Novella

7 év kívánsága

–        Denis, merre kószálsz?

–        Itt vagyok, mama!- ugrik karjaimba kisfiam, mikor leérek a lépcsőn

–        Te meg merre voltál?- puszilom meg arcát és leteszem

–        Csak beengedtem őket- mutat mosolyogva egy pár felé

–        Sziasztok- rökönyödök meg és magamon felejtem mosolyom. Mindössze egy hálóing van rajtam és elég kínosan érzem magam

–        Nem tudtuk, hogy ilyen korán jöttünk- pirul el Sebastian

–        Nem, semmi baj... gyertek beljebb- kínálom őket hellyel- örülök, hogy látlak, Hanna

–        Én is- biccent

–        Ne haragudjatok, de a tegnapi napom kész káosz volt. 10 percet kérek, és máris itt vagyok

–        Semmiség- mosolyog rám Hanna- addig vigyázunk erre a kis kópéra

–        Ezer köszönet- küldök felé hálás pillantásokat, majd a szobámba sietek

Az első kezembe akadó ruhadarabokat felkapom és rendezem hajam. Kevés smink, csak egy - egy folt alapozó és már megyek is le

–        Itt is vagyok- mosolygok- az apja is hamarosan itt lesz- pillantok dühösen órámra, mivel Matt megint késik

–        Ugyan- legyint - Egész nap el tudnék vele babázni- pillant fel Hanna, majd minden figyelmét kisfiamnak szenteli. Sebastian épp kérdezni akar valamit, mikor megszólal a csengő

–        Ez biztos ő- megyek az ajtóhoz és kinyitom

–        Szia- vigyorog rám Matt

–        Késtél- jegyzem meg

–        És?

–        Tudod, hogy ilyenkor vannak nálam

–        Hát majd várnak- lépett be a lakásba- hogy már itt is vannak?- hőkölt vissza egy kicsit, mikor észrevette, hogy előbbi beszólását pácienseim is hallották- szia, Kisöcsi- guggol le és Danis a karjaiba rohan

–        Minden ott van az ajtó előtt. Mindig jól öltöztesd fel, mert nagyon hideg van és ő kicsit meg van fázva.

–        Oké, mindig elmondod...

–        És te mindig úgy hozod vissza, mintha 2 napig éppen, hogy csak ránéztek volna...

–        Nem kell kritizálni, oké?

–        Ezért nem vagyunk együtt- emlékeztetem, majd végre elhagyják a házat- sajnálom- fordulok ismét az előbbi pár felé, akik meglepetten néznek rám

–        Mindig ilyen?- kérdezi Hanna

–        Igen, mindig... ironikus, igaz?- mosolyodom el

–        Nem lehet minden tökéletes- szólal meg Sebastian

–        Ez igaz- mosolyodom el, majd belevágunk a terápiába

Sebastian és Hanna az egyik kedvenc párom. Mind a ketten, egyesével nagyon aranyosak és kedvesek és illenek is egymáshoz, de valahogy mindig vannak problémáik. És azért vagyok én, hogy ezeket megoldjam... Szinte minden hónapban eljönnek, de van, hogy akár kétszer is. Sebastian sokat van távol a versenyei miatt, Hanna meg eléggé féltékeny típus. Sebastian makacs, Hanna meg erőszakos. Érdekes páros, mondhatom...

–        Nagyon köszönöm, hogy eljöttetek. Remélem, már megoldódott a legtöbb probléma- zárom le a foglalkozást

–        Igen, sokkal jobb így- sóhajt Hanna, én pedig Sebre pillantok

–        És neked, Sebastian?

–        Nem... nem mehetnénk? Ez nem maga ellen szól, doktornő, de az összes ilyen helyet utálom

–        Persze- mosolyodok el- sajnálom, hogy nem tudom családiasabbá tenni

–        Nem ezzel van a probléma... nem szeretem magam idegeneknek kiadni

–        de hát már több, mint 1 éve járunk Lindához- képed el Hanna

–        Semmi baj- nézek Hannara, hogy igazán nem kéne folytatnia- sok olyan embert ismerek, aki még a saját párjának sem tud megnyílni

–        Ő is ilyen- sóhajt fel Hanna

–        Erről... még nem is beszéltetek

–        Nem mehetnénk?- kezd nyafogni Seb

–        Ugyan! Azért vagyunk itt, hogy megbeszéljük!

–        De én már menni akarok

–        Pedig azért vagyunk itt, hogy az ilyeneket megvitassuk

–        Hagyd, Hanna- szóltam közbe- nem kell most megvitatnunk, Sebastian- nézek rá- menj nyugodtan, ha szeretnél. Hanna, ha te még szeretnél maradni, nyugodtan beszélgethetünk még

–        Igen, maradj csak- helyesel Seb- én megyek Heikkivel

–        De....- hápog Hanna, de én nyugalomra intem. Megkérem, hogy maradjon és az ajtóhoz kísérem Sebet

–        Köszönöm, hogy eljöttél- nyitom az ajtót

–        Tudnánk majd beszélni? Négyszemközt?- suttog, közel arcomhoz, mire csak aprót bólintok. Gyorsan keresek egy papírfecnit és ráfirkantom a saját számom. Hálásan rám pillant, majd már szalad is le a lépcsőn

–        Itt is vagyok- megyek vissza Hannahoz- kérsz egy teát, vagy valamit enni, vagy rágcsálni?

–        Egy tea jól esne...

–        Gyere- hívom be a konyhába és felteszem forrni a vizet- és... mióta ilyen a hangulat közted és Seb között?

–        Hát...

–        Mielőtt még elkezdenéd, szeretném, ha tudnád, most nem úgy kérdezlek, mint a segítőd, hanem mint a barátod

–        Köszönöm, hogy nem hívsz a „betegednek”- mutat macskakörmöt

–        Ez csak természetes- nevetek fel arckifejezésén- mindenkinek vannak gondjaik, és ezeket megvitatni nem betegség

–        Igen... szóval mikor először jöttünk ide, Sebnek nagyon tetszettél, mármint a kezeléseid, és mondhatni szívesen is jött. Az előző terapeutáinkat nagyon utálta...

–        Előző?- akad meg a levegőm

–        Igen... te vagy a 3....

–        Nem gondolod, hogy ez megviseli őt?

–        Micsoda?

–        Hát... ilyen gyakori terapeutaváltás... persze, hogy nem szeret megnyílni

–        Szóval az én hibám?- kéri ki magának

–        Nem, nem ezt mondtam, de a te kezed is benne van

–        Ezt meg hogy érted?

–        Minden problémához 2 ember kell...

–        De egyszer akarom azt, hogy az legyen, amit én akarok!

–        Kérdezhetek valamit?- öntöm a forró vizet a tea filterre és édes gyümölcsillat tölti be a teret- mi szokott lenni a vacsora?

–        Amit főzök...

–        Hova mentek vásárolni?

–        Ahol jobb termékeket látok

–        Mikor töltitek együtt az időt, azon belül, hogy Sebastian éppen dolgozik-e?

–        Mikor felhívom

–        És mikor szeretkeztek?

–        Ez meg milyen kérdés?

–        Na itt a baj- ülök le vele szembe- aki ezt kérdezi vissza, az biztos nem él egészséges szexuális életet a párjával

–        Jó, ritkán csináljuk

–        És nem gondolod, hogy ő vágyik rá?

–        Én is...

–        És akkor mi a baj?

–        Mindig... fáradt vagyok- hatja le a fejét

–        Mint látod, eddig az összes dolog, ami veletek történik, azt te irányítod. Sebastiant hagynod kellene fellélegezni és azt is, hogy beleszóljon, mi történik veletek

–        Én olyan... hülye vagyok- gyűlnek könnyek a szemébe

Hanna ruhája

–        Hát nem azért jársz hozzám?- mosolygok, majd átölelem

Innentől viszont már teljesen más dolgokról esett szó. Jót beszélgettünk, mesélt a családjáról és én is az enyémről. Mattat megpróbáltam kihagyni a történetekből és ez Hannanak is feltűnt...

–        Megyek, mert Sebbel együtt ebédelünk

–        Akkor fogadd meg, amit mondtam- kísérem az ajtóhoz

–        Megfogadom- ölel át szorosan- nagyon köszönöm

–        Ezért vagyok- integetek neki, majd bezárom az ajtót

Szombat délután révén rám vár a hétvége, hisz kisfiam az édesapjánál van. Ilyenkor általában elütöm valamivel az időt, vagy sportolok egy kicsit. Gyerekkoromban atlétikáztam és a tanárom nagyon megkedveltette velem a futást. Régebben ducikás voltam, de ahogy bejött a tesitanár az életembe és a több stressz, egész könnyen le tudtam adni a kilókat.

            Igen, gondolom ebből kiderült, hogy viszonyom volt a tanárommal... hát nem voltam mindig az a tökéletes angyalkislány, de kívülről annak mutatkoztam. Nem voltam akkor sem a kapcsolatok híve, de egy- egy „parti” mindig akadt. Így a szüzességem elvesztése sem kapcsolható egy nagy szerelemhez, de nem bánom.

            Szóval a tanárom 22 évesen jött a sulinkba, először csak gyakornoknak. Ekkor én kilencedikes voltam. Már akkor is megjegyeztem, hogy egészen jól néz ki, de a végén nem tettem semmit, hisz mit is kellett volna...? 15 évesen nem mennék oda a tanáromhoz, hogy „akarsz tőlem valamit? mert én igen....”. Szóval eljött a nyári szünet és velem történtek kalandok. Tízedikben titkon reménykedtem, hogy majd ismét viszont látom, és akkor már a beszéd is menni fog vele, de nem jött vissza. 10. nyarán sétálgattam valahol, mikor szembe jött velem az utcán. Nagyon kedves volt, megismert és váltottunk pár szót. Mikor elmondta, hogy jövőre teljes állásban fog az iskolában tanítani, nagy munkába kezdtem. 11. év elejére remek alakom lett. És itt kezdődött el a „kalandocskánk”. Már év elején is megjegyezte, hogy jobban nézem ki és már én is kimutattam, hogy nem közömbös irántam. A suli alatt nem volt semmi, de egy szilveszteri partiban összefutottunk, a téli szünet alatt. Akkor persze bepótoltunk pár dolgot, és akármennyire is le akartuk zárni még akkor éjjel, nem tudtuk, A viszonyunk egész gimi alatt kitartott, de mikor 12-ben elballagtam, az évzáróra a menyasszonyával jött. Én teljesen leírtam, de megígértettem vele, hogy többet ilyet nem fog tenni. És végül is ez is motivált abban, hogy terapeuta legyek, hogy észre tudjam venni, ha valami nincs rendben a kapcsolatomban.

