hallottam már forma autókról, de sohasem keltették fel az érdeklődésemet.
Amíg a többi munkatársa kipakolt, én üzleteltem vele
- Nagyon köszönöm- rázok vele kezet
- Én is- számolgatja a pénzt- de kérdezhetek valamit?
- Persze
- Honnan van egy ilyen fiatal nőnek ennyi pénze?
- Ez legyen az én titkom- rántottam meg a vállam
- Hova szállítja tovább?
- Északra. Anglia felé, oda nem tették le, ezek a szerencsétlenek- húzom fel magam egy kicsit de aztán rájövök, semmi értelme- És még vinnem kell le Görögországa
- Észak felé segíthetek még, ha gondolja…
- Kell a pénz?
- Megkedveltem. Belevaló és nem félős. Segítek.
- Még egyszer ennyiért?- ajánlok föl a segítség cserébe valamit
- Remek. De jön velem?
- Már nem hagyom egyedül az árult
- Rendben. Hétfő délután indulunk, egész hétvégén itt vagyunk. Látogasson ki a versenyre
- A görög szállítást el kell intéznem
- Vasárnapra visszaér
- Vasárnap?- nevettem fel- az én vezetésemmel holnap délután. De...- gondolkozom el- szombaton kijövök
- Megbeszélem a főnökömmel, hogy adjon magának belépőt
- Ennek örülnék- mosolyogtam- még egyszer köszönöm. De ha kijönnék, kit keressek?
- Adam Brenton
- Kösz, Adam. A telefonszámod megadod? Így majd tudunk kommunikálni
- Persze- adtam neki oda telefonom és beleírta a számát- és a tiéd?
- Nem szeretem kiadni magam- mosolyogtam és beülve az autómba elhajtottam.
Visszamentem a szállodámba és lefürödtem, majd pihentem. Hívtam Fiedelt, hogy minden rendben, és nem kell aggódnia. Lefekvés előtt még megnéztem a holnapi útvonalat, majd nehezen bár, de elaludtam. Reggel 10-kor keltem fel és nyugodtan készülődtem el. Rengeteg időm volt, és nem akartam elkapkodni semmit.
Csütörtök volt, így, mivel szombatot ígértem, gondoltam maradok pár napot Görögországban. Lementem a „csücsökre”, majd komppal át Görögországba. A határon gyorsan átjutottam, nem volt semmi probléma. Bementem egy aranyos kis tengerparti apartmanba és ott voltam aztán egész nap.
Péntek reggel megkerestem a címet és átadtam az árut. Szép időm volt, de mégis arra az elhatározásra jutottam, hogy indulok haza. Megvettem jegyem a kompra, majd visszaértem ismét Olaszországba. A szállodába kipihentem magam és szombat reggel felhívtam Adamat.
- Szia. Lúcia vagyok- köszönök neki
- Szia- szól bele vidáman
- Nem zavarlak, ugye?
- Nem, dehogy. Mondd csak
- Ma szívesen kimennék…
- Mikor érsz ide?
- Szerintem 1 óra. Max 2.
- Rendben. A kapuban foglak várni. Csörögj megint, ha ott vagy
- Köszönöm- teszem le a telefont és már indulok is autóm felé
Beültem és a GPS-be bepötyögve a pálya felé vettem az irányt. Mivel nem tudtam, hogy az ilyen verseny miből is, nagyon vártam. Szeretem az új dolgokat.
Bő másfél óra alatt odaértem, és hívtam Adamat. Autómmal beparkoltam a Red Bull kamionok mellé, majd Adam bemutatott pár embernek. Próbáltam a kedves énem felvenni, nem a gyilkos és kereskedőt. Ahogy láttam, mindenki bevette.
- Most mi lesz?- kérdezem izgatottan, mikor minden egyszerre elkezd nyüzsögni
