Novella

Lilian

1. rész

Visszatérni a legnehezebb 

Sosem gondoltam arra, hogy valaha az életben, egyetlen álmom is valóra fog válni. Szerettem volna színésznő lenni, majd divattervező. Aztán énekesnő és autóversenyző. Meg persze megfordult a fejemben, hogy milyen szép is lenne orvosnak, vagy éppen balett-táncosnak lenni. Milyen lenne egy épület tetejéből, vagy egy repülőből kiugrani, búvárkodni, körbeutazni a világot. Sok embert megismerni, híressé válni. Vagy éppen maradni a magam kis világában, ha én úgy akarom. Milyen lenne irányítani az egész világot. Megszűntetni a háborúskodásokat, az éhezéseket, jobb világot teremteni. Milyen lenne egy hercegnő bőrébe bújni, királynőnek lenni, bálokba járni. Amolyan igazi, abroncsos ruhájú bálokba, csoportos körtáncokkal, borral, szerelmekkel. Milyen szép lenne, ha hercegek várnának a válaszomra, éjszakánként az ablakom alatt dalolnának és hajnalban lovagolni szöknénk. Csak vágtatni a paripákon, a még deres fűben, egymás szemébe meredni, hosszú percekig. Egy aprócska hintán a szél óvatos érintéseit érezni arcomon, s nevetéssel betölteni az eget. A tökéletes menyasszonyi ruhában a tökéletes férfi elé lépni, akihez az édesapám kísér oda, és áldását adja ránk. Az egész rokonság előtt örökké tartó hűséget esküdni egy „igen”-nel, nagy pocakkal rugdalni az óceán hűvös habjait. Felnevelni pár csemetét, akiket a szeretet tesz a legboldogabbá, melyet szüleitől kap meg. Úgy meghalni, hogy közben fogom a párom kezét, és mikor örökre lecsukódik a szemem, azt mondhatom: „Igen, az életem tökéletes, se több, se kevesebb”.
- Hát itt vagy- hallottam meg egy kedves hangot hátam mögül
- Igen, csak elmerengtem- süllyesztettem az eddig olvasott papírt a ládikám mélyére, és zavartan álltam föl, ezzel több vért engedve lábaimba
- Anya hazajött- suttogta fájdalmasan
- Akkor gondolom… ennyi volt- sóhajtottam és lehajtottam a fejem
- Sajnálom, hogy ezért kellett hazajönnöd, és nem voltam itt, mikor megérkeztél. De rohantam, ahogy csak bírtam- mosolyodott el húgom egy pillanatra

Lilian

- Semmi baj. Suliban voltál- léptem hozzá és szorosan magamhoz öleltem, ahogy egy igazi nővér
Lassú és óvatos léptekkel mentünk le az emeletről és mindketten tudtuk, hogy a baj, amit mindvégig próbáltunk palástolni, megtörtént. A nappaliba érve felkapcsoltam a villanyt. Anya a kanapén ült, és egy fotóra meredt. Nem is vett észre minket, vagy lehet, nem is akart. Teljesen beburkolódzott a gondolataiba. Eléje sétáltam, de még így sem nézett fel rám. Arcán már több ránc volt, mint mikor utoljára láttam. Megviselt volt, fáradt és szomorú
- Hazajöttem- suttogtam és lekuporodtam mellé a virágos kanapéra.
Ahogy leültem, fenekem alatt besüppedt egy kicsit az ülés, és egy pillanatra még az egyensúlyom is elvesztettem. Mindig elfelejtem, hogy ezen az oldalon már nincs rugó. Mikor Co még kicsi volt, imádott ezen ugrálni, de mindig csak a jobb oldalt.
- Kérsz valamit?- fogtam meg kezeit, melyeket ijedten kapota el
- Kicsim- húzódott egy mosoly az arcára- észre sem vettelek- csukta le egy pillanatra fáradtan szemhéjait
- Anya, menj lefeküdni, én mindent elintézek. Holnap pedig megbeszéljük, mi legyen. Rendben?
- Persze- bólintott, és a képpel a kezében a szobája felé indult.
Cornéliánál még megállt egy pillanatra, adott neki egy puszit, majd bement a helységbe és becsukta maga mögött a vaskos tölgyfaajtót. Amint ez a jelent lejátszódott, Co odajött hozzám. Én visszaültem a kanapéra, és megpaskoltam a helyet magam mellett. Egyből leült
- Ugye tudod, hogy most nehéz lesz?
- Tudom…
- De mi az, ami segíteni fog?
- A mosoly- mondta visszafogottan és elmosolyodott
- Anyának nehéz lesz, de segítened kell neki, ugye tudod?- tűrtem egy szőke tincset füle mögé, mely eddig az arcába lógott
- Tudom, de nekem is nehéz… rossz, hogy nem vagy itthon- pityeredett el