            Hamar elrepült a hétvége és én már azon kaptam magam, hogy Matt délután 4-kor megérkezett Denissel.

–        Sziasztok- nyitok ajtót és kisfiam megölelgetve átveszem csomagjait

–        Beszélhetünk?- támasztja meg az ajtót Matt

–        Igen?- fordulok felé

–        Nem mehetek be?

–        Szerintem jobb itt...

–        Nem akarnánk megpróbálni, előröl?

–        Megint jön a könyörgés. Én már lezártam, köztünk vége az egésznek

–        3 éve szóltál, hogy van egy fiam, aki akkor 4 éves volt... mi az, hogy megint??

–        Akkor megkerestelek, és felajánlottam, hogy megpróbáljuk. Nem működött. Aztán te jöttél hozzám és én megbocsájtottam, mert mindenkinek jár egy második esély, de megint nem működött, ugyan azért. Miért gondolod, hogy most fog?

–        Megváltoztam...

–        Akkor sem ment. Zárjuk le. Ezzel Denis életét nehezítjük

–        Jó, legyen. Szia, kisöreg- guggol le fiához, majd puszit ad arcára és elmegy

Megvacsoráztunk kisfiammal, majd ágyba bújtattam. Nemsokára nekik is szünet van, ez pedig azt jelenti, hogy nemsokára karácsony.

            Este 11 körül feküdtem be az ágyba. Bekentem kezeim és kényelmesen elhelyezkedtem. Ekkor csörrent meg a telefonom

–        Haló, tessék. Linda Reiter?- veszem fel

–        Sebastian vagyok- szól bele halkan

–        Hanna van a közelben, hogy ilyen halkan beszélsz?- kezdek puhatolózni

–        Nem, csak gondolom már lefeküdt a kisfiad... és ne haragudj, hogy ilyen későn hívlak

–        Kinek mikor van ideje

–        Hát ez nem ezen múlt...

–        Hanem?

–        Holnap nem tudnánk valamikor találkozni?

–        De, természetesen igen

–        Mikor viszed iskolába Denist?

–        8-ra. És fél 9-re, 9-re érek haza

–        Az jó, ha fél 10-re átmegyek?

–        Persze.

–        Jó, akkor majd megyek. Nem fogok késni

–        Rendben, Sebastian. Jó éjszakát- köszönök el

–        Neked is- teszi le és én elmosolyodok. Nagyon kedves fiú, de nem értem, hogy miért ilyen távolságtartó velem. Mióta először találkozott Mattel, azóta ilyen... talán emlékszik?

Reggel fél 7-kor keltem, és gyorsan csináltam finom uzsonnát. Danist 7-kor keltettem, és megmosta a fogát, felöltözött és felvette a táskáját. Amíg ő készülődött, én is, és együtt megreggeliztünk, majd elindultunk. Az iskola szerencsére mindössze 20 perc volt gyalog, így nem kellett korán kelnie.

            Megvártam, amíg bementek, aztán elindultam a boltba és haza. Szeretek a szülőkkel beszélgetni és így a szervezkedésekről sem maradok le... Hamar bevásároltam és hazamentem. Tudtam, hogy jönni fog Seb, így nem öltöztem át, hanem főztem egy kis teát. Pontban fél 10-kor szólt a csengő

–        Ez aztán a pontos érkezés- üdvözlöm mosolyogva Sebet- kerülj beljebb- tárom ki az ajtót és megvárom, míg leveszi kabátját, cipőjét és havas sapkáját.

–        Köszönöm, hogy fogadsz...

–        Ez csak természetes- kérsz teát? Most lesz kész- csábítom

–        Egy keveset elfogadok

–        Nem kell ennyire... visszafogottnak lenni. Szeretném, ha bennem tényleg egy barátot látnál, nem egy orvost...

–        Ezt most kell elmondanom, mert nem fogom tudni másképp

–        Rendben- fordulok vele szembe, de arca teljesen komoly

–        Azóta szerelmes vagyok beléd, mióta először megláttalak. Nem tudom már elrejteni és Hannank sem tagadni tovább. Egyszerűen elég volt. Mióta itt ülök, mindig azon jár az agyam, hogy hogyan kéne elmondanom és miért nem tettem meg akkor

–        Már 1 éve szerelmes vagy belém? Nem értem, hogy ezt miért nem mondtad el

–        Mert ez nem egy éves, hanem 7...

–        Micsoda? Sebastian, én nem tudom, hogy kinek nézel, de mi tavaly találkoztunk először

–        Másodszor- javít ki- mikor... 7 évvel ezelőtt volt az a szilveszteri buli, akkor találkoztunk először. Matt mutatott be minket egymásnak. Nem emlékszel?- néz rám kétségbe esetten

–        Sajnálom Sebastian, de az az éjszaka... Matt kevert valamit az italomba és nem emlékszem semmire....

–        Én annyira sajnálom- szorult ökölbe keze

–        De mit?- simítottam meg arcát

–        Hogy akkor... akkor nem védtelek meg

–        De.. mégis mitől?

–        Mit mesélt neked róla az a mocsok?

–        Azt mondta, hogy amint látta, hogy rosszul hatott a gyógyszer, hazavitt

–        Pedig ez nem így történt. Amint látta, hogy teljesen el vagy kábulva, össze-vissza kínálgatott mindenkinek.... és.... és....

–        Nyögd már ki!- veszítem el türelmem, ami nálam nagyon ritka dolog

–        Én is elfogadtalak- hajtja le a fejét

–        És ezt volt olyan nehéz kinyögni?- nézek rá értetlenül

–        Akkor csak velem feküdtél le úgy, hogy nem védekeztél

–        Jó, de ez semmit nem jelent. Abban a hónapban még sokszor voltam együtt Mattal. Nagyon kicsi az esélye annak, hogy a tiéd

–        És mi van, ha az enyém?

–        Hannaval jól kijön- rántom meg a vállam

–        Matt azért akart velem összehozni, mert már akkor is tudtam, hogy versenyezni akarok és fiatal voltam, lázadó...

–        Ahogy én is.  A gyerek Matté és kész

–        Még mindig szereted?- teszi fel a kérdést, szinte lenézően

–        Nem, nem szeretem. De Denis...

–        Rám is tudna úgy tekinteni, mint az apjára

–        Nem erről van szó...

–        Hanem? Miért nem akarsz engem?

–        Nézd... én nem arra készültem, hogy te azt fogod közölni, hogy a gyermekem a tiéd, és 7 éve szerelmes vagy belém....

–        Tudom, hogy hirtelen jött, de... már nem bírom Hanna mellett. Teljes hazugság veszi körül... és engem is

–        Ez érdekes- gondolkozom el- mikor tegnap Matt hazahozta Denist, megkérdezte, hogy nem akarok-e megint vele lenni

–        Ugye nemet mondtál?

–        Persze! Mi mást? De neked miért olyan fontos ez?

–        Csak... szeretném, ha adnál nekem egy esélyt

–        Hát... per pillanat rosszul indítottál

–        És van... van esélyem...- lépdel hozzám egyre közelebb- kijavítani?

–        Esélye mindenkinek van, de nem mindenki él vele

–        Milyen bölcs- mosolyodik el, most először

–        De ugye tudod, hogy te akármennyire is emlékszel arra a bizonyos éjszakára, én egyáltalán nem?

–        Igen, de... minden erőmmel azon leszek, hogy eszedbe juttassam

–        Megpróbálok emlékezni

–        Meg.... megcsókolhatlak?- kérdezi félve és egyre közelebb hajol hozzám

–        Nem- rázom meg fejem és megfogom kezét- Hanna- suttogom

–        Nem érdekel

–        Nekem viszont még sokszor a szemébe kell majd néznem

–        Akkor sokára tervezed, hogy esélyt adsz?

–        Komolyan azt gondoltad, hogy együtt maradsz Hannaval, ameddig velem „ismerkedsz”?

–        Hát...

–        Húzz el a házból, amíg ilyen szépen mondom. Egy fél hajszállal sem vagy jobb, mint Matt- csapom rá az ajtót és zokogva a földre rogyok.

Szinte az egész napomra hatással volt az, amit délelőtt Seb mondott. Mikor Denis hazaért, nem voltam valami jó állapotban, így megkértem, hogy menjen be a szobájába. Szerencsére már elég nagy és megérti, hogy vannak furcsa kitöréseim. Rendkívül okos kisfiú, és eszemben sincs elfelejteni, hogy nem kicsi az esélye annak, hogy szerelmem az apja.... Sebastian. Szavai fülemben csöngenek, és nem csak ma délelőttről, hanem arról az éjszakáról is.

---2004. január 31.---

-          Matt, nem kérek több italt- tolom el kezét, mert már a 3. vodka narancsot akarja velem megitatni

-          Na, csak ezt az utolsót- erősködik, mire beadom a derekam és gyorsan lehúzom- Na, hat már?- kérdezi vigyorogva és velem kezd forogni a világ

-          Mit… mit raktál bele?- nézek rá, de már kettőt látok belőle

-          Csak a te javadat szolgálja- fogja meg alkarom, majd a termen belül szinte minden emberhez odamegyünk. Kérdez valamit Matt, mire engem megnéznek, de aztán tovább állunk. Már vagy 20 perce kóvályogtunk, mire talált valakit, akivel hosszasabban beszélgetett. Akkor kezdtem el kijózanodni- szóval, akkor szeretnéd, Sebastian? Nem fog ellenállni, sőt! Élvezni fogja, mint még soha

-          Nem tudom Matt… helyes ez?

