2013. május 3., péntek

Novella


2. rész
A végrendelet



Reggel próbáltam korán kelni, hogy még a többiek felkelte előtt tudjak váltani pár szót anyuval. Magamra kaptam még egy rövidnadrágot a póló mellé, és lesétáltam a konyhába. Anya már ott volt, és épp kávét öntött magának. Egy fekete kosztümben volt, és magassarkú cipőben, mint mindig
- Biztos, hogy ez jó ötlet?- kérdeztem a konyhába érve
- Szia, Kicsim- puszilta meg homlokom
- Anya…- szólítottam fel
- Muszáj bemennem…- remegte hangja. A sírás határán volt, és ezt meg is értem. Nem lesz könnyű feldolgoznia
- Ma nem mész be- jelentettem ki- biztos megérti majd a főnököd, hogy milyen helyzetben vagy
- Nem, ő nem az a megértő típus- akart kikerülni, de mindig az útjába álltam
- Beszélni szeretnék veled- fogtam meg a vállát és az étkezőasztalhoz vezettem, majd leültettem az egyik székre- mindent el fogok intézni. Neked nem lesz semmi dolgod. Elintézem a temetést, az ügyvédet, mindent, ami ezzel jár, csak arra kérlek, hogy figyelj Co-ra. Most mindnyájunknak nehéz, de nem omolhatsz össze. Nem fordulhat elő az, mint a nagyapa halálakor
- Neked nem is fáj?- néz rám könnyes szemekkel, és zöld szeméből értetlenség és megvetettség sugárzik
- De, nagyon is fáj!- kérem ki magamnak- de én veled ellentétben képes vagyok józan ésszel és felnőttként kezelni a dolgokat
- Ezért is hagytál itt minket. Nem is értem, hogy most miért vagy itt
- Mert az apám volt!- csattanok fel- és szerettem, akár csak te. És nem akarok veszekedni. Azt akarom, hogy menj vissza, és öltözz át. És kapd össze magad, mire lejönnek a többiek
- A többiek?- kérdezi félve
- Byron „beköszönt” tegnap- mutattam macskakörmöt és megforgattam a szemem
- Hogy van?
- Szerintem nem emlékszik arra, amit tegnap este mondtam, így megint beszélni fogok vele…
- Co miért nincs még itt?- néz körül, majd az órájára- már el kellett volna indulnia
- Megmondtam neki, hogy igazolok egy napot. Nem akarom, hogy így menjen be. Még kicsi ehhez
- Akkor… elintézed?- szorítja meg anya alkarom és szemei ismét könnybe lábadnak
- Persze- bólintok- reggelizek, és indulok is
- Veled megyek- jött be Byron- szia, anya- hajolt oda az említetthez és egy puszit adott az arcára
- Minek jönnél?- kérdeztem
- Mert én is ott akarok lenni. És kész- kezdett el kenyeret pirítani. Anyával egyből összenéztünk
- Akkor menj, öltözz át- hagytam, hogy felálljon és már el is indult a gardróbszoba felé- mégis mi ez az egész?- tagoltam szavaim Byron felé
- Szerinted? Reggelit készítek
- Ha ez egy újabb trükk, vagy csapda, esküszöm neked, hogy életed végéig egy elvonóintézetben fogsz rohadni
- Most sem vagy kedvesebb- gúnyolódott- de most komolyan gondolom- vajazta a már kész pirítóst
- És mi változott tegnap óta?
- Hogy nincs apám- mennydörögte és felsétált az emeletre
Nem kicsit érintettek meg a szavai, de nem értettem, mi ez a nagy fordulat az életében. Bár tudtam, hisz volt már pár ilyen… 2 hétig, ha jól bírja így viselkedik, aztán meg megint visszaesik, és kezdődik az egész harc előröl.
Én még főztem magamnak egy teát, majd két szendvics bedolgozása után visszamentem az emeletre. Bementem Co-hoz, aki még édesen aludt, így nem keltettem fel. A szobámban felöltöztem, majd megcsináltam a hajam, és egy kevés sminket tettem fel. Már nem kellett sok, hogy kész legyek, de kopogást hallottam
- Gyere- mondtam hangosan, mire egy tetőtől talpig elegáns Byron lépett be a szobámba
- Kész vagy? Mikor indulunk? Segítsek?- kérdezte egyszerre a hármat
- Még nem, 10 perc, és kérlek- fordítottam neki hátat, és segített becipzárazni a ruhám
- Csinos vagy- suttogta és egy puszit nyomott a tarkómra. Teljesen megborzongtam
- Köszönöm- suttogtam- de te kösd újra a nyakkendőt- mértem végig
- Így miért nem jó?- állt meg a tükör előtt és húzogatni kezdte
- Várj, segítek- léptem elé mosolyogva és megigazítottam a ruhadarabot.