- Nyugi, csak a főnök jön- nevet fel Adam, mire a szerelők sorra vágják tarkón- Héj!- dörzsölgeti a fejét
- Ön lenne az új támogatónk?- szólít meg egy férfi, mire Adam felpattan
- Mr. Horner, ő itt Lúcia Fernandez- bök felém, és értetlenségem leplezve belebújok új szerepembe
- Üdvözlöm- nyújtja kezét
- Nagyon örvendek- mosolygok rá és meginvitál egy kávéra
- És, miért pont a mi csapatunkat támogatja?
- Az az igazság…- kezdek gondolkozni, mit is kell az ilyen helyzetekben mondanom- nem ismerem ezt a sportágat. De az autókat valóban nagyon szeretem, és ha befektetést látok ebben a sportágban, hát legyenek maguk. A bika egy tüzes állat, és én is elég tüzes vagyok. Ilyen egyszerű a magyarázat
- Ilyet sem hallottam még- nevet fel egy kicsit- a pilótákkal találkozott már?
- Nem, még nem volt hozzájuk szerencsém
- Hát akkor jöjjön- áll fel és elköszönve Adamtől a bokszok felé vesszük az irányt
- Fiúk- szólal meg, mire mindenki abbahagyja a munkát és felénk fordul- ő itt miss Fernandez, a leendő szponzorunk- mutat be egy magas és egy alacsonyabb férfinek
- Üdvözöljük- szólalnak meg egyszerre
- Mark Webber- nyújtja kezét felé a magasabb, sötét hajú
- Lúcia- mosolygok, de rájövök, hogy inkább a hivatalos nevemen kéne bemutatkoznom
- Sebastian Vettel- köszönt a másik, de nem tudom túltenni magam különleges tekintetén. Szemei szinte belém vágnak, pillantásai égetik arcom minden egyes szegletét
- Norma Lúcia Dezideráta Fernandez- mondom hivatalosan
- Ezt még mond el párszor, hogy az összeset meg tudjam jegyezni- viccel, de nekem szinte le sem esik, mert hatása alatt állok. Nem gondoltam volna soha, hogy egyszer ilyen hatással lesz rám bárki
- Fiúk, mi dolgotok van?- kérdezi a főnök
- A mérnökömmel kell beszélnem, így megyek is. Örvendtem, miss Fernandez- köszön el tőlem Mark
- Csak Lúcia- szólok utána, mire mosolyogva biccent és tovább halad
- Seb?- néz a szőkére
- Én már mindent elintéztem- ránt vállat és ajkait kifelé fordítja
- Akkor kérlek szórakoztasd vendégünk, mert nekem sajtótájékoztatóm van
- Persze- mosolyog rám, majd megkér, hogy kövessem. Megyek utána és próbálok kilépni hatása alól, de egyszerűen teljesen megbabonázott- ez itt a pihenőm- nyit ki nekem egy ajtót a motorhomeban és előre enged
- Tágas- nézek körbe
- Foglalj helyet- mutat az egyik fotelre és én kényelembe helyezem magam- mennyit tudsz a sportágról?- ül le velem szembe és átnyújt egy palack hideg vizet
- Igazából semmit- pirulok el és rájövök, előtte csak önmagam tudok lenni
- Akkor… miért vagy itt?
- Támogatni- vágom rá
- Ezt te sem gondolod, hogy elhiszem…
- Oké. Olyan helyzetbe keveredtem, hogy csak úgy tudok kikecmeregni belőle, hogyha támogatlak titeket
- Mindenem megvan, mint látod- mutat maga köré, de engem stílusa megbánt...
- De én majd még többet adok- mosolygok és próbálom elrejteni, hogy fáj, ahogy velem bánik- nem mesélnél arról, hogy a mai meg a holnapi napon mik fognak történni?