-          Persze. És még óvszer sem kell. Szed fogamzásgátlót- jelenti ki, de tudom, hogy azt a mérget életemben nem szedném be

-          Jó, akkor legyen

-          Vidd el egy jó helyre. Bár ahogy látom, ott teszed magadévá, ahol akarod

Ez volt az utolsó mondat, amire pontosan figyeltem. Innentől már sodródtam az eseményekkel. Sebastiannal elindultam kifelé, majd az ajtónál rám adta a kabátot, de lábaim akkor is majdnem megfagytak, mikor megcsapott a hideg. Seb betett az autójába és elhajtott valahova. Csodálkoztam, hogy ennyire fiatalon van jogosítványa, de abban az állapotomban beszélni nem bírtam.

            Egyszer csak elállt a motor és Seb kiszállt előröl. Engem a hátsó ülésre fektetett, majd nemsokára bejött mellém. Tudtam, hogy Matt megint át fog verni és nem is értettem, hogy miért nem hittem a szüleimnek, akik végig mondták, hogy ne menjek vele.

            Matt már régebben is drogozott és engem is gyakran elcsábított, de bolt, hogy nagyon kemény tudatmódosító szereket adott, a tudtom nélkül. Az előző 1 évemből elég sok dolog kimaradt, de azt tudom, hogy Matt elég jól megszedte magát. Nem is akarom tudni, hogy mit művelt velem az az állat...

            Sebastian beszállt mellém és remegve bár, de magáévá tett. Elég bizonytalan volt és nem nagyon tudott a helyzettel mit kezdeni, de én sem könnyítettem meg neki, hisz teljesen kába voltam. Gondolom akkor vesztette el a szüzességét…

            Az aktus elég hamar véget ért, és rajtam szoknya volt, szóval nem kellett öltöztetni. Sebastian láthatta rajtam, hogy elég rosszul vagyok és kivett az autóból. Megint éreztem a szörnyű hideget, de aztán leültetett a folyópartra. Azt hittem, hogy ami akkor elhangzik, soha nem marad meg az emlékeim között

-          Sajnálom- habogja

-          Mit?- kérdezem értetlenül, de beszédemet nem nagyon lehet érteni a gyógyszer hatása miatt

-          Hát… hogy ezt tettem veled- néz rám, majd lehajtja a fejét

-          Ne gondold, hogy most csinálja először- veszem elő kabátom zsebéből a füves cigim, melyet még Matt sodort nekem indulás előtt- kérsz?- kérdezem, miután én már meggyújtottam

-          Nem…- bizonytalankodik

-          Ha ma este elvesztetted, akkor legalább ezt is próbáld ki- bíztatom, majd beleszív, de majdnem leszédül a padkáról, ahol ültünk

-          Óvatosan- fogom meg erősen és felnevetek. Innentől csak én szívtam

-          És mi annak a hatása, amit beadott neked Matt

-          Nem fogok emlékezni semmire és az izomzatot, a reakcióképességet és a gondolkodást lassítja és gyengíti

-          És te ezt megengeded neki?- képed el

-          Nem, de néha van, hogy fél pillanatra nem figyelek és már benne van az italomban a szer

-          Sajnálom, komolyan. Ha ezt tudom, akkor nem… hoztalak volna el

-          Semmi baj- simogatom meg vállát- mikor lesz éjfél?

-          2 perc- sóhajt

-          Az új évemet tökéletesre akarom

-          Mégpedig?

-          Érdekel?

-          Igen, nagyon- mosolyog és csak engem néz

-          Szeretnék egyetemre menni és otthagyni Mattat. Elköltözni valami másik városba és boldogan élni. Leszokok a cigiről, a drogokról, minden káros dologról

-          Ez jól hangzik- bólogat

-          És te mit akarsz csinálni?

-          Majd amit az élet hoz. De mivel a versenyzés az életem… ezért versenyezni fogok

-          Majd szurkolok neked, Sebastian- mosolygok rá

-          Már csak pár másodperc- nyögi be

-          Kérhetek valamit?

-          Persze

-          Ha éjfél lesz, megcsókolsz?

-          Miért?

-          Hogy a te sikered engem is elérjen

-          Legyen- mosolyog és amint az első tűzijáték felrepül odahajol hozzám és megcsókol

-          Ezt nem gyakoroltad még- mosolygok

-          Nem- pirul el

-          Akkor megtanítom- csókolom meg most én és szinte 20 percig el sem válnak ajkaink. Amint befejezzük, odabújok hozzá és nézzük még vagy 10 percig az égen táncoló szikrákat, bár igazság szerint nekem néha csak színes foltok

-          Sajnálom, hogy erre nem fogsz emlékezni- sóhajt úgy 6 körül, mikor már kezd feljönni a Nap

-          Én is- fogadom el kezét és felhúz a hideg betonról. Beszállunk az autóba és megkérem, hogy vigyen haza. Szerencsére el tudom navigálni a házunkig, és ott segít kiszállni. Egészen az ajtóig kísér

-          Még egyszer, nagyon sajnálom

-          Én viszont köszönöm ezt a remek estét

-          Tetszett?- csillantak fel szemei és elpirult

-          Viszont egy valamit én is sajnálok

-          Még pedig?

-          Hogy nem téged ismertelek meg először- csókolom meg, majd bemegyek és az ágyba vetem magam.

Nagyjából délután 4-kor ébredtem és letusoltam, meg megfürödtem. Nem tudom, hogy hogy lehet, de emlékeztem az estére és Sebastian csókjára. Hogy az ő sorsa az enyémmel együtt fog változni… Anyuéknak elmondtam, hogy nagyon sajnálom, amit velük tettem hosszú éveken keresztül. Bejelentettem, hogy Svájcba költözöm, már holnap. Aznap este bepakoltam a ruháim és pár apróságot is, hogy legyen majd mivel díszítenem a lakásom, ha egyáltalán találok. Repülőre szálltam másnap délután 5-kor és 1 óra alatt megérkeztem Svájcba. Leszálltam, de nem tudtam, hogy hova menjek, így bementem Zürich belvárosába és az első kiadó lakás tulajdonosát felhívtam. Isteni szerencsémre pont ráért, és a lakás is tűrhető áron volt, gyönyörű környezetben. Természetesen azonnal kivettem és így kerültem Svájcba

--- Jelen ---

-          Anya, van valami vacsora?- kérdezi kisfiam

-          Persze, édesem. Éhes vagy?- mosolygok rá és azonnal a konyhába megyek

-          Igen, Mama, nagyon. Nem akartalak zavarni, csak már nem bírom…

-          Jaj, Kicsikém- rohanok oda hozzá és össze- vissza puszilgatom, miközben könnyek szöknek a szemembe- bármi baj van, vagy éhes vagy, vagy segítség kell, azonnal szólj, rendben?

-          Rendben, Mama- bólint

-          Ugye szeretsz?- kérdezem kétségbeesetten

-          Persze- válaszolja huncut mosollyal, mely nekem mostanra oly ismerős. Az emlék…- Sebastian- suttogom. Túlzottan hasonlít…

-          Miért mondod az ő nevét? Várjuk őket ma is?

-          Nem, csak… eszembe jutott valami- mosolygok és letörlök egy könnycseppet az arcomról

-          Ugye nem miatta sírsz?

-          Nem, dehogy- simogatom meg arcát- a meleg szendvics jó lesz?

-          Persze- lesz ismét hatalmas vigyor arcán és elmegy kezet mosni, amíg én előkészítem a hozzávalókat.

Végül aztán megvacsoráztunk és a leckéje ellenőrzése után elment tv-t nézni. Én odaültem mellé a gépemmel és kerestem valami jó receptet, holnap ebédre. Minden megkérdezett kaja után volt valami kifogása, így arra jutottam, hogy majd meglepetés lesz…

-          Holnap jön hozzánk valaki?- kérdezi Denis, mikor épp betakarom

-          Igen, holnap 2 pár lesz, akiknek időpontja lesz, de te addig iskolába leszel. Nem fogsz találkozni velük

-          És Sebastian meg Hanna mikor jönnek legközelebb?

-          Ők jönnek holnap, ők az egyik pár

-          Nem találkozhatok majd velük?- csillannak fel szemei

-          Miért szeretnél találkozni velük?- kérdezem mosolyogva és megsimogatom a fejét

-          Seb azt mondta nekem, hogy mikor majd lesz ideje, elvisz gokartozni. És kíváncsi vagyok, hogy mikor lesz ideje

-          Nem is mondtad, hogy ezt felajánlotta Seb

-          Igen, mert ezt titok Mama. Szóval ne mond el Sebnek

-          Jó, nem fogok- húzom be a cipzárt a számon képletesen, majd adok egy puszit a homlokára- majd megkérdezem tőle, hogy mikor szeretne elvinni. Rendben?

-          Jó, de ne felejtsd el, nem tudhatja, hogy tudod…

-          Nem fogja- mosolygok rá, majd becsukom magam után az ajtót és a konyhába megyek. Kicsit pakolászok, írok egy bevásárló listát majd elmegyek fürdeni. Amint az ágyba érek, megcsörren a telefonom- halló, tessék?- veszem fel

-          Szia Linda, Hanna vagyok

-          Szia- mosolygok- mit szeretnél?

-          Holnap lehetséges lenne, hogy kicsit többet maradjunk?

-          Persze… csak... ugye Seb is szeretné?

-          Hát… ő még nem tud róla- mondja félve

-          Ha ideértek, ezt megbeszéljük. Rendben?