Cornelia

- Tudom, de nem tehetek mást. A munkám nagyon kötött. Így se értem, Sebastian hogy engedhetett el 4 napra… Bár gondolom megint a maga javaira gondol- mosolyodtam el, mikor arra gondoltam, hogy biztos a kedvenc sütijét tömi magába, bűntudat nélkül
- Nem lehetne, hogy gyakrabban találkozzunk?
- Ha szeretnéd, tudok beszélni Sebbel. Megkérem, hogy néha eljöhess velünk, rendben?
- Ez nagyon jó lenne- ölelt át szorosan- mikor itt vagy… minden annyival egyszerűbb
- Semmi sem egyszerű- sóhajtottam nevetve- de ha te így látod, akkor tényleg gyakrabban jövök majd
- És akkor… mi lesz apával?
- Szerintem anyának most sok pihenésre van szüksége. Segíts neki mindenben. Már majdnem végzős vagy. Ne add fel a tanulást, küzdj egy kicsit erősebben. A temetést majd én elintézem.
- Az biztos sokat segítene. De onnan akarod intézni? Svájcból?
- Nem akarok nagy felhajtást. Apa egyébként is, ha jól tudom, írt végrendeletet. Holnap elmegyek az ügyvédhez, megkérem, hogy olvassa fel nekem, akár jogos az ilyen, akár nem. Aztán majd az alapján intézkedem.
- Jó, ez jó lesz. De megyek aludni, mert fáradt vagyok- indult meg- de Lilian!- fordult vissza- holnap muszáj bemennem? Nem hiszem, hogy kibírnám…
- Nem kell- mosolyodtam el- igazolok neked- kacsintottam
- Köszi- kezdett el vigyorogni. Imádom a mosolyát. Egyszerűen engem tesz vele boldogabbá- pont, mint régen
- Ne használj ki- fenyegettem meg mutató ujjammal, végül pedig együtt mentünk fel az emeltre.
Amíg vártam, hogy Co végezzen a fürdőben, összeraktam a régi dolgaim. A dobozzal kezdtem, mely fölött nemrég még elég sokat merengtem. Még 15 éves koromban írtam egy „vágylistát”. Ezen minden rajta volt… minden álmom, minden butaságom. Szeretem az ilyeneket visszaolvasni, hisz felidézem, milyen is voltam gyerekként, és mennyit változtam. Néha jó azt tapasztalni, hogy nem sokat, de még jobb, ha egyáltalán semmit. Nem nagy változásokról beszélek. Habár a gyermeteg álmodozásokkal már felhagytam, az írott és a „gépi” b betű között még mindig nem tudok különbséget tenni. Hol így írom, hol úgy, és valamiért Sebastiant ez nagyon idegesíti… A sima lapon még mindig nem tudok egyenesen írni, és a ceruzákat még ma is csak akkor használom, ha teljesen hegyesek.
Pár régi fotó is a kezembe akadt. Az emlékkönyvem, az osztályfényképek. Mind általánosból, mind pedig gimiből. Szerettem azokat az éveket, de talán a mostanit jobban. Nem lehet megfogalmazni, hogy miért. Már nem lakom itthon, nem vár a család, mikor délután hazaérek, de mégis a sajátomnak mondhatom azt a kis életet.
Megnéztem a régi szerelmeim képeit, az akkori tanáraimat, mindent, ami a dobozban volt. De a kedvenc dolgom az idézetes könyv volt. Minden nap, éppen, amilyen hangulatom volt, annak megfelelően kerestem egy idézetet, és beleírtam. Ezt csináltam vagy 4 hónapon keresztül. Nem is értem, hogy honnan fakadtak ilyen ötleteim, de jókat tudok rajtuk nevetni, és lehet, hogy még tanulsággá is válhatnak
- Mehetsz- jött be a szobámba Co
- Köszönöm- néztem fel rá mosolyogva az íróasztalom fölül
- Amúgy a főnököd- jött vissza hirtelen a szobámba- már vagy háromszor keresett
- És ezt miért nem mondtad?
- Mert zuhanyoztam- forgatta meg a szemeit- te meg a mosdó mellett hagytad az „életed”- mutatott macskakörmöt és csendben felnevetett, figyelve arra, hogy anya már alszik
- Nagyon vicces vagy, de most nyomás aludni- indultam meg felé, majd lefogtam és egy hatalmas puszit adtam a feje búbjára
- Jó éjt- köszönt, miután elengedtem
- Neked is- mentem be a fürdőbe és egyből a telefonom után kaptam, mely ismét zenélni kezdett- Szia, Seb- vettem fel halkan
- Szia. Hogy vagy?
- Köszönöm, megvagyok
- Apukád?
- Holnap intézem a temetését. Ígérem, minél hamarabb próbálok majd visszamenni
- Nem kell sietned, nyugodtan maradj a családoddal. És részvétem, az egész csapat nevében
- Köszönöm, de te hol is vagy?
- Angliában.
- Nem úgy volt, hogy Hannaval leszel? És végre nem kínozlak?
- Nem is kínzol- kacagott fel halkan- de Chris behívott
- És neki nem lehet nemet mondani- sóhajtottam nevetve s csóválni kezdtem a fejem
- Neki nem- nevetett ő is- de megyek is, mert fáradt vagyok. Csak tudni akartam, hogy vagy
- Köszönöm Seb, aranyos vagy. Egészen jól.
- Akkor, jó éjt Lilian
- Neked is. És!- szóltam, mielőtt még letenné a telefont- tedd le a sütit, ami a kezedben van!
- Boszorkány- nevetett fel- ma ez a második
- Szorozd meg tízzel és oszd el kettővel
- Tudod, hogy nem vagyok matekos- nevetett fel- de értem a célzást. Nem tömöm tele magam, mert ismerlek. Ha meglátsz, még ha egy fél dekát híztam is, észreveszed.
- Hamar tanulsz- kacagtam- akkor nemsokára találkozunk
- Igen. És ha bármi segítség kell, hívj
- Rendben, nagyon köszönöm. Szia, Seb
- Szia
Mosolyogva tettem le a telefont és álltam be a zuhany alá. Sebastian egyszerűen mindig meg tud nevettetni, és felvidít. Ilyen az élete, mellette mindenki boldog. Sose értettem, hogy a rossz helyzetekből hogy tud mindig viccet csinálni. Örülök, hogy őt kaptam meg, még fél évvel ezelőtt
- Ki volt az a bájgúnár, akivel beszéltél?- hallottam meg egy férfi hangját. Már régen hallottam, és akkor még sokkal fiatalabbnak hangzott
- Semmi közöd hozzá- tusoltam tovább
- Köszönöm, aranyos vagy. Egészen jól- ismételte vékony hangon, amit én az előbb még Sebastiannak mondtam
- Hagysz végre fürdeni?
- Velem meg kéne osztanod a pasis élményeid. Különben is… nem ez lenne a dolgom? Hogy vigyázzak rád?- nevet gúnyosa