Furcsa volt az egész helyzet. Ott álltam előtte, kötöttem a nyakkendőjét, és meleg leheletét éreztem arcomon. Ahogy csillogó szemei arcom vonalait pásztázták elpirultam és a gyomrom görcsbe rándult. Arca frissen volt borotválva, és azt a tusfürdőt használta, amit még tőlem kapott pár hónappal ezelőtt.  A kedvenc illatom…
A közelségnek nem is kellett volna megérintetnie, hisz már volt köztünk pár „baki”, amit megpróbáltunk elfelejteni. Vagyis neki nem kellett megpróbálni, ugyanis nem igazán emlékszik rájuk. Ilyen volt például, mint mikor egyszer részegen állított haza, és azt hitte rám, hogy az egyik lány vagyok a bárból, és megcsókolt…
- Szerintem már jó lesz- tolta el kezem mosolyogva- min gondolkoztál el?
- Semmin- ráztam meg fejem zavartan, de visszarántott
- Szóval?- vonta fel szemöldökeit
- Csak, hogy melyik cipőm vegyem fel- rögtönöztem
- Szerintem feketét- suttogta szellemesen és elkezdett nevetni. Olyan rég láttam már így, hogy az én ajkaim is mosolyra görbültek.
Az ügyvédhez kocsival mentünk. Én vezettem, nem akartam mindent Byronra bízni… ki tudja, mikor borul el nála valami.
Igazán figyelmes volt, mivel mindig kinyitotta nekem az ajtót és előre engedett. Nem hittem volna, hogy ilyen dolgok is ragadnak rá…
- Jó napot kívánok- köszöntött minket Dr. Benjamin Baum. Kezet ráztunk, majd helyet foglaltunk vele szemben- miben segíthetek?
- Szeretném, ha felolvasná nekünk az apám végrendeletét
- A család többi tagja nem kíván tudni ezekről?
- Most nincsenek éppen abban az állapotban- ráztam a fejem
- Nos, akkor kezdhetjük…- sóhajtott és felvette a szemüvegét, majd olvasni kezdett
Ott ültem, és ahogy hallgattam, egyre inkább egy tőr állt a szívembe és kezdett el forogni bennem. A végrendelet végére azon kaptam magam, hogy Byron kezét szorítom.
- Ennyi volt tehát a végrendelet- tette le a szemüvegét az ügyvéd- mit kívánnak tenni?
- A pénzt…- habogtam, de még midig nem voltam magamnál- át szeretném utalni
- Mennyit?
- Az egészet
- Biztos ebben?
- Teljesen- bólintottam és elengedve Byron kezét egy papírra firkantottam a számlaszámom. Nem értem, miért nem próbált megállítani. Gondolom őt is meglepte ez az egész
- Parancsolnak még valamit? Mivel a végrendeletben csak önök szerepeltek, illetve a közvetlen rokonság, gondolom nem kell több példányban postáznom a végrendeletet. Elég, ha odaadom Maguknak, igaz?
- Igen- felelt most Byron, mert én vagy 20 másodperc után sem szólaltam meg. Talán most ért el a tudatomig, amit hallottam
- Akkor, végeztünk is. Legyen jó napjuk, és fogadják őszinte részvétem
- Köszönjük- álltam fel és egy „viszlát” motyogása után kiviharzottam az autómhoz- te ezt tudtad?- néztem kétségbe esetten és dühösen Byronra, de ő csak megrázta a fejét- miért nem mondták?- kezdtem el könnyezni
- Nem tudom… talán csak védeni akartak
- Azzal, hogy egy ilyen dolgot eltusolnak? És mégis honnan maradt ennyi pénze?? Semmi nem áll össze…
- Minek kéne összeállnia?
- Itt valami nagyon nincs rendben- ráztam a fejem töretlenül
- Biztos vagyok benne, hogy csak képzelődsz. Tudom, hogy megérintett, de lépj túl ezen
- Lépjek túl?- kérdeztem elképedve- te mit tennél a helyemben??
- Nem tudom. Ugyanis nem vagyok ott- felelte Byron, de többet nem is vártam tőle. Itt volt megint a szokásos énje- kérem a kulcsokat. Így nem vezetsz- nyúlt a zsebembe és kivette az említette tárgyat- ülj be- nyitotta ki nekem az ajtót, de én olyan voltam, mint egy fadarab… saját mozdulatokat nem is tettem, csak amiket Byron akart.
Egyetlen egy dolog járt a fejemben, egész úton. A végrendelet teljesen tiszta volt, és világos. Nem is tudom, ha nem megyek el, talán ez sosem derül ki. Az a mondat… „Minden vagyonom fogadott lányomra, Lilian Großra, eredeti nevén Emili Praterre hagyom.” Vajon… Hanna lenne a féltestvérem? Sebastian Hannaja? Sok Prater van ebben az országban… de ha valami mégis köt hozzá? Pont hozzá? Hogy őt ismerjem? Túl sok a véletlen… és nem is hiszem, hogy túlzottan el fogja fogadni a húgát, ugyanis tudja, hogy lefeküdtem Sebbel. De… húga? Vagy nővére?? Hannaval egy napon születtünk...
***