-          Jó- sóhajt egyet

-          Aludj jól, és ne irányíts

-          Oké, megpróbálom- teszi le a telefont, majd én is és álomra hajtom a fejem.

Reggel ismét 6-kor keltem és kezdődött a szokásos reggel. Megcsináltam a reggelit, felkeltettem kisfiam, megreggeliztünk, majd öltözés után elindultunk az iskolába. Megvártam a csengőt, majd elmentem a boltba. Mindent megvettem, ami kell majd az ebédhez, vagy fogyóban volt, és hazamentem. Otthon elpakoltam a reggeli maradékát, mivel nem nagyon volt erre időm indulás előtt és amint készen voltam, rögtön jöttek is az leső páciensek

            Szokásos pár, szokásos probléma… a férj megcsalta a feleségét, mire a feleség azóta is szeretőt tart. Ez a két ember minden héten kedden jár hozzám, de eddig még semmi javulást nem láttam náluk, és az ilyen helyen az egetlen megoldás a válás. Nem tudom, hogy szeretet meg érzelem hiányában miért vannak még együtt…

            Egész hamar elrepült az a két óra, ami alatt beszélgettem velük. Néha már kezdtem unni a veszekedéseiket, melyeket újra és újra előttem bonyolítanak, és mindig ugyan arról szólnak. A végén ismét a szokásos tanácsaimat adtam nekik, majd kikísértem őket.  

            A fél 11 hamar eljött, épp csak egy gyors tea fért bele és máris az ajtó előtt topogott Sebastian és Hanna

-          Hideg van kint- mosolyog Hanna és piros arcát enyémnek nyomja, köszönésképpen. Sebastian lesegíti barátnőjéről a kabátot, majd ő maga is levetkőzik és a kanapén foglalnak helyet

-          Kértek valamit inni, vagy enni?- kérdezem őket

-          Nem, köszi. Kezdhetjük?- sürgeti az egészet Sebastian

-          Persze- bólintok, de Hanna megint mérges pillantást vet párjára. Itt megint semmi nem lett megbeszélve…- nos, akkor meséljetek, mi történt szombat óta?

-          Nem aludt otthon Seb, pedig én próbáltam volna azt tenni, amit te tanácsoltál- kezdte Hanna

-          Sajnos el kellett utaznom és e miatt nem lehettem otthon, de Hanna meg azt gondolja, hogy biztos megcsalom, vagy csak elmentem valami nőcskével, vagy valamelyik haverommal, csak, hogy ne vele kelljen lennem

-          És ez igaz?- nézek Sebre, de pillantásai valahogy nem a régiek. Felmerengnek benne az emlékek és a kihaló tűzben feléled egy- egy parázs

-          Persze, hogy nem- vágja rá, de szemeiből valami egészen más tükröződik

-          Akkor hogy tudod megmagyarázni, hogy még Kimi sem tudta, hogy hol vagy?- kéri ki Hanna

-          A legjobb barátom sem tudhat mindent

-          És akkor ki tudja, hogy hol voltál?

-          Britta

-          A kis sajtósod. Azzal is minden adandó alkalommal ágyba bújsz

-          Nem, nem fekszem le vele- kezeli higgadtan a helyzetet Seb és rájövök, ez nála már megszokottnak számít

-          Ne hazudj, legalább itt ne!

-          Nem hazudok

-          Miért csinálod ezt velem, pont itt?- kezd el szinte sírni Hanna, de nekem már elegem van. Szinte oda sem figyelek, nem is hallom, hogy mit beszélnek, min veszekednek. Seb felélesztette bennem az emlékeket és ezek nem hagynak nyugodni. Valamiért… most máshogy néz. Talán azért mert őszinte volt velem, és nincs mit titkolnia? Vagy mert tudja, hogy Hannaval a kapcsolata menthetetlen? És mit tenne, ha megmondanám neki, hogy...

-          Én is emlékeszem- nyögöm ki, de amint észbe kapok, hogy ez hangos, azonnal a szám elé emelem a kezem

-          Emlékszel?- csillannak fel Sebastian szemei, de én kétségbe esetten nézek rá. Hanna hisztiben fog kitörni…

-          Vele is megcsalsz?- kezd sikítani

-          Nem, nem csal meg- válaszolom higgadtan ,de érzem, hogy a szőke egyre jobban kiakaszt a visításával. Mi történt velem? Én ilyet sose mondanék…

-          De, megcsalt. Valljátok be!

-          Még 7 évvel ezelőtt történt. Higgadj már le!- szólok rá, mire hirtelen mozdulni sem bír, még a könnyei is elapadnak

-          Te… komolyan lefeküdtél Sebbel?- néz rám Hanna

-          Emlékszel?- mosolyodik el Seb- mindenre? Arra is, amit mondtam?

-          Arra is- mosolyodok el, hisz végre nem kell tagadnom

-          Nos, akkor mi is ez az emlék?- vág közénk Hanna, mivel nem tudjuk megszakítani Sebbel a szemkontaktusunkat

-          Mikor 19 éves voltam, Matt bedrogozott és Seb… Seb vigyázott rám

-          Vigyázott rád?? Akkor mi már rég együtt voltunk!

-          Sebastian szüzessége…

-          Az enyém- fejezi be a mondatot Hanna

-          A szerelmemé- vág közbe Seb, mire síri csönd lesz a lakásban

-          Végre. Már olyan rég vártam, hogy így szólíts- nevet Hanna

-          Én Lindára céloztam- fogja meg kezem

-          Mi? Én… én… nem kell a két óra, oké? Inkább… most megyünk- áll fel Hanna és az ajtó felé indul, de Sebastian meg sem moccan. Még mindig a kezem fogja, és egymásra meredünk- gyerünk, Seb indulás

-          Nem- áll fel és odasétál a szőke lányhoz- köszönök mindent, hogy mellettem voltál, de már itt az ideje megtalálnom az igazi életem

-          Én vagyok az életed. Hát nem  emlékszel?- fogja meg Han Seb arcát és kétségbeesetten fürkészi a fiú tekintetét- én vagyok az, akivel annyi mindent átéltél és aki mindig támogatott

-          De a lelkem… mindig az istápolta, hogy egyszer viszont látom majd Lindát. És nagyon köszönöm neked, hogy megadtad ezt a lehetőséget. Ha nem erőlködsz, hogy jöjjünk el ide is, soha nem láttam volna viszont

-          Gyűlöllek, Vettel- mondja szemrebbenés nélkül Hanna

-          Én viszont köszönöm- mosolyodik el egy pillanatra Seb, mire a lány egy hatalmas pofont ad neki

-          És ez még semmi ahhoz képest, amit én miattad szenvedtem

-          De most már nem fogsz szenvedni. Szakítok

-          Biztos? Biztos, hogy ez az utolsó szavad, Sebastian?- kérdezi mérgesen Hanna

-          Igen, ez, és szeretném, ha a rám lévő tisztelettel nem csinálnál ebből nagy felhajtást és elfogadnád

-          Felhajtás…- morogja Hanna, mire a kabátját magára kapva kiviharzik a lakásból. Seb az ajtó előtt mereven áll, és jól kivehető, ahogy heves szívveréséhez szapora légzés párosul

-          Sajnálom, nem tudtam, hogy ez lesz- fogom meg vállát, mikor mögé lépek

-          Semmi baj. Igazából… azt hittem nehezebb lesz- fordul velem szembe hirtelen és megfogja a kezem

-          Ezt akartad elérni azokkal a pillantásokkal?- hasít belém a felismerés és elmosolyodom

-          Ebben nem változtál- mosolyog ő is

-          És akkor most mi legyen?

-          Nem tudom- sóhajt és elindul a kanapé felé. Mikor leül, magára húz

-          Nagyon otthon érzed magad, látom- mosolygok, mire megcsókol. Ez az érzés hiányzott már 7 éve… az ő csókjai. Nem találtam olyat, aki ugyan ezt vissza tudta volna adni. Igaz, hogy mikor utoljára csókoltam őt, még kis kezdő volt, de mára igazi férfi lett belőle- látszik, hogy egy nagyon jó tanított- mosolygok rá, mikor levegő hiányában szétválunk

-          És ez még nem minden- kap fel és elindul velem- melyik… a… tiéd?- kérdezi szaggatottan, mert közben végig a nyakamat csókolgatja

-          Az emeleten- mosolygok

-          Még jó, hogy ilyen könnyű vagy- csókol meg, majd elindul velem felfelé

Az ajkaink egy pillanatra sem váltak egy egymástól és én végig szorosan húztam magam derekához. Fenekem erősen tartotta, de mikor letett az ágyra, apró megkönnyebbülést láttam rajta, amin jót mosolyogtam. Pólóját lassan fejtettem le róla, és egészen különleges volt úgy vele lenni, hogy most józan vagyok és nem csak ő vesz részt az aktusban.

            Amint csak egy boxerben volt, felfeküdt az ágyra én pedig ráültem. Felsőm lassan vettem le magamról, majd apró csókokat adtam kulcscsontjára. Amint a melltartóm jött volna, megállított és ő maga kapcsolta ki. Hirtelen maga alá fordított és csókokkal bombázott. Nem is tudtam mást tenni, mint mozdulatainak engedelmeskedni. Nadrágomat kigombolta, majd lehúzta a sliccét, és csípőmet megemelve, lehúzta rólam. A lábszáramról már kicsit nehezebben jött le a csőnadrág, de ezzel is lassabban lehettünk egymáséi és ez őt nagyon sürgette.