- Ma beülök egy autóba és kiderítem, hogy holnap hányadik helyről fogok indulni- mondja flegmán és még csak rám sem néz
- Értem… én is szeretek versenyezni- vallom be félénken
- Igazán?- keltem fel egy kicsit érdeklődését
- A barátaimmal gyakran szoktunk összejárogatni és körözni
- Ja. Értem. Apuci pici lánya megkap mindent, benzinre és drága autókra veri el a pénzt, bajba sodorja magát, ide- oda utazgat, és pénzért bármit megkaphat- beszél hozzám lenézően és belőlem kezd kijönni a valódi énem és egyre dühösebb vagyok
- Nem él az apám- válaszolom higgadtan és egyszerűen, próbálva idegességem is leplezni, hogy észrevegye magát. Erre persze visszavesz, de kopogás zavar meg minket
- Ne haragudj Seb, de készülnöd kell- szól be egy szőke nő, majd beljebb lép- Britta- nyújtja a kezét
- Lúcia- állok fel és én is bemutatkozom
- Gondolom Seb nem szórakoztat, szóval tölts velem egy kis időt, és majd én mindent megmutatok- kedveskedik, ami nekem jól esik, de meg akarom ismerni Sebastiant.
Kimentünk a pihenőből és a bokszokba mentünk. Megvárta, amíg a pilóta beül az autójába és kimentünk a motorhome elé. Onnan néztük az időmérőt, mint később megtudtam a többi vendéggel és dolgozóval együtt
- Tetszik?- kérdezi Britta a Q2 és Q3 között
- Egyre jobban- mosolygok- Christian elmondta?
- Igen. Remélem… nem baj- mondja félve
- Kicsit rossz érzés tudni, hogy azért bánnak velem így, mert kell a támogató, de megnyugtatom, hogy szívesen támogatom majd ezt a csapatot- mosolygok rá, mire ő kicsit megkönnyebbül. Csak akkor tudhatom meg, hogy mi a baja Sebastiannak, ha a közelében vagyok. És ennél jobb módszert nem is ismerek- és ti együtt vagytok?- kezdek el puhatolózni
- Dehogy- nevet fel Britta- én a sajtósa vagyok. Az a dolgom, hogy egész nap utána járjak és a napjait szervezzem
- Nem fárasztó?
- A munka kevésbé… inkább Seb- nevet fel, majd a szünet végeztével ismét feszülten figyelünk.
A végén Seb lett az első, és nagy volt az öröm. Amint vége lett, Britta elköszönt és elment Sebastiannal interjúkat adni, én pedig megkerestem Adamat
- Bocsi, nem szóltam- húzza be fülét farkát, mikor meglát
- Semmi baj- mosolygok rá- igazából köszönöm
- Komolyan?
- Persze- vigyorgok- de ha nem gond, most megyek haza. Fáradt vagyok…
- Miben fáradt el?- kezd heccelni
- Egész nap azt játszani, hogy tudom, miről van szó, szerinted jó dolog?
- Nem- kuncog, majd kikísér a kapun
A szállodai szobámba egészen hamar beértem, és nem volt mit csinálnom. Lementem a városba sétálgatni és beszereztem pár új ruhát és csecsebecsét. Pont úgy néztem ki, mint egy átlagos turista, de belül tudtam, hogy otthon sok minden vár rám.
A vásárolgatást és nézelődést fél 7 körül fejeztem be. A szobámban megvacsoráztam, lefürödtem és egy kis TV nézés után aludni tértem. Mivel apám fontosnak tartotta a nyelveket, 5 nyelven beszélek folyékonyan és három olyan van, ami csak döcögős. Ez persze az üzleti kapcsolatokat igazán előre lendíti.