Byron

- A főnököm volt, ha mindenképpen tudni akarod- zártam el a vizet, mert elegem volt a fürdőzésből. Kinyúltam a törölközőmért, majd még a kabinban magam köré fontam. Csak ezután léptem ki.
- Egyre jobban nézel ki- mért végig
- Te meg egyre rémesebben. Mikor voltál itthon utoljára?
- Nem tudom- rántotta meg a vállát- talán 2 hónapja. Miért?
- Nem is beszéltél senkivel?
- Nem. Kellett volna?- kezelt még mindig flegmán
- Apa meghalt- közöltem a szörnyű hírt egyszerűen és szinte láttam, ahogy Byron belülről összetörik.
Otthagytam, magába roskadva a fürdőszobában, mert nem kicsi esélyt láttam arra, hogy ezt reggel újra el kell ismételnem, mert nem fog emlékezni a történtekre. Ahogy nem emlékszik a szülinapokra, melyeket a húgaival töltött, illetve az utóbbi pár évre, mely alatt mindenféle drogok hatása alatt állt.

***

Sziasztok!

Kicsit későn jelentkezem, tudom, de ez pattant ki a fejemből... nagyon örülnék pár kominak, amiben véleményeztek!! Ha szeretnétek, és tetszik a történet, hozok folytatást :))

Mindenkinek kellemes éjszakát ;D

Puszii:*