            Amint már csak egy bugyi volt rajtam, csókokkal halmozott el, egyre lefelé haladva. Bugyim óvatosan és lassan húzta le, és ítélésem, miszerint sürgetni akar bármit is, tévesnek bizonyult. Először csókokkal borította be combom belső felét, majd egyre inkább haladt befelé. Amint egyszer- egyszer nyelve megérintette csiklómat, kéjes nyögések hagyták el szám, melyek őt arra sarkallták, hogy még lassabb legyen. Mikor felhagyott lábaim csókolgatásával, minden idejét nőiességemnek szentelte. Először nyelvével kezdte el izgatni csiklómat és két újjal járt bennem. Próbáltam kapaszkodni valamibe, hogy az érzéseket ne hangokba töltsem ki, de mikor egyszer- egyszer már majdnem „bent voltam” a gyönyör kapujában, nem tudtam hangszálaimnak parancsolni. Nem sokkal később nyelve és ujjai helyet cseréltek, és már még inkább közel álltam ahhoz, hogy leszedjem magamról és azonnal magamba parancsoljam.

            Édes ajkai és nyelve már nagyon kínozták testem, így az élvezetek elől kicsit menekülve vonaglani kezdtem, de ő erősen lefogta csípőm, így mozdulni sem tudtam. Mikor már majdnem elért a legédesebb érzés a világon, hirtelen mindent abbahagyott és fölém hajolt. Csókokkal bombázott, mígnem megelégeltem, hogy nem tesz semmit, és magam alá fordítottam. Testem végig övén tartottam, majd csókokkal kényeztettem egyre lejjebb, végül nyelvemmel férfiasságát. Egyre jobban éreztem, hogy már ő sem bírja tovább, így abbahagytam a számmal való kényeztetését és fölé hajoltam

-          Ugye nem gondoltad, hogy innen majd már mindent én fogok csinálni?- mosolyogtam rá, mikor már pár másodperce nem történt köztünk semmi

Nem is várta meg, hogy kérdezzek még valamit, hanem hirtelen ismét pozíciót váltott és megint én kerültem alulra. Nem tétovázott egy pillanatra sem, amint alatta voltam belém hatolt és gyorsan kezdett el mozogni bennem. Tempója egyre lassult és a végén már őrjítően kínzott. Nem csak én voltam az, aki szenvedett, de már nem bírtam tovább ezt a tempót és vele együttesen ismét én voltam felül, de most ő is felült és egymás ölében voltunk. Most én irányíthattam az aktus gyorsaságát, de kezeit combjaimra tette, és volt, hogy ő is közbeszólt. Az utolsó mozdulatoknál már nem tudtam gondolkozni, vagy magamban tartani a hangjaimat. Az orgazmus nem egyik pillanatról a másikra jött, és még csak nem is ment el egyhamar. Ilyenben még sosem volt részem, és ahogy láttam Sebastiannak sem, mivel pont egyszerre mentünk el, és mindketten a csillagok köztünk voltunk. Eltelt vagy 2 perc, mire ki mertem nyitni a szemem, és amint megláttam Seb kimelegedett és mosolygó arcát, mellkasának dőltem.

-          Fantasztikus volt- puszilta meg fejem búbját

-          Hiányoztál- suttogtam és megcsókoltam. Mikor leemelt magáról kicsit furcsa érzés volt, hisz elég sokáig volt bennem

-          Nyugi, visszateszem még- mondta kaján vigyorral az arcán, mire csak megcsókolni tudtam

Lassan kikeltünk az ágyból, és gyorsan felöltöztünk, mivel kisfiamért már így is késésben voltam

-          Elviszlek- ajánlja fel Seb, mikor már a kabátját veszi

-          Megköszönném- nézek rá hálásan és egy puszit adok a szájára

-          És mi is ez a gokartos dolog?- kérdezem már a kocsiban

-          Gondoltam… hátha ő is szereti

-          De anyunak egy szót se…- ismétlem kisfiam szavait

-          Nem gondoltam volna, hogy majd szóba állsz még velem…

-          Miért ne?

-          Felidéztem benned a múltat… és olyat tettem… amit soha nem fogok magamnak megbocsájtani- pillant rám bűnbánóan, de aztán az útra szegezi tekintetét

-          Pedig megbocsájthatnál magadnak, mert már kárpótoltál- teszem kezem jobb combjára

-          Mivel?- kérdezi kíváncsian és megsimogatja kézfejem

-          Szeretsz

-          Ez a legkevesebb, azok után…- halkul el ismét

-          Ne beszéljünk a múltról. Kezdjük újból. De nem szeretném, ha Denisnek túl gyors lenne… eleinte elég lenne, ha egyre többször látna, nem kéne rögtön összeköltözni, meg ilyenek

-          Várok rád, ameddig szeretnéd- mosolyog rám, majd leállítja a motort az iskola parkolójában

-          Igen, tudom. Ezt már bebizonyítottad- hajolok oda hozzá és adok neki egy csókot- pár perc és csöngetnek- nézek órámra

-          Maradjak, vagy…

-          Mit szólnál, ha egy ebéddel kezdenénk?- villantok egy mosolyt

-          Tetszik az ötlet- bólint- és nemsokára karácsony…- sóhajt

-          Igen… nem tudom még, hogy hogyan lesz

-          Mit terveztél?

-          Danisnek akarok venni valami szép ajándékot, meg boldog karácsonyt szeretnék neki, de egy rendelőt akarok nyitni, meg hát a családot így sem adhatom meg neki… tudod, hogy mi történt a szüleimmel, testvérem pedig nincsen

-          De én itt vagyok neked

-          Tudom, és köszönöm

-          Mit szólnál, hogyha mondjuk holnap bemennénk a kórházba megcsináltatni az apasági vizsgálatot?

-          Nem tudom, Sebi… szerintem ez még túl gyors lenne Danisnek. Nem akarok sürgetni semmit. Ma este beszélni fogok vele erről, és majd meglátjuk, hogy hogyan reagál. De azt tudnod kell, hogy… akármennyire is nagy az esélye annak, hogy te vagy az apja, lehet, hogy Matté.

-          Ha Matté, akkor is sajátomként fogom nevelni és nem fogom elszalasztani az alkalmat, hogy tőled is legyen egy… pár- teszi hozzá nevetve, mire meghalljuk a csengőt- de utáltam suliba járni

-          Nem is volt olyan rossz- csaptam mellkason, és kiszállva az autóból az ajtó elé mentem

-          Veled valamivel elviselhetőbb volt

-          Hannaval voltál már akkor is, és még csak nem is ismertél- mondom neki nevetve, mikor mellém ér

-          Már az első nap kinéztelek magamnak… és majdnem megvoltál

-          Tényleg? Még a nevedet sem tudtam- nevettem fel- és amúgy meg… volt pár gimis kalandom, amire nem vagyok büszke

-          Például?- kérdezi vigyorogva, de ekkor pillantom meg kisfiam, aki egyből karjaimba rohan

-          Szia Mama- ölel szorosan- szia Seb- néz fel a szőkére, majd lepacsizik vele

-          Mikről maradok én le- rázom fejem nevetve

-          Átjöhet ma délután Seb?- néz rám nagy szemekkel- nincs sok leckém és úgy is szünet lesz- kérlel

-          Rendben, persze, hogy átjöhet- fogom meg kezét és a pilóta autója felé indulunk- és hogy hogy együtt jöttetek?- kérdezi már a kocsiban

-          Pont akkor végeztünk a terápiával, mikor indulnom kellett érted, és Sebastian volt olyan kedves, és elhozott- mosolyogtam

-          Mama, te miért nem hívod Sebnek?

-          Hát nem is tudom…- pirulok fülig

-          Én is jobban örülnék a becenevemnek- szól közbe Seb

-          Majd meglátom, mit tehetek- bököm oldalba a németet és hazáig csöndben ülök

Otthon végül összedobtam egy kisebb ebédet és intéztem pár dolgot a rendelőmmel kapcsolatban, amíg a fiúk elszórakoztak. A délutáni maradásból végül az lett, hogy Sebastian velünk vacsorázott, és ő fektette le Danist. Nagyon jó apa lenne belőle, de bennem van az a kétely, hogy nem az övé…

-          Elaludt?- kérdezem a kanapéról

-          Igen, úgy alszik, mint a tök- huppan le mellém és egy puszit ad a számra

-          Csak ennyit kapok?- húzom vissza magamra nevetve és előbbi pusziját csókká mélyítem

-          7 éve nem voltál ennyire…

-          Ennyire micsoda?- kérdezem nevetve

-          Szexi és… tüzes- pirul el

-          Bedrogozva nem tudom, hogy mikor milyennek kell lennem, de… 7 év várakozás után ne várj kevesebbet- ülök bele ölébe

-          Ezt jó hallani- simogatja combom és fenekem

-          De te is elég profi lettél… visszagondolva a délutáni kis etye- petyénkre…

-          A legjobbak tanítottak- csókol bele nyakamba

-          Csak nehogy valaki elszálljon itt hirtelen

-          Ha az egóm nem is…- néz le nadrágjára és már kezdem érezni merevedő férfiasságát

-          Lassan a testtel kicsi csődör. A szomszéd szobában alszik egy 7 éves kisfiú

-          Most csöndesebbek leszünk- tapasztja ajkain enyémre és feláll, velem együtt. Felvisz az emeletre, majd megismételjük a délutáni időtöltést, csendesebben és kicsit lightosabban.

-          Menned kéne…- kezdem, mikor már mindketten rendesen kaptunk levegőt

-          Igen, szerintem is- kel ki az ágyból és a nadrágja után nyúl

-          Holnap is átjössz?

-          Ha szívesen látnak- ül le mellém az ágyra, már teljesen felöltözve

-          Persze, hogy szívesen- adok egy csókot- kikísérlek- akarok felállni, de visszalök

-          Kitalálok egyedül is. Te csak aludj, holnap kelned kell

-          A pótkulcs a lenti kis szekrényben van. Az ajtó mellett, jobbra

-          Ne haladjunk gyorsan, de már kulcsot adsz magadhoz- ismétel engem huncut mosollyal, mire az arcában találja a párnát- szeretlek- suttogja

-          Én is téged- csókolom meg, majd betakarva engem kimegy a szobából. Még hallom, ahogyan becsukja maga mögött a bejárati ajtót, majd nemsokára elszenderedem

Reggel 6-kor ismét az órára keltem. Könnyen fel tudtam kelni, és nagyon mosolygós voltam.  Összeütöttem egy finom reggelit, felkeltettem kisfiam és összekészültem. Mivel ma van az utolsó iskolai nap, náluk is szokás az ajándékozás. Az egyik kislányt húzta, szóval vettünk csatokat, meg hajgumikat, meg ilyenek…

            Ez a nap azt jelentette, hogy 2 órával hamarabb végez, szóval 11-re a sulinál kell lennem. Mivel ez pont jól jött, el is tudtam menni az egyik ingatlanoshoz hogy megkérdezzem, talált-e már nekem jó irodát.