Sziasztok!
Bocsi, hogy késtem egy kicsit :$
Minden estere ez volt a folytatás, de még mindig azt látom, hogy nem keltem fel az érdeklődéseteket... Biztos, hogy nem fogok kommenthatárt, meg ilyeneket bevezetni, mert annak semmi értelme, hogy maga a rész kész van, de nem hozom, mert nincs komi... De tény hogy mikor megkapom a visszajelzéseiteket, mindig új erőre kapok, és ihletem is lesz. És most azért nem a történet folytatását hoztam, mert még nem tudom, hogy mit írjak...
Az előző részhez köszönöm a komit Niki-nek! :)
Szóval nem tudom a történet mikor fog jönni, de remélem, hogy a hétvége alatt sikerül kitalálnom valamit.:)
Szép délután mindenkinek, és aki bulizni megy, annak jó szórakozást!
Puszo:*

3 megjegyzés:

  1. Sziia!!
    Ne haragudj, hogy eltűntem, de mostanában nem igazán van időm. De mindig elolvasom a részeket, amint tudom.
    Nekem ez a novella is nagyon tetszik. Érdekesnek ígérkezik.
    Már nagyon várom a frisst!! Remélem sikerült ösztönöznöm! :)
    Puszillak <3

    VálaszTörlés
  2. Szia.

    Szuper lett a 2 rész.Azt hittem hogy Byron nem fog emlékezi arra hogy meghalt az apja.Mik nem derülnek ki,Liliannak van egy fél tesója,és hogy eredeti nevén Emili Prater. Kíváncsi lennék hogy került a GroB családhoz.Hannaval nem hiszem hogy jóba nem lesznek amiért lefeküdt Sebivel.

    VálaszTörlés
  3. Helloo:3 Nagyon nagyon joo lett,de én az eredeti sztorinak is várom a folytatását:$

    VálaszTörlés