                                                                  /Sebastian szemszög/

- Seb, mi volt ez?- ripakodik rám öltözőmben sajtósom
- Mégis mi?
- Az a csaj nagyon sokat jelent nekünk
- Nahát. Délután még olyan jó barátnők voltatok- mondom kelletlenül
- Tényleg kedves lány, de a lényeg, hogy TÉGED szponzorál és neked belőle lesz pénzed
- Elég, ha megnyerem a futamot- rántom meg vállam
- Holnapra legyél normális- csapja rám az ajtót és elviharzik
Most, hogy találkoztam Lúciával, minden megváltozott. Annyira megbabonázott, hogy egyszerűen gondolni sem tudok másra. Itt lebeg előttem mosolya, hangja, de ami még inkább megfogott benne, hogy van benne valami titokzatos. A külső, melyet visel, nem éppen ezt a személyiséget takarja,de valahogy rá kell jönnöm, hogy ki is ő. Habár másnak nem merem elmondani, mégis nagyon remélem, hogy támogatni fog minket és egyre többször láthatom. Biztos van barátja, ahogy nekem is van barátnőm, de ha meglátnám valakivel, biztos megőrülnék. Holnapra összeszedem magam és kiszedek belőle mindent. Bár jobb lenne most kezdeni…
- Héj, Christian!- szólítom le csapatfőnököm
- Mondja, Seb- mosolyog rám, most úgy tűnik, nincs sok dolga
- Nem tudod, hogy hol lakik Lúcia?
- Nem. De miért?- kezd el gyanakodni
- Nálam hagyta a telefonját- hazudok
- Értem… nem tudom, hogy hol lakik, de lehet, hogy Adam meg tudja mondani
- Adam? Az ki?- gondolkozom el
- Az új sofőr- elégedetlenkedik Chris, majd elmegy
Eszeveszett keresésbe kezdtem, hogy megtalálhassam a kamionsofőrt. Utolsó reményeim is feladtam, mikor egyszer csak szembe sétál velem
- Nem tudod, hogy Lúcia melyik szállodában lakik?
- Nem, bocs- vesz félvállról és el akar menni
- Várj!- fogom vissza- a számát sem tudod
- Nem. De holnap jönni fog
- Oké, köszi. És bocs a zavarásért- törődtem bele sorsomba, majd visszamenve szállodámba senkivel nem akartam találkozni.
 Magamra zártam az ajtót és elaludtam. Reggel edzőm törte rám az ajtót. Lassan felkeltem, és szinte semmi kedvem nem volt. Még ugratott párszor Tommi a kocsiban, hogy mi bajom lehet, de kiszállva örültem, hogy nem kell tovább hallgatnom. Befelé siettem, de nem lehettem sokáig szomorkás, mivel pihenőmből édes nevetés szűrődött ki
- Jó reggelt- köszönt mosolyogva sajtósom
- Sziasztok- mosolygok én is, és nem tudom lehervasztani
- Szia- mondja mosoly nélkül Lúcia és ez engem nagyon bánt
- Megyek is, mert elintézek pár újságírót- biccent felém Britta- majd később beszélünk- szól végül a lányhoz és kimegy
- Sajnálom, hogy tegnap olyan bunkó volt, Norma
- Ne hívj így- förmed rám
- De nekem ez jobban tetszik
- Csak az apám hívott így. És nem akarom, hogy olyan senkik, mint te ezt bemocskolják- áll fel, és érzem, ez az igazi éne. Kifelé indul, de én hirtelen becsapom az ajtót és nekinyomom
- Miért nem mutattad tegnap az igazi éned?
- Mit beszélsz?
- Tudom, hogy akit tegnap játszottál, az nem te voltál
- Remek. Jobban ismersz, mint én magam. Ezek szerint nem csak az autókban vagy jó
- Ne csináld ezt. Miért vagy ilyen?
- Miért, milyen vagyok?- lök el magától és rájövök, igen erős
- Erős vagy- ismerem el
- Kösz- veti oda és kisétál. Nehezebb dolgom lesz vele, mint gondoltam, de egyre csábítóbb

                                                             / Norma szemszög/

Nem tudom, hogy mit gondol magáról, de lehet, hogy maradnom kellett volna. Meg akarom ismerni, és ahogy látom, sikerült felkeltenem az érdeklődését. Ezt nem akarom elveszíteni, így még inkább játszanom kell, de félek, ha rájön, hogy ki vagyok, megutál és ha esetleg baja esne, azt sosem élném túl.
Sokat gondolkoztam és Brittával is keveset beszéltem. A versenyt végül Sebastian nyerte, aminek nagyon örültem, de nem akartam, hogy Britta észrevegye, így csak egy apró mosollyal konstatáltam az eredményt. Hamar leléptem, és a szállodába mentem. A holnapi dolgokról még egyeztettem Adammal és aztán álomra hajtottam a fejem. Végig Sebastian hangja járt a fejemben, és ahogy az én nevem mondja „Norma”. Még soha nem tudott senki ilyen hatással lenni rám, mindössze a nevem kiejtésével. Mikor Normának szólított, nem akartam ellökni, végre éreztem, hogy még valakinek a szájára való az én nevem. Lezárva belső monológom leoltottam a villanyt és reggel a megbeszélt 8 óra szerint ébredtem.
***
Sziasztok!
Először is, mindenkinek nagyon nagyon boldog, és sikerekben gazdag új évet kívánok! :)
A történetbe most lépett be Sebastian, és innentől már bonyolódni fog a történet...
Élvezzétek ki az utolsó pár napot a szünetből ;)
Csók-puszi :*




3 megjegyzés:

  1. Szia.

    Nagyon jó lett a fejezet.:)

    VálaszTörlés
  2. Szia :)
    Nagyjából már kijózanódtam és megpróbálok vélemény alkotni.
    De csak annyit tudok írni, hogy ez k**** jó, fantasztikus
    eszméletlen..nekem rohadtul tetszik..:)
    Baromira várom a folytatást!!!
    Puszi <3

    VálaszTörlés
  3. Sziasztok!
    Mindkettőtöknek nagyon köszönöm, hogy írtatok, és hogy tetszik :) Próbálok olyat írni, ami ilyeneket vált ki az emberekből, mint belőled, Doriina...:))
    Nemsokára hozom a folytatást :D
    Csók- puszi :*

    VálaszTörlés