            Mivel autóm nem volt, muszáj tömegközlekedéssel közlekednem. Volt vagy egy jó fél óra, mire teljesen beértem a belvárosba, és elverekedtem magam Monikához

-          Szia- üdvözlöm mosolyogva

-          Szia- viszonozza mosolyom és hellyel kínál, melyet én el is fogadok

-          Találtál valamit?- kérdezem lelkesen

-          Igen, találtam egyet a lakásodtól egy órára. Az iskola mellett kell majd elmenned, szóval a kisfiad is le tudod majd tenni, nem kell kerülni, meg ilyenek

-          Nagyon hálás vagyok ezért- mosolygok- és mennyi lenne a bérlés?

-          500 euró… de azért ennyi, mert egy plázában van, a 4. emeleten, ami egyébként a legfelső és a víz, villany, és gáz is benne vannak az árba

-          Ez egész jól hangzik- bólintok- a házat is majdnem ennyiért bérlem

-          A tengerparthoz közel…- mosolyog Monika

-          Szeretném, ha a kisfiam nem csak a nagyvárosi életet ismerné… szeretek vele lejárni a kikötőbe. Jó ott sétálgatni

-          Elhiszem. Akkor, kiveszed, vagy keressek mást?

-          Elég lenne januártól kivennem? És a kaució… 3 havi?

-          Nem, a pláza sajnos 4 havit kér előre…

-          4 havi?- képedek el- rendben, megoldom- bólintok- köszönöm, hogy segítettél, és szeretnék élni a lehetőséggel

-          Akkor letisztázom velük, hogy januártól legyen a tiéd

-          Nagyon köszönöm- rázok vele kezet, majd kilépek az ajtaján.

Nagy levegőt vettem, majd egy mosolyban kiteljesedve kifelé indultam. Elég hideg volt, és még volt pár órám 11-ig, szóval benéztem pár üzletbe. Vettem magamnak egy- két ruhát, meg egy csizmát és indultam is haza. Kisfiam már várt rám az iskola előtt és hazagyalogoltunk. Megfőztem az ebédet, majd pont készen lettek a sütik, mikor csöngettek. Denis hamar az ajtóhoz rohant és nevetgélve jött vissza újdonsült vendégünkkel

-          Mint mindig, a legjobbkor- mosolygok Sebre- most lettek készen a sütik

-          Tudok időzíteni- adja át a csokrot, melyet nekem hozott

-          Nagyon szép, köszönöm- adok arcára egy puszit, majd vízbe teszem a virágokat- minek köszönhetem látogatásod?- teszek a 2 gyerek elég egy tál sütit, meg egy pohár tejet

-          Tegnap este megígértem Denisnek, hogy ma lemegyek vele a kikötőbe sétálni

-          Aha… szóval innen fúj a szél- ülök le velük szembe és kisfiamra hunyorítok

-          De Seb miattad is itt van. Téged is látni akar. Nekem elmondta tegnap este- hadarja, mert mikor így nézek rá tudja, hogy az igazat kell mondania, még ha játékosan is…

-          Sebastian?- nézek rá sejtelmesen, de ő teljes pírben van

-          Hát… én…- kezd hadobálni, de mikor belátja, hogy ebből nem jöhet ki jól, a szájába veszi a sütiket

-          Mikor mentek le?- nézek Denisre

-          Nem szeretnék sötétbe menni- kortyol bele a tejbe

-          Akkor induljunk, nem?- néz Sebastian Denisre

-          Jó- ugrik fel vidáman, majd a szobájába siet, hogy jól felöltözzön

-          Ugye tudod, hogy miattad is itt vagyok- ölel meg hátulról, mikor éppen Denis tányérját mosogatom

-          Megláthat- mosolyodok el, mikor belecsókol a nyakamba

-          Félig meddig tud valamit…- fordít hirtelen magával szembe

-          Igen? És mit?- teszem kezem mellkasára

-          Hogy szeretlek- csókol meg

-          Ne itt Mama!!- hallom meg kisfiam szinte sikító hangját, de persze nevetve. Sebbel szétrezzenünk és fülig elpirulunk- inkább úgy, mint tegnap este

-          Hogy mi?- csúszik pár oktávval feljebb a hangom

-          Tudom, hogy Seb csak éjjel ment haza- vigyorog ördögien

-          És… mégis mit hallottál?- rémülök meg

-          Hát van pár dolog, amit nem értek…- vakarja meg buksiját

-          Jó sétát, Seb- vigyorgok a németre ördögien, majd megpuszilom száját. Kis időbe telik neki, mire rájön, hogy mire kértem, de aztán belemegy. Jobb is, ha inkább Seb mondja el neki, és nem én...

Amíg a két srác távol volt és összeszámoltam a megtakarításaim, de valahogy sehogy sem jött ki 2000 euró… biztos lesz, ahogy lesz. Mikor már meguntam, hogy sehogy nem tudok zsonglőrködni a számokkal, készítette egy finom vacsorát. Sült csirke volt kukoricás rizzsel, meg majonézes kukorica…

-          Mama, ezt sosem gondoltam volna- jön be fejét rázva kisfiam, majd se puszi se semmi szobájába megy és drámai hangossággal becsapja maga mögött az ajtót

-          Mi történt?- kérdezem Sebet értetlenkedve és megcsókolom, mikor odajön hozzám

-          Elmondtam neki…

-          Ja… és nem a gólya, meg a méhecske verziót, igaz?

-          Azt kellett volna?- áll előttem lesokkolva

-          Tökéletesen csináltad- ölelem át, majd beszélgetünk, elég sokat.

A vacsora fél óra múlva lett kész és még kisfiam is volt szíves kifáradni, bár elég rossz szemmel nézett minket… így utoljára apa nézett engem, mikor Mattal mentem, hogy bemutassam

            A vacsorát Denis fejezte be először és eltolva maga elől tányérját összefonta a karjait mellkasa ellőt és minket pásztázott.

-          Kérsz még?- kérdezem tőle

-          Nem

-          Inni?

-          Nem, köszönöm

-          Akkor lennél szíves hagyni minket enni?

-          Nem

-          Denis!

-          Hagyd, Linda- teszi kezét Seb enyémre

-          Sebastian, szeretném, ha ma nem maradnál itt vacsora után- kezdi Denis

-          Kisfiam! Ilyet… ilyet nem illik- álmélkodok, hogy miket beszél

-          Semmi baj, komolyan- nyugtat Seb- most ketten kell megbeszélnetek azt, amit velem séta közben

-          Igen, ezért szeretném- helyesel

-          Redben, de… mit szólnál holnap egy ebédhez?

-          Ha Denis nem bánja- fordul mosolyogva kisfiam felé, aki még mindig elég komor- és ha jó idő lesz, elmehetnénk gokartozni. Úgy is szünet van…

-          Elvinnél?- csillannak fel szemi és huncut mosoly fut át arcán

-          Persze- nevet Seb

-          De jó! Engedd meg, Mama- kérlel

-          Jó, de csak ha én is mehetek. És… holnap Sebastian itt alszik

-          Rendben- bólint egyszerre a két szőke buksi

-          Akkor, én megyek is- áll fel Seb- köszönöm a vacsorát, finom volt

-          Igazán nincs mit- állok fel én is- kikísérlek

-          Rendben- mosolyog, majd elköszönve Denistől az ajtóhoz sétálunk. Felveszi kék kabátját és szőke tincseit eltakarja a sapkával

-          Holnap várlak- nyitom ki az ajtót

-          Itt leszek, ígérem- csókol meg hosszasan, majd leszalad a lépcsőn. Becsukom az ajtót és visszamegyek Denishez. Tudom, hogy egy érdekes beszélgetés fog következni…

Végül aztán mindent tisztáztunk kisfiammal és okos kisfiú révén megértette… nagyjából. Sebastian nagyon nagy hatást gyakorolt rá, látom rajta, hogy benne inkább lát egy apát, mint Matt-ben…

Reggel végre elég volt 10-kor felkelnem. Danisnek már tegnap este kikészítettem a reggelijét és jól tudja, hogy neki csak elő kell venni a tányért meg a dobozt, ráönteni a tejet és már mehet is tévézni. Amint kiléptem a szoba ajtaján megpillantottam egy szőke buksit. De… valahogy nem Danis volt.

-          Sebastian?- kérdezem, mire nevetve fordul hátra

-          Jó reggelt- pattan fel rögtön és megcsókol- eszméletlenül szexis vagy- suttogja fülembe, majd beleharap fülcimpámba

-          Hogy kerülsz ide? És hol… hol van Denis?

-          Szerintem még alszik. Nem találkoztam vele…

-          Hogy jöttél be?

-          Mikor egyik este elmentem, elvittem a pótkulcsokat és elfelejtettem tegnap visszaadni- von vállat- de ha már itt vagyok, te meg ilyen lengén…- markol bele fenekembe és csókokkal bombázza nyakamat

-          Danis már így is mérges ránk egy kicsit…

-          De még alszik- morogja Seb

-          Nem tudom- suttogom

-          Én igen- kap dereka köré és az ágyra fektet. Gyorsan megszabadulunk ruháinktól és egy elég gyors, de fantasztikus menet után megpihen mellkasomon- mondtam, hogy nem kell kihagyni- néz rám és vigyorog kajánul

-          Jó, igazad volt- rázom fejem nevetve és egy puszit nyomok a buksijára- éhes vagyok

-          Én is kezdek- tápászkodik fel rólam és mellém gördül

-          Megyek, csinálok reggelit. Különleges kívánság?

-          Hogy ne öltözz fel, azt nem kérhetem, szóval… teljesen mindegy, hogy mit csinálsz

-          Ma nagyon elemedbe vagy- nevetek fel és kimegyek a konyhába. Összeütök egy szokásos reggelit, majd bemegyek Danishez. A kis manó még édesen alszik, így nincs szívem felkelteni

-          Hol van Denis?- kérdezi Seb, mikor kijön a konyhába

-          Alszik. Még sosem aludt ilyen sokáig- csodálkozok- pedig ma úgy volt, hogy gokartozni mentek…

-          Igen. Biztos nagyon kifárasztotta a tegnapi nap

-          Végre szünete van szegénynek. És tényleg- csapok a homlokomra- tegnap akartam megkérdezni, hogy esetleg tudsz-e nekem segíteni

-          Persze. Miben?

-          Szeretnék kivenni egy irodát a közeli plázában, de nincs elég pénzem a kaucióra. Nem tudnál kölcsön adni… esetleg?- kérdezem félénken

-          Nagyon szívesen adom, és még vissza sem kérem- jön oda hozzám és szorosan megölel- és ha jobban belegondolsz… egyszer úgyis mindenünk közös lesz- mosolyog

-          Ezen még nem gondolkoztam… de ez egyenlőre legyen szigorúan csak kölcsön!

-          Jó- megy bele- de mutasd meg, hogy mire kell a pénzem

-          Az ingatlanos küldött képeket, szóval… a gépen megmutatom- kapcsolom be laptopom és 4 szendviccsel meg 2 pohár narancslével letelepszünk elé

-          Ez nagyon tetszik- helyesel Seb a képek nézegetése közben. És a reggeli is finom- ad egy puszit a számra

-          Örülök, hogy ízlik- mosolygok

-          És… már… tudod, hogy mit adsz karácsonyra?- kérdezi félénken

-          Fogalmam sincs. Miért? Mire gondoltál?

-          Szeretném, ha megcsináltatnánk az apasági vizsgálatot

-          Az micsoda, Mama?- szól közbe egy álmos hang

-          Denis- fordulok kisfiam felé, ő pedig bemászik az ölembe. Még kis ágy meleg és kócos haja itt-ott belelóg a szemébe

-          Mi az az apasági vizsgálat?- kérdezi megint

-          Tudod… az olyan dolog- kezdem- azzal ki lehet deríteni, hogy kivel milyen rokonsági kapcsolatban vagy. Ha mondjuk téged nézünk, akkor rólad megtudjuk, hogy ki az anyukád és ki az apukád

-          De ugye te vagy az anyukám?- néz rám kétségbe esetten

-          Hát persze, hogy én- szorítom magamhoz és megpuszilom a feje búbját

-          Akkor miért beszéltek ilyenekről?

-          Mert… nem biztos, hogy Matt az apukád

-          Lehet, hogy Seb?- csillannak fel szemei és Sebre néz, akinek pedig meghatódottság tükröződik a szemeiből

-          Igen, lehet… hogy én vagy az- mosolyog a szöszke

-          De jó! Akkor minél hamarabb menjünk, és csináljunk egy olyat

-          Jó, kérek egy időpontot, és majd arra elmegyünk- bólint egyszerre mind a két fiú

-          Mama, éhes vagyok- fogja meg hasát Denis

-          Itt egy szendvics- adom oda neki a tányért, amin az én másik szendvicsem volt

-          És mikor megyünk gokartozni?- kérdezi teli szájjal

-          Majd ha megtanulod, hogy teli szájjal ne, beszélünk- nézek rá bosszúsan, majd megpuszilom- Sebastianon múlik, hogy mikor akar menni, meg persze rajtad

-          Ha megettem, akkor mehetünk?

-          Igen, de csak akkor, ha kettő ilyet eszel- mutatok a kezében lévő szendvicsre

-          Rendben- bólogat hevesen, majd amíg én megcsinálom a szendvicset átkapcsol a kedvenc csatornájára és majszolgat.

Kinn hagytam Sebastiannal és én el kezdtem felöltözni. Édes kacajok szűrődtek be kintről, így egyből eszembe jutott a vizsgálat. Felhívtam az orvost, majd Mattat, hogy mikor kell a kórházban lennünk. Holnap reggelre szerencsére be tudott minket tenni a doktor, így még csak nem is kell sokat várni. Ennek az ajándéknak biztosan örülni fog Denis… A vizsgálati eredményeket meg majd megkérem, hogy intézzék el akkor, és így minden hamar meglesz.

            A nap második fele remekül alakult. Denis nagyon ügyesen vezetett és ezt Seb is megjegyezte. Egyre jobban reménykedem, hogy az ő vére, bár egészen szereti a sportokat is.

            Aznap Sebastian ott aludt, és este, mint jó párocskák tettük a dolgunkat, és néha igen hangosra sikeredtünk. Denis szerencsére nem hallott semmit, és reggel is időben fel tudott ébredni. Bementünk a kórházba és Matt késéssel bár, de megérkezett. Szegény kisfiam nagyon félt a tűtől, de aztán sikerült megnyugodnia és kapott finom reggelit is. Mattől, Sebtől és tőlem is vettek vért, így már semmi nem állhat az igazság útjába. Kicsit megsürgettük a vizsgálatot, így az eredmény 2 óra múlva várható volt. Mind megvártuk. Amíg a labor előtt ültünk, összefutottunk egy ismerőssel

-          Szia, Linda- köszön rám egy férfi, nálam talán 7 évvel idősebb…

-          Szia- ugrok fel és elég meglepetten állok előtte- te hogy hogy itt?

-          Erre sodort az élet- von vállat- jövőre én leszek az új tanár a helyi általános iskolában- mosolyog

-          Ez… remek

-          És te… ti? Hogy hogy itt?

-          Most várjuk az eredményeket

-          Én is. Vanessa terhes- újságolja

-          Ez remek

-          És ti miért vártok

-          A kisfiam- mutatok Denisre- biztos akarok benne lenni, hogy ki az apja

-          Kicsapongó élet, mint régen- bólogat és biztos vagyok benne, hogy visszagondol a múltra

-          Nos, elkészültek a vizsgálatok. Az öné is, uram- néz régi testnevelő tanromra, Herr Gruber-re- Nem tudom, hogy maguk ezt hogyan hozták össze- vakarja a fejét a köpenyes férfi – de a leadott vérminták szerint sem Herr Vettelnek, sem pedig Herr Walznak nincs köze a gyerekhez. A kisfiú vér szerinti édesapja Herr Gruber. Viszont a másik ként minta között találtunk egyezést. Önök rokonok.

-          Hogy mi????- kerekednek ki szemeim és Hans-ra nézek

-          Ez lehetetlen- csóválja a fejét

-          Linda, mi az, hogy a tesitanár a gyerek apja?- kérdezi félhangosan Seb

-          Megmondtam, hogy nem voltam egy szent a gimiben. Aztán egyszer akadt, hogy összefutottunk…

-          Egyszer akadt?- akad ki – remek ajándék, mondhatom

-          Inkább örülj a testvérednek, én addig beszélek Hanssal

-          Nem hagylak titeket kettesben- indul meg idegesen

-          Seb, figyelj Denisre, és beszélj Mattal. Kérlek- nézek rá kérlelőn, majd mikor beadja a derekát kicsit odébb húzom Hanst

-          Nem… nem hiszem el- rázza a fejét- hogy hozhattuk össze?

-          Nem védekeztünk. Emlékezz. Egy mosdóban voltunk…

-          Jó, de akkor is… Linda, én…

-          Nem akarsz érte felelősséget vállalni. Én ezt teljesen megértem, és nem is kell. Pénzem van elég, nem csinálok tárgyalást, a feleségednek sem kell megtudnia, csak kérlek, beszéljük meg ezt Denissel és az iskolában bánj vele kicsit úgy, mintha az apja lennél. És nem azt kérem, hogy kivételezz

-          Veled sem tettem- mosolygott kajánul

-          Tudom, de ha ezt a vigyort nem törlöd le, én törlöm le a kezemmel- mosolyodtam el én is. Amint megbeszéltük, hogy hogyan legyen, visszamentünk a három fiúhoz. Leguggoltam kisfiamhoz, és elkezdtem megmagyarázni neki a történteket.

Nagy nehezen bár, de mindenki megnyugodott és kisfiam is próbálta feldolgozni, hogy az élete teljesen felfordult. Legalább is erre a pár órára biztosan… Hans hazament, bár megbeszéltünk holnap délutánra egy találkozót, persze kizárólag csak Seb jelenlétében. Amíg én otthon voltam Denissel, a fiúk elmentek a Vettel családhoz és számon kérték a dolgokat. A terv az volt, hogy Sebastian ma este átjön… szegény nagyon feldúltan érkezett meg

-          Szia- nyitom ki neki az ajtón, és megpróbálom megcsókolni, de elhúzódik tőlem- most meg mégis mi a bajod?- trappolok befelé, de próbálom visszafogni magam, hogy Denis ne ébredjen fel

-          Hogy a bajom?- jön utánam ordítva

-          Csendben már!- kiáltom el magam én is, de aztán csöndben folytatom- mivel 12 órakor szándékoztál végre megérkezni, Denist nem kényszeríthettem arra, hogy várjon meg téged. Fel fog ébredni, ha nem maradsz kicsit csöndesebb

-          De nem tudok csöndes maradni! Nem én vagyok az apja, hanem egy gimnazista tanár. A volt tanárom!- kiabál továbbra is, de nálam kezd betelni a pohár

-          Rohadtul nem vagyok kíváncsi a hülye szövegedre, mert semmi közös ahhoz az életemhez, amit a gimiben éltem, vagy pár nappal ezelőtt-ig.

-          Mekkora ribanc voltál- veti a szememre- és még képes voltál ezzel a tudattal felém nyitni?- ordít megint

-          Most te is meg fogod ütni a Mamát úgy, mint Matt?- jön ki álmosan kisfiam a szobájából és látom rajta, hogy el van pityeredve

-          Nem, nyugodj meg- szaladok oda hozzá és leguggolok elé- nem lesz semmi baj. Aludj nyugodtan- mosolygok rá biztatóan

-          Akkor nem fog bántani, ugye?- néz rám könnyes szemekkel

-          Nem, nem fog- rázom fejem könnybe lábadt szemekkel, majd amint hallom, hogy Denis becsukja maga mögött az ajtón felállok és Seb felé fordulok

-          Nagyon… sajnálom. Nem tudtam, hogy…- akar mentegetőzni, de belé fojtom a szót

-          Nem kell. De most menj el. Nincs hozzád hangulatom

-          Kérlek- lép közelebb, de én kihúzom magam karjai alól

-          Van kulcsod, tedd le az asztalra és menj el

-          Akkor most… vége?

-          Talán… de egy kis időre biztosan

A napok aztán gyorsan teltek, és Seb sem jelentkezett és én sem kerestem. Kisfiam gyakran hiányolta, de én mindig megpróbáltam kihúzni magam a magyarázat alól. Nem is értem, hogy miért haragszik rám, vagy, hogy egyáltalán hogyan is képzeli ezt.

            Karácsony napja hamar eljött és az ajándékokat már beszereztem. Minden évben Denissel ünnepelek, hisz nekem nincs családom…

-          Jó reggelt, Manó- megyek be hozzá a szobába és leguggolok az ágya mellé

-          Szia Mama- dugja ki a fejét mosolyogva

-          Te már nem is aludtál- kezdem el csikizni, mire édesen sikongat és nevetgél

-          Hagy…abba… Mama- kapkodja a levegőt, mire megállok és egy puszit nyomok az arcára- meg jött már a Jézuska?- néz rám nagy szemekkel

-          Nem, tudod, hogy ő csak délután jön

-          Akkor jó- sóhajt egy nagyot

-          Miért is?

-          Mert akkor még van ideje elolvasni a kívánságlistámat

-          Írtál?- kezdek el vigyorogni

-          Ühüm. És kitettem az ablakba- bök a függöny felé

-          Megnézhetem?- akarok elindulni, mire visszahúz

-          Nem, azt csak a Jézuska nézheti meg!

-          Jó, de akkor menj el és mosakodj meg. Ígérem, hogy nem nézem meg- állok arrébb és megvárom, amíg bemegy a fürdőbe. Tudom, hogy nem szép dolog, de odalopódzom megnézni, hogy mit írt. Mikor elolvasom, az egyetlen szót, ami rajta van, könnybe lábadnak a szemeim- Apa- ismételgetem és könnyeim zuhatagának nem tudok parancsolni. Remélem tényleg meg tudom majd adni neki azt, amit szeretne

-          Na, akkor most mi lesz?- jön ki felöltözve

-          Reggelizünk, jó?- szipogom és törölgetem a könnyeim

-          Mi a baj, Mama?- jön oda hozzám

-          Nagyon szeretlek. Ugye tudod?

-          Persze. Én is téged- mosolyog- de sokkal boldogabb voltál, mikor nem csak én szerettelek, hanem Ap… akarom mondani Seb- pirul el egy kicsit

-          Te… Sebet apának szólítod?- rökönyödök meg, és most már aztán tényleg nincs vége a könnyeknek

-          Igen… mert megkérdeztem tőle, hogy hívhatom-e Apának, és ő azt mondta, hogy igen

-          Nem tudom, hogy ő most itt lesz-e, de biztosan tudom, hogy Seb még mindig szeret

-          És ezt honnan tudod? Itt volt? Mondta?

-          Nem, de érzem… és ameddig én szeretem, addig ő is engem

-          Ezt nem értem- vakarja meg buksiját az asztalnál

-          Nem baj- teszem le elé a bundás kenyeret és adok egy puszit a fejére. Most mit csináljak?

Délután fát díszítettünk és karácsonyi mese ment a TV-ben. Az ajándékokat már szerencsére becsomagoltam és már csak arra vártak, hogy a fa alá, majd Denis kezeibe kerüljenek. Azt viszont nem tudom, hogy Sebastiant hogy adom meg neki

            Késő délután a csengőre lettünk figyelmesek. Azonnal felpattantam és az ajtóhoz siettem. Mikor kinyitottam, kicsit meglepődtem

-          Szia…

-          Szia- mosolyog Hans- bemehetek?

-          Persze, gyere csak- nyitom ki az ajtón

-          Ne haragudj, nem szeretnék zavarni, csak…

-          Szia- szól közbe élénk hangon kisfiam

-          Szia, Denis- guggol le Hans- ezt neked hoztam- adja át a kisfiúnak a dobozt, amit eddig a hóna alatt szorongatott- boldog karácsonyt

-          Köszönöm- veszi el a becsomagolt ajándékot, majd a földre letéve egy puszit ad az arcára. Látom Hanson, hogy nagyon meglepődött, de az én meglepettségemen senki nem tett túl

-          Látom, zavarok- hallom meg Seb szomorkás hangját a bejárat elől

-          Apa!- kiált fel Denis és Seb karjaiba rohan

-          Szia, kisöreg- kapja az ölébe afelé szaladó szőkét

-          Hiányoztál- csüng Seb nyakába

-          Te is nekem- simogatja a hátát

-          Seb, ha megkérhetlek… - suttogom és oda nyújtom neki Denis cipőjét, kabátját és sapkáját- menjetek el sétálni egy pár percet

-          Jó, de utána beszélnünk kell- veszi el a holmikat és gondosan felöltöztetve elindulnak kifelé

-          Sajnálom, hogy csak így beállítottam, de… a kisfiam, és hát csak karácsony van…

-          Persze, teljesen megértem- mosolygok és beljebb tessékelem

-          Akkor… ti most együtt vagytok?

-          Sebbel? Nem tudom… eléggé összevesztünk

-          Denis nagyon szereti

-          Igen… én is ma tudtam meg, hogy mennyire- mosolyodok el

-          Nézd… leginkább azért jöttem, hogy elmondjam, hogy sajnálom, amit tettem, hogy viszonyunk volt a közép suliban, de…a mai napig nem bánom

-          A menyasszonyod amúgy tud róla?

-          Nincs menyasszony- rázza a fejét

-          Hogy de… akkor…

-          Mindig hazudtam. Akit az évnyitóra elcibáltam nő, az csak egy alibi volt, mert az egyik tanár kezdte kapizsgálni, hogy mi van köztünk, nekem meg muszáj volt előállnom valamivel…

-          Szóval most sem vagy házas?

-          Nem, és gyerekem sem lesz. Miattad költöztem ide, mert megtudtam, hogy itt élsz. De most, hogy látom, mennyire boldog vagy Vettelle, inkább megtartom magamnak az érzéseim

-          Miféle érzéseket?

-          Amiket a középiskola óta érzek irántad, Linda… Akkor nem mertem kimondani, most már késő. Szeretlek

-          Ez … nagyon… meglepő…de igen, én nagyon szeretem Sebet, és vele akarom leélni az életem, persze, ha méltóztatna beszélni velem…

-          Biztosan- mosolyog bíztatóan- de akkor én megyek is. Köszönöm, hogy beszélhettünk

-          Köszönöm, hogy elmondtad- nézek végig rajta, ahogy veszi fel a kabátját és rá kell jönnöm, hogy még mindig ugyan annyira szexis, mint volt

-          Akkor…- lép közelebb hozzám

-          Akkor?- suttogom

-          Megyek- hajol oda hozzám és érzem leheletét arcomon

-          Régen is ezt játszottunk

-          Régen magadhoz vontál

-          Az akkor volt

-          Most akkor én jövök- fogja meg derekam, és összetapasztja ajkainkat. Ismét 17 évesnek érzem magam, és ez az érzés mámorító. Nem hittem volna, hogy ezt még valaha is érezni fogom

-          Menj- tolom el magamtól

-          Ki fogjuk bírni?

-          Szeretem Sebastiant.

-          Szia, Linda- nyitja az ajtót, de ekkor ott van Seb és Denis- sziasztok- köszön el tőlük is, és még utoljára rám pillantva eltűnik a lépcsőházban

-          Mi volt az a szünet a beszédben?- kérdez rá Seb

-          Te hallgatóztál?- akadok ki

-          Nem, csak épp füleltem- forgatja meg szemeit

-          Denis, menj a szobádba- utasítom, melyet rögtön meg is tesz

-          Mi történt?

-          Megcsókolt

-          És te engedted?

-          Viszont csókoltam

-          Miért… miért teszed ezt velem?- fogja meg a pulton nyugvó kezemet

-          Adsz más választást? Egyszer csak beállítasz úgy, mintha semmi nem történt volna, a kisfiam Apának hív… nekem ez túl sok, Seb

-          De együtt menni fog- ad egy puszit az arcomra és letérdel elém

-          Mégis mit művelsz?

-          Hozzám jössz?- vesz elő zsebéből egy kis dobozkát, majd kinyitja. Egy gyönyörűséges gyűrű van benne, melynek az én ujjamra kéne felkerülnie

-          El tudnál viselni?- kérdezem könnyes szemekkel

-          7 éve csak a te hisztiidre várok- húzza fel ujjamra a gyűrűt, majd hosszasan megcsókol.

Vége

***

Sziasztok!

Nos, ez lett volna a novella, nem tudom, mennyire nyerte el a tetszéseteket, de örülnék pár kominak... ha tetszett, akkor szívesen hozok még nektek :)

Mára ezt adom a friss rész helyett, de holnap jön oda is a folytatás!

Köszönöm, hogy olvastok, és mindenkinek nagyon szép hétvégét!!!

Pusziii *.*